Zsidó veterán életét védte Hitler

A levelet Heinrich Himmler SS-parancsnok fogalmazta meg 1940 augusztusában, amelyben az áll, hogy Ernst Hess bírót meg kell kímélni az üldöztetéstől és deportálástól a "Führer akaratának megfelelően".
 
Az első világháborús tetteiért többszörösen kitüntetett Hess ? aki egy rövid ideig Hitler századparancsnoka volt Flandriában ? bíróként dolgozott Németországban, mígnem a faji törvények miatt 1936-ban elvesztette állását. Ebben az évben náci katonák saját háza előtt verték meg ? olvasható a levélben.
 
A Führerhez eljuttatott kérelemben Hess így fogalmaz: "Lelki értelemben már halottak, akiket ma zsidónak bélyegezve általános megvetés kínoz." Hess családjával később Olaszország északi, németül beszélő régiójába került, de amint kiderült, hogy a Hitler által nyújtott védelemet visszavonták, visszatoloncolták Németországba.
A második világháború idején Hess munkaszolgálatos volt, de ? köszönhetően annak, hogy nem zsidó nőt vett feleségül ? túlélte a megpróbáltatásokat. Hess testvére az auschwitzi haláltáborban hunyt el, míg édesanyja Svájcba menekült. Hess Németországban maradt, és a világháborút követően a szövetségi államvasutak hivatalának vezetője lett. 1983-ban hunyt el.
 
Hess lánya, a Németországban élő 86 éves Ursula a lapnak elmondta: apja annak köszönhette az életét, hogy egy bajtársa később Hitler szárnysegédje lett, s az ő befolyásával sikerült elkerülni, hogy az első világháborús veteránt zsidó származása miatt meggyilkolják.