Zoób Kati rovata – A divat hatalma

A divat az identitásunk szerves része, olyan erő, amely egyformán fontos a globális és a nemzeti gazdaságokban, a hétköznapi emberek vagy a világhírű sztárok kultúrájában. A divat a dominancia felforgató vagy felhatalmazó fegyvere lett, a hatalom és a divat közötti kapcsolat pedig annyira rögzült, hogy már kockázatos eltérni a kialakult normáktól. A kortárs fogyasztói kultúra a divat hatalmának fenntartásában érdekelt, amellyel szemben nehéz kritikusnak lenni – bár az sem világos minden esetben, hogy ki profitál az iparág merev struktúrájából.

A divatipar eszközei, trükkjei gyakran zavarba ejtőek vagy elkeserítőek, hiszen idealizált világa igyekszik eltitkolni a hibákat, azt üzeni, hogy minden hibátlan, csodálatos és kudarcmentes. Az elcsépelt szlogenek és egysoros üzenetek tömegében pedig tudni kell a sorok között olvasni. A díszletek, pózok és a közszereplők „felépített karaktereinek” világával szemben a természetes, a valódi emberek állnak, akik a maguk bonyolult ellentmondásai között időnként fájdalmasan tudatára ébrednek a divatipar hatalmi hierarchiájának és abban a saját helyüknek. A divat ereje, hatalma újra és újra megkérdőjelezi a korábbi ízlésformálókat, inkább tükrözi, semmint megújítja a társadalmat.

A kis fekete ruha radikális ereje

Akár fantáziátlannak tartjuk, akár dicsőítjük a „kis fekete ruhát”, mégis az egyetlen ruhadarab, amelyben soha nem lehet unalmas az, aki viseli. Egy jó fekete ruha, akár takar vagy kiemel, gyakran nagyobb figyelmet kelt, mint egy sokszínű darab, ráadásul örökérvényűvé vált. Coco Chanel 1926-ban tervezett egyszerű fekete ruhája a maga korában olyan radikálisan felszabadítónak számított, hogy az amerikai Vogue egyenesen a divat Ford T-modelljének nevezte – ez „az a ruha, amelyet az egész világ szívesen viselne”.

Amúgy tényleg így igaz a történet, mert a „kis fekete ruha” mitikus eredettörténete a női öltözködés demokratizálásáról, a tömeggyártásáról és a modernizálásáról egyaránt szól. Bár már korábban is rengeteg fekete ruhát viseltek, maga a szín is nagyon divatos volt, de Chanel kis feketéje megjelenésének pillanatában az 1920-as évek egész modernizáló szellemét testesítette meg. Az új stílus, az egyszerű krepdesin ruha, amely szerényen kombinálta a couture részleteket a praktikummal, egy csapásra biztosította Chanel hírnevét a Little Black Dress, az „LBD” feltalálójaként.

Először Viktória királynő gyászruhája inspirálta a sok divatkövetőt, majd a szintetikus festékek elterjedésével, az olcsóbb fekete szövetek előállításával hihetetlen karriert futott be a fekete öltözékek sora. Ez a szín ugyan egyre divatosabbá vált, mégis fontos különbséget kellett tenni az uralkodó osztályok gazdag feketéje és az alsóbb osztályok által viselt „tiszteletre méltó” fekete között. A Belle Epoque gazdag asszonyai pompás fekete fogadóruhákban és estélyikben pompáztak, a városi dolgozó nők pedig durva matt szövetekből készített, egyszerű fekete ruhát viseltek. VII. Edward király 1910-ben bekövetkezett halála rohanást hozott a gyászruhák világában, megjelent a „Black Ascot”, amely később sok tervezőt inspirált. A gyászdivatot az első világháború tette szomorúan szükségszerűvé nők ezrei számára, amikor a ruhák egyszerűbbé, praktikusabbá váltak. Különös, de ilyen a divat, a stílust hamarosan szinte kisajátította Chanel, amikor megalkotta az ő kis feketéjét. Valami hasonlóan szomorú praktikum a második világháborúban is szerepet játszott, amikor az anyaghiány még szerényebbé tette a fekete ruhák divatját, amelyek egyszerre lázadóak és tiszteletteljesek lettek. Christian Dior darázsderekú fekete selyemruhái és az 1947 New Look kollekciója pedig végleg a divat egyik legerősebb jelképévé tette a kis feketét.

