A Zorbával nyit a Szabadtéri Játékok

Egyéb

A Zorba Mikis Theodorakis zenéjére, melyet az 1964-es, három Oscar-díjjal jutalmazott film tett világhírűvé, a Kossuth-díjas koreográfus, Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója készít koreográfiát, illetve a librettót is ő maga jegyzi. A Győri Balettel együttműködésben születő előadás egyik érdekessége, hogy lenyűgöző, Szegeden eddig még nem látott látvány fogadja majd a közönséget. Dmitrij Simkin díszlettervező bonyolult, geometrikus, már-már kubista teret képzelt el, melyet egyrészt többlépcsős szerkezete tesz izgalmassá, másrészt a speciális, 3d-s vetítéstechnika, mely amellett, hogy jelenetfestő funkciója van, egészen elképesztő vizuális effektekre is képes. A Zorba igazi fesztiválelőadás lesz, melyben szerepet kap a Szeged Táncegyüttes is.

Július 11-én és 12-én Kálmán Imre operett-sikere, A csárdáskirálynő szerepel műsoron, melyet utoljára közel egy évtizede láthatott a Dóm téri közönség. Az előadás a Budapesti Operettszínházzal közösen valósul meg. Ebben a műfajban hosszú évek óta nem szerepelt a Dóm téren előadás a Nagymező utcai teátrumtól, mely az operett nagyköveteként számos országban kedvelt vendég. Az Operettszínháztól megszokott magas színvonalon, modern formában, de az operettek műfaji kereteit tiszteletben tartva, parádés, vendégekkel megtűzdelt szereposztással kerül színre a darab. A történet az első világháború idején játszódik, és bár ezt általában nem hangsúlyozzák az alkotók, ebben a koncepcióban, a világégés évfordulójának apropójából, némiképp kiemelik majd.

Az Elfújta a szél többek közt közönségkérésre is szerepel újra műsoron, mégpedig július 18-án, 19-én és 20-án. A fellépő művészek névsorában lesz változás, kizárólag a szegedi előadások kedvéért áll össze a Presgurvic-darab, igazi fesztivál-szereposztással.

Tizenöt évvel ezelőtt láthatta utoljára a Szabadtéri Játékok közönsége Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A nagyotmondó obsitos történetéből született, a magyar népdalra építő opera már 1938-ban szerepelt a Szegedi Szabadtérin. 2014-ben augusztus 1-jén és 2-án is játssza a Játékok a fesztiválon emblematikusnak számító előadást. Az operai szerepekre a műfaj ismert művészeit, míg a prózai szerepekre ismert és népszerű színművészeket kér fel a fesztivál.

Mamma Mia! 2014 musical-szenzációja!

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz.

A Madách Színház a világhírű produkciók non-replica változatainak sorát 1983-ban a Macskákkal indította, amikor is a londoni ősbemutató után egy évvel saját rendezésben állíthatta színpadra Szirtes Tamás a nagysikerű Webber-musicalt. Azóta a színház folytatta ezt a hagyományt, így ugyancsak non-replica változatban lett a magyar nézők kedvence Az Operaház Fantomja 2003-ban, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Volt egyszer egy csapat, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Producerek, vagy a Mary Poppins.

A Broadway-n 2001. október 13. óta van műsoron, ez idő alatt a 10 legtöbbet játszott musical közé került, felülmúlta már a Miss Saigon, az Oroszlánkirály és A muzsika hangja sikerességét is.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon augusztus 15-én, 16-án, 17-én, 19-én és 20-án láthatják majd a nézők a Mamma Mia! musicalt, a Madách színházbeli bemutató pedig szeptemberben lesz.

Fülledt nyári éjszakákon valódi fesztiválhangulat uralkodik Szegeden, a színház szerelmesei csak arra várnak, hogy a nézőtéren felragyogjanak a fények.