Vera Molnar nemcsak napjaink képzőművészetének egyik kiemelkedő alkotója, de meghatározó jelentőségű előfutára is. A művészt már az ötvenes-hatvanas években foglalkoztatta a „machine imaginaire”, az embert helyettesítő gép és a művészet összefüggésének a kérdése. Az 1947 óta Párizsban élő Vera Molnar nemcsak az első (női) komputerművészek egyike, de úttörő volt az algoritmikus és a véletlent tudatosan összekapcsoló és alkalmazó művészek között is. Művészetében elsősorban a kutatás foglalkoztatja, a rend, a struktúra, illetve a rendetlenség összekapcsolásának lehetősége.

A művész a hatvanas évek végétől megtanult programozni, s számítógép által generált műveket hozott létre, ezért a nemzetközi színtéren is a komputerművészet egyik megújítójaként tartják számon. Életművének besorolása egyik vagy másik műfaji kategóriába azonban cseppet sem ilyen egyértelmű. Szorosan véve nem tartozik sem a konkrét, sem a geometrikus absztrakt irányzathoz. Nem konkrét absztrakt, mert mértéktartόan, de eltökélten rúgja fel annak merev szabályait, de klasszikus értelemben nem tekinthető a geometrikus absztrakt képviselőjének sem, mivel nem formákkal dolgozik, hanem vonalakkal. Ezek a vonalak formálódnak keze alatt egyszerű geometriai idomokká.

Transformation 15 (1975)
Szőllősi-Nagy – Nemes gyűjtemény

Munkásságát az emeli a kortársak legnagyobbjai közé, hogy a számítógép használatával is képes olyan alkotásokat létrehozni, amelyek nem személytelen, mechanikus, rideg művek, hanem emberközeliek: magukon hordozzák a művész gazdag képzelőerejének, kreativitásának és kísérletező kedvének a nyomait. A számítógép használata ugyanis nem teszi feleslegessé és nem zárja ki a művész közreműködését, mivel az alkotófolyamat döntő szakasza az emberi agyban zajlik le. A komputer csak a munkát megkönnyítő, végtelen kombinációs lehetőséget felkínáló és véletleneket generáló eszköz. Az irányítás és döntés a művész kezében van – és Vera Molnar ezt mesteri módon műveli.

Cercle et ligne briée (du cycle Montparnasse d’après Klee) 2007, színes ceruza, ceruza, papír
Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár

A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárban a gyűjteményi és a kiállítási munka szorosan összekapcsolódik. Az elmúlt években sikerült Vera Molnar egy-egy művét a gyűjtemény számára megvásárolni. A műtárgy szerzeményezéssel egy időben merült fel egy Vera Molnar-kiállítás rendezésének az ötlete a Szöllősi-Nagy – Nemes-gyűjteményből, ahol egy szinte a teljes életművet felölelő Vera Molnar-műtárgyanyag található. Ezek mellett először láthatóak a múzeumi új szerzemények.

A kiállítás és a katalógus a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár és a Szöllősi-Nagy – Nemes-gyűjtemény együttműködéseként valósul meg.

„A három »kon« között helyezkedem el: konceptualisták, konstruktivisták és a komputerek.”

Az 1947 óta Párizsban élő Vera Molnar úttörő és első volt az algoritmikus és a véletlent tudatosan összekapcsoló és alkalmazó művészek között.. Ugyanakkor művészetének elengedhetetlen tartozéka az irónia, a humor és a játékos távolságtartás, továbbá a textualitás és a nyelvjátékok iránti fogékonyság.

Vera Molnar (1961)

Hommage

„A múlt és a jövő művészete között ingadozom, hol előre, hol hátra tekintek.”

Vera Molnar már az 1940-es évek végétől készített hommage-okat, gyakran valamely személyes élmény hatására. Korai hommage-ai (pl. Dürer, Klee) egyaránt jelzik művészi hivatkozásait, illetve a szisztematikus képi gondolkodás megjelenését. Molnar rendszerint geometriai alapformák (négyzet, téglalap) segítségével, minimális vizuális események beiktatásával írja át saját nyelvére „választott mesterei”: Dürer, Theo van Doesburg, Monet, Cézanne, Klee, Malevics, Naum Gabo műveit. Hommage-ai az elődöket kisajátító játékos gesztusáról árulkodnak. Egyúttal a művészi gondolkozásmód vizsgálatát, a kompozíciós eljárás újraértelmezését, továbbgondolását is célozzák. Egy-egy témához akár évtizedeken át újra és újra visszatér. Jelen szekció az életművet meghatározó három nagy hommage-ciklus – Dürer, Cézanne, Klee – műveiből válogat.

Interruptions No 1, 1968, tinta, papír
Szöllősi-Nagy – Nemes-gyűjtemény

1 % rendetlenség

„Imádok játékszabályokat felrúgni, imádok rendetlenkedni.”

Vera Molnar struktúrát és véletlent ötvöző szisztematikus művei az alapelemek arányának, illetve elrendezési módjának apró változtatásaiból, a művész szavaival: „1 % rendetlenség” hozzáadásával adódnak. 1959-től a „képzeletbeli számítógép” („machine imaginaire”), majd 1968-tól a valódi számítógép és a plotter segítségével generált művek az alapformákban rejlő variációs lehetőségek szisztematikus végiggondolását célozzák. A művész a véletlent használja fel kompozíciós elemként. Az így előállítható kombinációs sorok végtelen száma a festői szabadság lehetőségét jelenti számára. Bár Molnár munkamódszere teljesen mechanikus, a képmező manipulálásának célja – a művész szavaival – a „kielégítő esztétikai állapot” megtalálása.

Congruence aléatoire, 1973, akril, vászon

Livrimage

„Nem olvastatja, hanem láttatja magát. ”

A képhez és a szöveghez való sajátos viszonyról a művész livreimage-ai árulnak el a legtöbbet. A Vera Molnar-i szóhasználat (a kifejezés magyarra kép(es)könyv-ként fordítható) olyan, gyakran csak egy-egy példányban megjelent „lapozható képekre” utal, melyek – a művész szavaival – „nem olvastatja, hanem láttatja magát”. A művekben ismétlődő motívumok alapján, a művész monográfusa, Vincent Baby, a livrimage-ok négy típusát különböztette meg: négyszögek, vonalak, „kontrakockák” (Tatlin kontrareliefjei után), valamint kézírást imitáló művek. Molnar frappáns meghatározása szerint a livrimage-ok: „Nem tekinthetők sem irodalomnak, sem beszédnek. Csak képek.”

Négyzet

„Az életem négyzetekből, háromszögekből és vonalakból áll. ”

A négyzet, mint alapforma a kezdetektől meghatározó jelentőségű Vera Molnar művészetében. Ahogy a kiállításon szereplő Dürer- és Klee hommage-ok, a Transformation, vagy a Sfumato noire argent című munkák is jelzik, a négyzet – a vonalhoz és a háromszöghöz hasonlóan – a szisztematikus kutatás eszköze. Molnar a geometrikus elemek arányainak, elrendezésének kismértékű megváltoztatásával variációs sorokat dolgoz ki a számítógép segítségével. E „programozás” eredményeképp a sorozatok tagjai között olykor látványos különbségek mutatkoznak, melyet a művész „plasztikai eseménynek” nevez.