Most töltené be a századik életévét, de nem látszana rajta a kor, ahogyan nyolcvanévesen is fiatalos volt, mint mindig. Mokány, jó testalkatú, csinos, de szerény, örökké derűs tekintetű férfi volt. És kiváló színész. Kollégái szerették, a nők imádták, a rendezők szívesen dolgoztak vele.
Volt egy tizenhárom részes, a kuruc-labanc időket felidéző kalandfilm, A Tenkes kapitánya. Furfangos, bátor, a labanccal kibabráló figurát alakított, a közönség rajongott érte. A Madách Színház hűséges tagja volt.
Karakterszínész volt, ahogy emlékszem, mindig becsületes, rokonszenves embereket alakított, ez lényegében a habitusából eredt. Most, hogy felidézem alakját, eszembe jut egy régi, bravúros alakítása. Edward Bond különös Lear című darabját adták a Madách Stúdióban, Warringtont játszotta benne, Lear bizalmasát. A történet folyamán árulás áldozata lesz, igazságtalanul elítélik, és szörnyű kínszenvedésnek vetik alá. Játék volt, színészi játék, mégis hátborzongató, ahogy Zenthe az áldozat kínját adta a parányi színpadon. Üstökön ragadják, ütik, öklözik, ellökik úgy, hogy állával szánkázik végig a porban, vesén rúgják, gyomorszájon vágják, nyakát hátrafeszítik, verejtékes, szétvert arcát vízzel teli vödörbe dugják, majd újból leterítik, kezét széttiporják, torkából a némák – mert a nyelvét is kivágták – artikulátlan nyögése, hörgése tör fel, szemében ott az eszeveszett, vad rémület. A halálát akarják, ronggyá verik, az iszonyatot tükrözi tekintete…
Hetvenéves volt ekkor. Bravúr és bizonyság színészi állóképességből, hatalmas fizikai teljesítmény és meggyőző alakítás.
Főszerepet játszott a Ki van a képen? című darabomban a nyolcvanas években, a Madách Kamarában. Egy olyan férfit, aki nem alkuszik meg, még akkor sem, ha az egzisztenciáját kockáztatja. Az ő lénye is ilyen volt, ezért is szerették. Nem kell mást emlegetnem, mint a Szomszédok tévé sorozatát, amiben Komlós Jucival az emberségesség példaképei voltak. De ott volt a fájdalmasan szép Jób lázadása, Gyöngyösi Imre filmje, amiben a faluról elhurcolt zsidók keserű sorsát mutatta be emlékezetes alakításával. Filmek és tévéjátékok őrzik a szerepeit, és a még élő kollégái, barátai mellett azok, akik láthatták a színpadon.
Volt 1955-ben egy kedves, zenés film, a 2x2 néha 5. Révész György rendezte. Ebben András – Zenthe Ferenc – elsőéves műegyetemista vizsgázni megy matematikából, csodálatára egy fiatal, szép nő a tanára, Ferrari Violetta. András megbukik. Egyébként a Magyar Honvédelmi Szövetségrepülő klubjának aranykoszorús pilótája. A repülőnapon véletlenül az ő vitorlázógépébe kerül a valamilyen versenyen díjat nyert tanárnő, aki még soha nem repült. Nem folytatom: kaland és szerelem… A betétdal nagy sláger lett, és annak ellenére, hogy a film az akkori idők (Rákosi-korszak) fiataljainak harci szellemét akarta serkenteni, a propagandaszínezete ellenére sikeres lett. Nem kevésbé persze Zenthe Ferenc rokonszenves alakításának köszönhetően.
De mindezt csak azért mondom el, mert amikor 1985 augusztusában temettük a Farkasréten, a szabadban ravatalozták fel, a szertartás alatt egyszer csak egy kisrepülőraj tűnt fel az égen, köröztek felettünk, majd szárnybillegetéssel tisztelegve búcsúztak a tiszteletbeli pilótától. Most mi emlékeink felelevenítésével tisztelgünk a Kossuth-díjas nemzet művésze előtt.