Különleges erők ruházata

A korai hadseregek a legbátrabb és legtehetségesebb katonákat – akár királyi őrségről, akár lovasságról van szó – sajátos egyenruhával különböztették meg. Ennek oka sokféle, de a legfontosabb minden bizonnyal az a büszkeség volt, hogy azon kevesekhez tartoztak, akik rettegést keltettek az ellenségben. Az elit osztályok egyenruhája korábban gyakran rikító színű és jól látható volt, gondoljunk például a lengyel szárnyas huszárokra, a francia sárkányokra vagy a perzsa halhatatlanokra. Ma inkább a funkcionalitás a lényegesebb, mint a megjelenés, mivel a láthatatlanság a modern hadviselés alapvető követelménye.

Míg a divatot az önkifejezés egyik formájának tekintik, a katonai viselet inkább az egyformaságról, a névtelenségről és az egyén csoportnak való alárendeléséről szól. A katonai stílusú divat mégis tartós népszerűségére remek példa bármi, ami terepszínű vagy „rakománynadrág”, esetleg hadseregzöld. A katonai dizájnban gyökereznek a Burberry ihlette trench-kabátok vagy az egyszerű fehér pólók. Amíg háború, konfliktus és politikai nyugtalanság van a világon, a katonai stílusú divat tovább él a popkultúrában is. A magyar huszárok viselete a 20. században például olyan rock and roll ikonokon keresztül csordogált a divatba, mint a Beatles, Jimi Hendrix és a Duran Duran. A huszárkabát és a farmer összekeverésével csökkent a kabát teátrális megjelenése, ettől formabontóan kortárs és modern lett. Thomas Burberry 1879-ben, a hadseregnek készített pilótaszemüvegei, parkái és kabátjai Humphrey Bogart ikonikus szerepével, a Casablancából áramlottak a divatba. A tengerészek csíkos pólóit az első világháborús csatahajókhoz kifejlesztett zseniális álcázási taktika ihlette, ami inkább megzavarta az ellenség szemét, semmint elrejtette a hajókat. A hajók festésével Edward Wadswortht bízták meg, aki karrierje során több mint ötezer hajót álcázott.

A keménység és a romantika a tengeri megjelenés két alapvető eleme. A tengerész kalandvágyó, önálló figura, akinek a hajó fedélzetén való nehéz életéhez olyan hasznos ruhadarabok kellenek, mint például a széles szárú nadrág, amelyet a fedélzet súrolása közben fel kell csavarni, vagy a pávakabát, amelynek túlméretezett gombjait fagyos ujjakkal is be lehetett gombolni. A nyílt tenger romantikáját ma luxusdarabokká alakítják.

A notórius, a javíthatatlan

A Notorious kategória nem kapcsolódik egyértelműen a hivatalos katonai öltözethez mint a hatalom megnyilvánulásaihoz, inkább a fenyegetéshez és egy csipetnyi devianciához. A csupa fekete a javíthatatlan sztereotípiája.

A divat ereje

Napjainkban hatalmi szimbólumok sokasága tűnik fel az öltözékeken, és bár egyértelmű, hogy egy élettelen ruhadarabnak nincs tényleges ereje, a divatban mégis szimbolikus erőt és hatalmat képviselnek. Bátran kijelenthetjük, hogy a divat egy különösen sartoriális hatalom.

