Zoord lemezbemutató az Uránia mozi színpadán

Egyéb

A Zoord moldvai csángó dallamvilágból merítkező zenéje elementáris erővel szólal meg. A zenekar mozgatórugója a világ egyik legismertebb és legvirtuózabb dorombjátékosa, Szilágyi Áron. Május 28-án az Urániában lépnek színpadra.

A dalok alapját képező erdélyi és ősi nomád népzenéhez bátran és kreatívan nyúl a trió. Zenéjük egyszerre ősi, tradicionális, ugyanakkor mai, bulis, táncolható, a hangszerelésben pedig igazi kuriózum a doromb, amely elég kevés zenekarnál lelhető ma már fel, s ott is leginkább háttérben meghúzódó ritmuskíséretet szokott adni. A Zoord azonban „főszerepet” oszt ennek az egyszerű, de – mint a zenekar esetében kiderül – rendkívül sokoldalú hangszernek.

A doromb-dob-hegedű trió új, Sailors of the Intergalactical Steppe című lemeze az utazás témakörét boncolgatja. Olyan zenei kalandra csábítja a hallgatót, amely Kárpát-medencei gyökerekből táplálkozik, de elkalandozik az ázsiai sztyeppékre is. A zenekar az új lemez anyagát is a varsói Rafal „Praczas” Kolacinskyvel, az egyik legjobb világzenei producerrel közösen készítette.

A koncertet megelőzően az Uránia kávézójában Szilágyi Áron tart interaktív dorombbemutatót Ősi hangok nyomában címmel. 

Nyitókép: Bakó Mihály