?Egy városban élünk, most mi van? Itt laksz a szomszédban, most mi van? Ácsorogsz mellettem, és nem tudom, mi van. Kérlek szépen szólj nekem, hogy most mi van.? E sorokkal kezdődött az én ?kistehenes időszakom? 2006-ban. Úgy emlékszem, a bátyám hallgatta a ? nem meglepő módon ? Most mi van címre keresztelt szerzeményt, engem pedig úgy beszippantott a dallam- és a szövegvilág, hogy még most, tizenegy évvel később is ugyanolyan lelkesedéssel fújom. Háttérzenével vagy anélkül. Aztán jött az Ember a fán, Az anyu meg én, a Csámborgó, az Elviszi a szél és a Virágok a réten, hogy mást ne is említsek. És én ezt mind lankadatlan lelkesedéssel viszem magammal mindenhova, ahova csak megyek. Mert a Kistehén valami olyasmi, amit lehet és érdemes is vinni.
A minap Kollár-Klemencz Lászlóval beszélgettem újságíróként. Olyan újságíróként, aki minden kérdést feltett, melyet ? akárcsak a dalokat ? évek óta visz magával. És aki most is lelkesen dúdolgatja a Most mi van fülbemászó sorait.
Bár a nevedet hallva először a zene jut az emberek eszébe, a kilencvenes években a Varga Stúdiónál dolgoztál mint forgatókönyvíró, rendező, animátor, gyártásvezető, rövidfilmek zeneszerzője, grafikai tervező és látványtervező. Miért vonzott a filmezés?
Akkor végeztem a Műszaki Egyetemen, de tudtam, hogy nem szeretnék építőmérnökként dolgozni, hanem inkább humán területre akarok menni, és a filmstúdió adta magát. De azt azért nem szabad elhallgatni, hogy nekem akkor már volt egy zenekarom, az Andersen, amellyel sokat koncerteztem, így az őszinte válasz az, hogy olyan munkát kerestem, amely mellett tudom csinálni a zenekart. Gyártásvezetőként kerültem a Varga Stúdióhoz és bár érdekelt a film, elsősorban zenével foglalkoztam. El is kezdtem zenét írni filmekhez, majd magával ragadott a filmkészítés izgalma és szép lassan ? hét év leforgása alatt ? rendező lettem. Reklám- és rövidfilmeket rendeztem, voltak sorozatterveim, de saját forgatókönyveket is írtam, szóval teljesen belefolytam a filmezésbe. Nagyon jó időszak volt ez az életemben. Varga Csaba mellé kerültem, ő lett a mesterem és rengeteget tanultam tőle. Csaba akkoriban már nem nagyon csinált filmeket, inkább zenével akart foglalkozni, én pedig épp távolodtam a zenétől, úgyhogy rengeteget segítettünk egymásnak. Nagy hatással volt rám az ő gondolkodásmódja, sokat fejlődtem mellette, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Távolodtál a zenétől? Miért?
Kiábrándultam abból a zenei karrierből, amelyet itthon be lehetett futni könnyűzenészként, ezért egyre kevésbé érdekelt és inkább belevetettem magam a filmezésbe. A képalkotás folyamata ugyanúgy tetszett, mint a történet és a zene, de mindezt megkaptam egy csomagban, ami nagyon izgalmas volt. Aztán mikor elkerültem a Varga Stúdióból, újra fontosabb lett számomra a zene, majd elkezdődött a Kistehén is, de a film iránti érdeklődésem nem múlt el. Nagyjátékfilmet akartam csinálni, írtam is egy-két ilyen jellegű forgatókönyvet, végül mégiscsak a zene került előtérbe és a film elcsendesedett.
De azért most is jelen van az életedben?
Nem igazán. Nemrég csináltam egy klipet a harmadik szólóalbumom, a Rengeteg egyik dalához, de előtte évekig semmit, szóval maga a műfaj már nem izgat annyira. Furcsa dolog ez, hiszen a ?90-es években, amikor még nem voltak olyan technológiai lehetőségek, mint most, az, hogy valamiről mozgóképet készítünk, egy csoda volt. És valahogy bennem ez a csoda elmúlt. Talán így volt törvényszerű és egészséges, de a lényeg: már nem tartom túlzottan fontosnak, hogy mondjuk a zenekaromról legyenek videóklipek vagy hogy filmmel meséljek el valamit. Az egyik ok tehát, amiért elhagytam a filmezést, hogy elmúlt a varázs, a másik pedig: nem éreztem magam kiemelkedő filmrendezőnek. Továbbá maga a folyamat sem kimondottan nekem való.