A katonai egyenruhák és azok divatcikkekké való átalakítása képviselik a legkézenfekvőbb erőt a divatban. Az archaikus és modern uniformisok szabása, zsinórozása, csíkjai, vagy a bonyolult kódokkal készülő fémdíszei, gombjai mind a katonák erejét, az állam kiterjesztett hatalmának súlyát mutatják. Különös módon a divatban az állam hatalmának jelképét a brandlogók vették át az egyenruha-ihletésű sziluettek, színek, textíliák, gombok rendjében, így a divatmárka erejét és tekintélyét jelző vizuális rövidítésekké váltak. Ezzel ellentétben a természet életerejét az outdoor márkák világa képviseli. Túlmutatva az extrém szabadtéri sportokon, az egészséges életmód részeként városlakók sokasága, minden generáció igényli a természeti programokat, amelyhez az outdoor öltözékek, a technikai segítség mellett szinte életfilozófiát is adnak. Az új divatirányzat nemcsak erőt sugároz, de segít kialakítani viselőjének azt az önképet, amely szerint céljai elérhetőek és hitelesek. A divat ebben az esetben az életigenlés, a mentálisan, szociálisan és fizikálisan egészséges közösség erejét jelképezi. A szabadtéri ruhák beszivárgása a divatba nem vadonatúj elem, hiszen a hegyi dzsekik és a régi iskolai túracipők inspirálta darabok már régóta megtalálhatók a prémium divatmárkák kollekcióiban is. A katonásan funkcionális teljesítmény ruházat igazi trend lett, amihez a katonai és a „hegybarát” ruházat olyan ihletet ad a jövőre, ami a tradícióból és múltból táplálkozik.

Military style

A legénységi pólók, a chino, a bombázódzsekik a frontvonalból behatoltak a divatba, és nem is mutatják a visszavonulás jeleit, bár olyan időszakok is voltak, amikor egymástól függtek. Évszázadokkal ezelőtt, amikor a katonai egyenruhákat szabványosították, a tervezés nagy része az akkori divatos szabásokból származott, majd a másik oldal inspirálta a divatot azokkal a katonai adaptációkkal, amelyek a mai öltözékek mindennapi részévé váltak. Talán ezeknek a ruháknak az időtlen, funkcionális jellege, ereje vonzza annyira az embereket, talán a hősiességgel való társítás. Néhány jellegzetes férfiruhadarabok, amelyek a katonaéletből indult. Akárhogy is, nehéz kihagyni a katonai ruházatot, mert ezek a „csataruhák” kulcsfontosságúak lettek a mai ruhatárakban.

A lövészárokköpeny

A férfidivat és a katonai kabát olyan régóta szövetségesek, hogy az egyes darabok eredete néha felderíthetetlen. Az angol világmárka, a Burberry kínálatában például a lövészárokköpeny alapvető stílusikon lett. Thomas Burberryt a hadügyi hivatal bízta meg az első világháború idején a fronton lévő katonák számára megfelelő felsőruházat elkészítésével, ezért kifejlesztette a víztaszító ruhákat, például az árokköpenyt. A karcsú, övezett sziluett sokféle változatban, hosszú és rövid szabással, egy- és kétsoros változatokban, vagy a legmodernebb popstílusban mára szinte luxustermékké vált.

Fehér póló

Nehéz elképzelni, milyen lenne, ha a világ vitathatatlanul legismertebb férfiruhadarabja nem marad más, csak fehérnemű. A póló legklasszikusabb változata rövid ujjú, kerek nyakú, fehér pamut, amit először az amerikai haditengerészet használt, majd az 1910-es években a hadsereg szokásos darabjaként indult útjára. Amikor a háború véget ért, katonák tízezrei vitték magukkal a kényelmes darabokat, teremtettek vele divatot.

Bomberdzseki

A legtöbb katonai ruházathoz hasonlóan eredetileg a bombázókabátot is katonai viseletként fejlesztették ki, hogy a pilótákat a rozoga és vékony gépek pilótafülkéiben melegen tartsa, mert a fagyás ugyanolyan kockázatot jelentett, mint a kilövés. A korai típusokat nagy teherbírású bőrből szabták és vastag báránybőrrel bélelték. A bombázódzseki már néhány évtizede kulcsfontosságú darab a divatban.

