Budán az elégedetlen országnagyok letartóztatták a királyt. Ennek előzménye az volt, hogy 1392 után Zsigmond szabadulni akart a ligauralom alól. Igyekezett minél nagyobb befolyáshoz juttatni személyes pártfogoltjait. 1397-ben ugyan a nemesség óhajára törvénybe iktatta az idegen kegyencek eltávolítását, foganatja azonban a törvény azon pontjának lett, amely lehetővé tette a kényszer hatására eladományozott birtokok visszavételét. A törvény első áldozatává a Jolsvai nádor nikápolyi fogságba esése miatt pozíciójában megrendült Kaplai-rokonság vált. Elkobzott váraik viszont - a nemesi közvélemény felhördülése ellenére - most is az "idegeneket" gyarapították. 1401 tavaszán belpolitikai válság robbant ki. A nemzeti színezetet öltő mozgalom élére Kanizsai érsek és Bebek Detre nádor álltak. A király letartóztatásakor Zsigmond védelmében kardot rántó Tari Lőrinc súlyos sebeket szerzett, nagyobb ellenállás azonban nem történt. Zsigmond nem volt hajlandó a felkelők követelését - azaz idegen hívei elbocsátását - teljesíteni, inkább a fogságot választotta. Az ország vezetését az államhatalom szimbólumává előlépett Szent Korona nevében országtanács vette át, élén, mint a "Szent Korona kancellárja", Kanizsai érsek állt. Az országnagyok egysége Zsigmond kiiktatásával megszűnt. A szóba jöhető trónigénylők - II. Ulászló lengyel király, Vilmos osztrák herceg, valamint Nápolyi László - nem rendelkeztek nagy támogatottsággal. Zsigmond trónját Garai Miklós horvát-szlavón bán (az 1386-ban meggyilkolt Garai nádor fia) mentette meg, aki közvetített az országtanács és Zsigmond között. Az egyezség végrehajtásának időtartamára pedig túszként fiát és öccsét ajánlotta fel. Így sikerült királyát kiváltania a fogságból. Zsigmond október 29-én közkegyelemben részesítette ellenfeleit. Idegen híveit azonban nem küldte el, sőt, családi kötelékre lépett velük. Eljegyezte ugyanis Cillei Hermann leányát, Borbálát, akinek nővére ugyanakkor Garai Miklós menyasszonya lett.