Hogyhogy?
Mire egy ötlet vagy egy forgatókönyv eljut addig, hogy film készülhet belőle, évek telnek el ? ez nem az én tempóm. Nekem nagyon fontos, hogy az alkotási folyamat viszonylag gyors legyen, mert két év múlva már teljesen más állapotban leszek. Nem tudnék a két évvel azelőtti gondolataimmal foglalkozni, nem tudnám azokat filmre vinni, mikor már lehet, hogy nem is érdekelnek. Ilyen szempontból a dalszerzés sokkal rugalmasabb és dinamikusabb, ahogy maga az írás is: szinte azonnal kész van, amint a gondolat megszületik.
Ha már szóba került az írás, nem kerülhetjük ki a 2015-ben megjelent, Miért távolodnak a dolgok? ? Új természetírások című novellásköteted.
Mindig is írogattam, szerettem is, de soha nem gondoltam, hogy én célzottan írok könyvet vagy novellát vagy bármit. A különböző munkáimhoz írtam mindig. Meg ha történt velem valami olyan, amelyet érdemesnek tartottam rá, akkor azt lejegyeztem, hátha felhasználom valahol. És akkor egyszer, úgy emlékszem, Karafiáth Orsolya kérdezte tőlem, hogy ?Te, Laci, neked nincs köteted??, én pedig mondtam, hogy ?Hát miért lenne??. Akkor jöttem rá, hogy van a kötetes ember és a ?kötetlen?, és felötlött bennem, hogy én is lehetek kötetes. (nevet)
Szóval fogtad is az írásaidat és elkezdtél kiadót keresni?
Akkor már elég sok írásom volt, össze is gyűjtöttem őket, de pár évig nem történt semmi. Aztán már nem is tudom, minek kapcsán, de találkoztam a Magvető Kiadóval, és úgy döntöttem, elküldöm nekik az anyagot. De ez nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik: több okból is féltem. Egyrészt én sosem tudom megítélni a dolgaimról, milyenek, általában az első reakciókból tapasztalom meg, hogy amit alkottam, az jó vagy nem. Másrészt úgy gondoltam, mára már hagyománnyá vált, hogy egy rockzenésznek, pontosabban egy nem irodalmi környezetben tevékenykedő embernek megjelenik könyve. És én nem akartam beállni ebbe a sorba, hogy ?itt egy dalszerző, és kiadjuk a dalait könyv formájában?, ezért eldöntöttem: ha lesz egy könyvem, akkor az novelláskötet lesz és erős szépirodalmi kiadónál jelenik meg.
Miért volt fontos számodra, hogy erős szépirodalmi kiadónál jelenjen meg?
Mivel, ha ők rábólintanak, valószínűleg nem azért teszik, mert ismert zenész vagyok, hanem mert tényleg jónak tartják az anyagot. Azt akartam, hogy önmaga miatt jelenjen meg. És nagyon örültem, mikor Morcsányi Géza, a Magvető akkori igazgatója azt mondta, hogy kiadják. Az tényleg jó érzés volt.
Az íráshoz kapcsolódva: a Kistehén sikere a dalszövegeknek is köszönhető, melyeket te írsz. Hogy alkotsz szöveget?
Nagyon nehezen. Az én prózám általában történetekre és személyekre alapozódik, a dalszövegeket viszont pont, hogy nem ez jellemzi. Egy dalszöveg sokkal közelebb áll a vershez, több benne a fikció, és elvontabb az atmoszféra is, szóval az teljesen más történet. Ezért, ha én elkezdek dalszöveget alkotni, az olyan, mintha valamilyen ingoványos, sűrű, sötét bozótba hatolnék be, hogy találjak valamit, amiről tudok írni pár sort. Tehát nekem ez nehezebb és fárasztóbb meló, mint prózát írni. Folyton arra koncentrálok, hogy az adott szöveg ne legyen gyenge, hogy legyen értelme leírni és kimondani. Vagyis: legyen súlya. Ez nekem az első pillanattól kezdve nagyon fontos volt. Bár ez nem teljesen igaz, mert amikor indult a Kistehén, kicsit óvodás, gügyögő nyelvet használtam a dalszövegekben ? kántálásszerű őrület volt az egész. Lehet mondani, hogy akkoriban bármit leírtam, ami eszembe jutott. ?Szia, Zoli, mondd meg, hogy hívnak! Nem tudom, hogy hívnak, a nevem.? ? na, például erre gondolok? (nevet) Szerettem ezt a kicsit abszurd, furcsa szövegvilágot, de aztán elkészítettük az Ember a fán című lemezt, az első szóló jellegű albumot, és azzal megfordult valami: elkezdett fontos lenni a szöveg.