Chino

Ha olyan nadrágot keresünk, ami tökéletes minden élethelyzetben, akkor nehéz lenne találni akár egyet is, ami jobban megfelel a követelménynek, mint a chino. Kezdetben a chinót is a katonaságnak gyártották, az Indiában állomásozó brit csapatok álcázására létrehozott khaki nadrágok tiszta twill pamutból készültek, homok és világosbarna árnyalatban, hogy háború idején a katonáknak praktikus nadrágjk legyen a homokos, poros helyeken. Ma a chino nem törekszik az „inkognitó” megőrzésére, de korszerűsített változatokban is ugyanolyan szívós viselet.

Tengerészkabát

A katonai férfiruházat nemcsak a légi vagy a szárazföldi viseletből származik, hanem a tengeri hősök is számtalan modern kellékkel látták el a civileket, idetartozik a tengerészkabát is. A 19. századi hajóruházat terméke ez a kétsoros kabát, amely a háború utáni többletből alacsony költségei miatt a második világháború után a férfidivatba került. Haditengerészeti örökségük miatt nagyon kedveltek, a modern stílus részévé váltak.

Kardigán

Bármennyire nehéz elhinni, a kardigán kitalálója nem a nagyapa. Ennek a „stréber klasszikusnak” is katonai gyökerei vannak. „A hetedik Cardigan gróf, James Thomas Burdenell kérte szüleitől, miután a krími háborúba vezényelték.” Kezdetben ujjatlan kötött gyapjúmellényei voltak, később a hosszú ujjú változatot róla nevezték el. A kardigánt a hőtartása miatt imádják gyakorlatilag minden elképzelhető stílustörzsben és szubkultúrában.

Harci nadrág

A „rakománynadrág” nehéz utat tett meg a második világháború idején, amikor a brit erők a foltzsebükre támaszkodtak a terepen, majd a kilencvenes években vált általánossá a harci öltözékekben. Ezek a funkcionális harci nadrágok az elmúlt évtizedekben rangot kaptak a divatban. Oldalsó tasakzsebeikkel egy ideje divatelemek lettek az utcai viselet részeként.

A státusos öltözködés ereje

A gazdagság és a hovatartozás divattal való reprezentálása ma is kulcsfontosságú sok modern társadalomban. 1899-ből származik a „szembetűnő fogyasztás” elmélete, miszerint az uralkodók és az arisztokraták megjelenését fokozni kell státustermékek viselésével. Míg a státusos öltözködést egykor a legfelsőbb rétegeknek tartották fenn, ma gyakran előfordul, hogy úgy gondolják, hogy a luxus az, amire mindenkinek törekednie kell. Az elérhető luxus a kortárs státusos öltözködés paradoxona.

A státusos öltözködés egyik legfontosabb példája az öltöny története is. A feszesen szabott öltöny talán a legszokványosabb példája az „erős öltözködésnek”, gyakran használták a felfelé törekvő üzletemberek (férfiak és nők) világában. Amíg a legmagasabb politikai és gazdasági körök szinte uniformisként viselik komolyságuk és hitelességük jelmezeként, különös paradoxon, hogy a legszerényebb körülmények között élők közül is sokan használják kényes helyzetekben a személyüket övező bizalom megteremtésére. Ez a beolvadás ereje, hiszen a bevett normáknak és öltözködési szabályoknak való megfelelést szimbolizálja.

Az ellenállási öltözködés a tiltakozás és a lázadás ereje

A státusos öltözködés ellenkezője, amikor az öltözék azt a szabadságot képviseli, amely a megfelelni nem akarás erejét fejezi ki. A farmernadrág, a nyomott pólók és a fekete bőrdzsekik az ellenállás egyik leggyakoribb szimbólumává váltak az 1960-as években világszerte. Azt a hatalmat jelképezik, amely felforgatja a meglévő tekintélyt. Az ellenálló-ruházat és a divat közötti feszültség mégis paradoxon, mert bár a divat a tiltakozás eszköze is lehet, ezek az ellenállóruhák a következő trendben rendszerint alapdarabokká válnak.

A cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/10. számában olvasható. A magazin további tartalmai itt érhetőek el.

#erő