Egy akusztikus koncert önmagában véve remek dolog: a fellépő zenekar számot adhat zenei profizmusáról, a jól ismert dalok áthangszerelése végtelen lehetőségeket hordoz magában, és így tovább. De azért az ember mégiscsak jobban örül, ha kedvelt zenekarát először átlagos körülmények között látja: legyen akármilyen jó egy dal átdolgozása, azért csak ott motoszkál a gondolat, hogy vajon milyen is lehet ez ?eredetiben?. De erről ne többet: a lényeg, hogy így vagy úgy, de Magyarországra jött az Idan Raichel Project.
Azt beszélik, Idan Raichel döbbent meg a legjobban a világsikeren ? pedig nincs abban semmi meglepő. A frontemberen kívül gyakran változó felállású együttes egyrészt jó érzékkel úgy használja a világzene minden elképzelhető ágát, Kubától Spanyolországon át a Közel-Keletig szemezgetve a dallamok és ritmusok között, hogy közben már majdnem popzenét játszanak ? miközben a popzene híveinek még bőven emészthető a hozzáadott érték, a világzene kedvelőit pedig még éppen nem riasztják el a kommersz zenéket idéző megoldások. Másrészt pedig az Idan Raichel Project 2002 óta folyamatosan azzal kísérletezik, hogy hogyan lehetne még sokszínűbb: megannyi énekes, rengeteg hangszer, különböző nyelvek, más és másfajta tradíciók váltják egymást akár számokon belül is ? ezzel elkerülve az unalomnak még a lehetőségét is.
A popzenés hatásokból a Zsinagógában adott akusztikus koncerten érthető módon nem sok érződött, a sokszínűség viszont még a megszokottnál is jobban jelen volt. A színpadra lépő hét zenész közül többen nem is csak egy hangszert szólaltattak meg, s közülük öten énekeltek ? mind az öten egészen eltérő karakterrel. Apróságnak tűnhet, de a koncertre jellemző zenei kreativitást jól szemlélteti, hogy Idan Raichel ugyan végig zongorán játszott, de hol a hangszer testébe nyúlva kézzel pengette meg a húrokat, hol pedig dobnak használta a fa részeket.
Persze ennél sokkal fontosabb, hogy minden szám egészen különlegesen szólalt meg rendkívül ötletesen áthangszerelve: az Im Telech például a lemezekről ismert verzióhoz képest vadonatújnak hatott zongorán és többnyire nem is dobon, csak a cineken kísérve, de az Ayal-Ayale fuvolás verziója is lenyűgöző volt. ?Sok olyasmit fogunk játszani, amit eddig még soha sem? ? ígérte a színpadra lépve Idan Raichel, ehhez képest igazából nem is volt olyan dal, amit valaha hallani lehetett volna ebben a formában. Mindez többnyire a koncert javára vált ? de azért előfordult egyrészt, hogy egy-egy improvizatív rész valamivel hosszabbra sikerült, mint amennyire zeneileg érdekes volt, másrészt, hogy egyes számoknak nem tett igazán jót az áthangszerelés: az egyértelmű közönségkedvenc Mi?ma?amakimból például sokat elvett az akusztikus, a kelleténél kicsit lassabb és egysíkúbb előadásmód, meg a zsinagóga alulmúlhatatlanul rossz hangosítása (e dalnál például az emeletre a basszusgitárból egyetlen hangfoszlány sem hallatszott fel, és a dobot is inkább sejteni lehetett, mintsem hallani).
Idan Raichel egyébként végig olyan volt, mintha nem a frontember lenne, hanem a zenekar egyik rajongója, akit valamiért mégis felkértek, hogy üljön a zongora mögé: ha egy másodpercre is nem kellett éppen játszania, azonnal felpattant és táncolni kezdett. A hangulatra egyébként sem lehetett panasz; a Hinach Yafah közbeni közönségénekeltetés mellett a ráadásnál, a Brong Faya közben az egyik énekes, Ravid Kachalani is majd? kirúgta a zsinagóga oldalát, de ott van a csodás hangú énekesnő, Cabra Casay is, aki kevés mozgással is képes annyi energiát sugározni, amennyit a többiek öt perc ugrálással.
Csak hát a zsinagóga? Ahogy azt már a fesztivál más koncertjein is tapasztalhattuk, az épület tökéletesen alkalmatlan világzenei koncertek megrendezésére: nem is csak a csapnivaló hangzás miatt, és nem is csak azért, mert a közönség kétharmada a helyén ülve semmit nem láthat a produkciókból ? de azért is, mert az emelet felé tartva félúton valahol az igazán jó hangulat is elvész. Innen inkább nézni, mintsem megélni lehetett azt az érzést, ami pedig olyan sokat hozzá tudna tenni az ilyesfajta koncertekhez. És ami ezúttal is jelen volt: az Idan Raichel Project megtett minden tőle telhetőt.