Amellett, hogy a legtöbb szövegnek van súlya, sok Kistehén-számban megjelenik a humor és az irónia. Ennek mi az oka?
Vannak pillanatok, mikor fontos a dolgokat humor és irónia nélkül kimondani. Például: nem lehet ironikusan azt mondani valakinek, hogy ?szeretlek?, mert akkor nem fogja érteni. De nagyon sok olyan helyzet van, melyben pont az irónia és a humor segítségével tudjuk elkerülni a közhelyességet. Továbbá úgy gondolom, kell a humor ahhoz, hogy könnyedebbre vegyük a létet. Én így próbálom meg kicsit könnyebben venni annál, mint ahogy általában reagálunk rá. Amit kell, azt vegyük komolyan, de muszáj engednünk a szorításból és könnyedén megélnünk azt a rohadt nehéz alaphelyzetet, amelyben élünk. Hogy az ember nap mint nap felkel és mosolyogva felnéz a napra, miközben tudja, hogy meg fog halni. Ezt szerintem máshogy nem is lehet ép ésszel feldolgozni, csak elfogadással és könnyedséggel, amihez elengedhetetlen a humor és az irónia.
Az imént említettem, hogy a zenekar sikere bizonyára a dalok szövegén is múlik. És valljuk be, az összes albumotokon találunk olyan dalt, amely őrületes népszerűségű sláger. Te miben látod a Kistehén erejét?
Szerintem az, amit csinálunk, nem különösebben dal- vagy slágerfüggő. Nem vagyunk annyira a szórakoztatóipar része, és a közönség sem így gondol ránk. Sőt úgy vélem, ha direkt slágereket írnánk, a közönség jó része zavarban lenne, mert nem tudná, hogy most mit is kezdjen ezzel. Valamilyen érdekes oknál fogva a Kistehén a kezdetektől a saját útját járja. Persze, nem lehet más zenekarokról azt mondani, hogy azok nem a saját útjukat járják, de mi valahogy kilógunk a sorból. Mindig azt csináljuk, amihez kedvünk van, olyan dalokat írunk, amilyenek épp vagyunk, és ha a közönség erre rá tud csatlakozni, az nekünk csak jó. De ha nem így lenne, akkor se állnánk be a sorba. Ez a hozzáállás elsőre nem tűnik túl szimpatikusnak, de ha jobban belegondolunk, nagyon is az. Itt van egy csapat, benne pedig olyan emberek, akik vállalják önmagukat és nem a sikerért vagy a pénzért tesznek lépéseket, hanem magukért. Szerintem ezt jelenti, ha egy zenekar önazonos, és pont ez lehet az, amit a közönség is érez és szeret.
A Kistehén idén 15 éves jubileumát ünnepli. Ez a 15 éven átívelő ?történet? valóban egy Sziget-reklámmal indult?
Tulajdonképpen igen. Az egész onnan indult, hogy Igor Lazinnal megcsináltuk a kistehenes kisfilmet, amelynek óriási sikere volt a mozikban és akkor jött a Sziget, hogy ez nekik kell. Így lett a Sziget reklámja, melyet aztán megismert a nagyközönség. Aztán a Sziget felkért engem, hogy ha már a kistehén a fesztivál védjegye, akkor legyen egy koncert is, melyen elhangzik ez a dal. Ezt követően egy lemezkiadó is megkeresett, hogy csináljak egy lemezt e köré a dal köré, és akkor megszületett a Zene a nyulaknak. Összeállt néhány zenész, elkészült az album, lement a koncert, ahol olyan zenekar állt a színpadon, amelynek se múltja, se jövője nem volt. Mi magunk se gondoltuk volna, hogy ebből az egészből végül koncertező zenekar lesz, mégis elindultunk. Akkor még Zene a nyulaknak néven.
Hogy lett ebből Kistehén?
Mindenki úgy beszélt rólunk, hogy Kistehén, ezért idővel meg is változtattuk a zenekar nevét Kistehénre. Mikor ez az egész elindult, én még javában filmeztem, úgyhogy mellékes szórakozás volt az életemben ez a zenekar. Sőt mikor a Sziget lecsengett, évekig nem is történt semmi. Néha összejártunk, elmentünk egy-két koncertre, de ennyi. És akkor jött 2004-ben a Csintalan című album és rajta a Szájbergyerek.
A dal, amely meghozta számotokra az országos ismertséget.
Igen. Ennél a lemeznél viszonylag fixálódott egy csapat, de azért ez is érdekes volt, mert nem ugyanazokkal a zenészekkel vettük fel a lemezt, akikkel utána koncerteztünk. Ez a jövés-menés egyébként később is jellemző volt a Kistehénre, de ebben az időszakban összeállt egy olyan csapat, mely három-négy évig együtt is maradt. Elég sok minden történt velünk akkoriban: turnéztunk, jelent meg lemezünk Európában és Amerikában is, felkerültünk különböző amerikai és angol válogatáslemezekre és nagy nemzetközi fesztiválokon léptünk fel. Mindezt Magyarországról, egy kis zenekar ? csoda volt! Sok jó dolgot éltünk meg, egyre több lehetőségünk volt ? adódott például olyan fesztivál Amerikában, ahol mi voltunk a headlinerek ?, de abba kellett hagynunk a turnézást, mert mire rentábilissá vált volna, már nem tudtuk finanszírozni. Akkor én váltottam is egy nagyot, mert nem akartam tovább csinálni ezt a szájbergyerekes dolgot. Vissza akartam térni az alternatívabb, személyesebb hangvételre, ami aztán meg is történt, mikor elkészült az Ember a fán.
Ez a váltás nemcsak zenében, de a zenekar összetételében is megtörtént.
A tömegkultúra része lettünk és rájöttem, ez nem az én utam, ezért visszakanyarodtam ahhoz a zenei vonalhoz, amelyet az Andersen képviselt. Olyan zenészeket kerestem, akik ugyanezt akarják. Az addigi zenésztársaim közül többen kiváltak a zenekarból, mert ők abba az irányba akartak menni, amelyet a Szájbergyerekkel kijelöltünk. Tehát újjászerveződött a csapat, és elkezdődött az az időszaka a Kistehénnek, amely a mai napig tart és amelyet olyan dalok jellemeznek, mint a Jó csávó a Markó, a Pápá, nyugodj békében vagy az Ezt is elviszem magammal.
Akárcsak régen, most is iszonyú jó zenészek vannak mellettem, és úgy szállunk ki egy turné után a buszból, hogy még mennénk tovább. Csak azért, hogy együtt lehessünk. A régi zenészeimmel is jó a viszonyom, persze, voltak félreértések és nézeteltérések, de ezeket sikerült rendeznünk, úgyhogy mindenki ott lesz a jubileumi koncerten a Budapest Parkban, aki fontos volt ebben a tizenöt évben, és együtt fogunk ünnepelni. Azt hiszem, ez mindenkinek ünnep.
Számodra mit jelent ez a születésnap?
Érdekes dolog ez a tizenöt év. A fiam posztolta nemrég a Facebookon, hogy most már minden életévét megünnepli egy-egy zenekar és ez csak PR, én pedig magamra vettem és azt válaszoltam neki: ez csak egy alkalom az ünneplésre, arra, hogy megálljunk egy percre és megnézzük, hova jutottunk. Az ünnep engedi, hogy kicsit megállítsuk az időt, és ez nagyon fontos. Nemcsak PR és nem is csak a közönségnek szól, hogy ?Figyeljetek, itt vagyunk!?, hanem önmagunknak. Jó megállni és örülni annak, ami van.
A Kistehén augusztus 31-én jubileumi koncertet ad tehát a Budapest Parkban. Mivel készültök a nagy napra?
Ez egy két és fél órás koncert lesz, és azoknak a korszakoknak a dalait fogjuk játszani, amelyeknek a zenészei épp a színpadon lesznek. Ezt sajnos nem tudjuk hiánytalanul megvalósítani, hiszen szeretett Lehoczki Karcsi meghalt, de a zenekar majdnem minden felállása össze fog jönni erre az egy alkalomra. Nem gondolom, hogy valamikor lesz még ilyen, úgyhogy ez különleges este lesz. Szeretném például, ha Az anyu meg én című dalt Dorogi Peti, az Intim Torna Illegál frontembere énekelné, hiszen annak idején is ő énekelte. Szóval lesznek ilyen egyszeri dolgok. Én nem is szeretnék ennél többet. A sok egyszeri élmény úgyis nagy hatással lesz ránk, és remélem, a közönségre is.
Tóth Eszter
