Tízéves a felcsúti Pancho Aréna, amely minden részletében Makovecz Imrét, vagy ahogyan vándoriskolás tanítványai emlegetik, a Mestert idézi. A világ egyik legszebb stadionja. Ezt nemcsak én állítom, hanem a FutballsTopTen sportportál is, hiszen 2016-os toplistáján a felcsúti Pancho Arénát tette az első helyre a földkerekség legszebb stadionjainak rangsorában. Amikor az ember először lép be ebbe a létesítménybe, a lélegzete is eláll. Valójában nem egy arénát lát maga előtt, hanem egy szentélyt, egy bazilikát, amelynek kupolája a mennyország, s földi pillérei valójában arra szolgálnak, hogy összekössék az anyatermészetet valami sokkal feljebb való létezéssel. Aki járt már a Pancho Arénában, tudja, miről beszélek, aki még nem, az nem tehet mást, minthogy hisz nekem, az avatatlan történetmesélőnek, aki most éppen arra készül, hogy megossza olvasóival egy fantasztikus épületről szerzett ismereteit.
A nagy megbízás
– Sikerült megmentenünk ezt a hatalmas fát is – mosolyog Dobrosi Tamás építész, miközben besétálunk az 1-es kapun át a Puskás Akadémia területére, ahol a Pancho Aréna is áll. Hálát érzek ezen mondat után, és arra gondolok, hogy tegnap még Budapest belvárosában próbáltam meggyőzni egy férfit arról, hogy ne vécéztesse kutyáját a frissen ültetett virágokra, ám ő csak kinevetett. És most itt van ez az építész, aki monumentális projektjének kivitelezésekor még arra is figyelt, hogy megmentse az egykori Kozma-kúria kertjében élő fákat. S milyen jó, hogy Dobrosi Tamás elképzelései egybeestek mesterének, Makovecz Imrének az álmaival is, így akkor sem állt meg a munka, amikor a Kossuth-díjas építész már nem tudott aktívan dolgozni. Mert Makovecz Imre mindig arra biztatta tanítványait, hogy „olyan épületeket tervezzenek, ahol a falak a földből nőnek ki, a tető az égből ereszkedik alá, az épület pedig a két világ találkozásánál helyezkedik el azon a vékony metszésvonalon, amelyen mi, emberek mozgunk – két lábbal a földön, de szívünket és tekintetünket az ég felé fordítva”. És Dobrosi Tamás kezét éppen ez vezette akkor, amikor megrajzolta a Pancho Aréna végleges terveit, amelyből tíz évvel ezelőtt megszületett ez a mesebeli komplexum.
Dobrosi Tamás jó idegenvezetőként magyarázza, hogyan nézett volna ki eredetileg az aréna, hol álltak volna a felhők közé nyúló oszlopok, amelyek, akár az égig érő paszuly, szintén az eget és a földet lettek volna hivatottak összekapcsolni. Legalábbis én így képzelem, s amikor Dobrosi Tamás azt mondja, egy épület valójában azt tükrözi, amit a közönsége belelát, nem pedig az építész belemagyaráz, kicsit megnyugszom, hogy nem gondoltam túl nagy butaságot.
– Makovecz Imrét 2006-ban kérte fel a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója, hogy tervezze meg a Kozma-kúria épületének kollégiummá való átalakítását – meséli az egykori vándoriskolás tanítvány. – Készült egy beépítési vázlat, amelyből elsőként a kollégium valósult meg. Ezt az építkezést részben én felügyeltem mint Makovecz-tanítvány, majd a további épületeket, a szakmai és orvosi központot, valamint az éttermet már én terveztem mesterem megbízása alapján. Óriási megtiszteltetés volt. A centerpálya ötlete 2008-ban fogalmazódott meg, de az akkori tervek alapján még egészen másképpen nézett volna ki. Az első terveket, amelyeket itt, a falon is láthatunk, a Mester készítette, de aztán romló egészségi állapota miatt már nem tudta befejezni. Fiacskám, ez már a te feladatod, a te felelősséged, mondta a Mester, amikor 2010-ben átadta nekem ezt a munkát. Közben változtak a megrendelő igényei, bővült a koncepció, így alakult ki a tíz évvel ezelőtt befejezett négyezer férőhelyes stadion.
Víziók és gyerekkori álmok
Az arisztotelészi séták idéződnek fel bennem, miközben Dobrosi Tamással a felcsúti stadionban járkálunk, hiszen nem csupán nézelődünk, de rengeteg új információra is szert teszek. Azt mondja, az épület átadása után eszmélt rá arra, hogy tudat alatt egy gyermekkori emléke inspirálhatta akkor, amikor a Pancho Arénát megtervezte.
– A nyolcvanas évek elején hat-hétéves lehettem, amikor érdekes gondolatom támadt. Februárban elhatároztam, hogy összegyűjtöm a karácsony után kidobott fenyőket, és azokat a közelben lévő homokozóban egymás mellé betűzöm a földbe. Legallyaztam a fák alját és megvalósítottam a tervemet. Az a belső vágy hajtott, hogy építsek egy saját erdőt. Meg is tettem. Amikor elkészült, befeküdtem a fenyők alá, és a réseken keresztül felnéztem az égre. Ez a kép és ez a fantasztikus élmény belém égett. Úgy gondoltam gyerekfejjel, hogy valami élőt, valami magasabb rendű alkotást hoztam létre. Jóval a stadion átadása után tudatosodott bennem, hogy az aréna felépítése hasonlít arra, amit gyerekként megálmodtam.
A történetet hallva természetesen nem állom meg, hogy ne faggassam arról is az építészt, kipróbálta-e felnőtt fejjel azt, hogy a stadion zöld gyepén hanyatt fekve milyen kép tárul elé, s az hasonlít-e ahhoz, amit hatévesen az általa épített erdő fái közül látott. Dobrosi Tamás mosolyog, s bevallja, hogy a tiltás ellenére egyszer bement a pálya közepére és valóban megtette. S igen, a látvány olyan volt, amire számított. A stadion lucfenyőből készült lenyűgöző szerkezete valóban megidézte az erdőt, a lombkoronákat, és képzelete a nyitottságnak köszönhetően egészen az égig szárnyalhatott.
A legmélyebb mondanivaló
Dobrosi Tamás mesél arról is, hogy az organikus építészet milyen anyagot és formát használ, hogy mindenben visszatérnek a természethez és a természetességhez. Ez azonban csak a felszín. Mélyebb rétegeit szerves építészetként emlegetik, amelyet Makovecz Imre munkáin a hetvenes évektől figyelhetünk meg intenzívebben. Ekkor már keresi az adott helyből fakadó intuíciókat, azokat a formákat, amelyek visszavonhatatlanul ahhoz a helyhez köthetők, amelyből vétettek. Ez egy sokkal nehezebben megfogható rétege az építészetnek. Ez a fajta intuitív kiteljesedése a világnak a Pancho Arénában is érzékelhető, ha az ember hosszabb időt eltölt ezen a helyen, vagy ha csak engedi magán átáramlani a művészetnek ezen formáját. Mert meggyőződésem, hogy a felcsúti építmény igenis művészi alkotás, a beton tartóoszlopokkal és boltívekkel együtt.
– Számomra a legfontosabb a harmadik és legmélyebb rétege az építészetnek, amelyet élő építészetnek nevezünk – fogalmaz Dobrosi Tamás. – Emlékezzünk arra, hogy a való világban is a szerves anyagokból a komplexitásuk növekedésével egy olyan határhelyzet következik, amit a mai napig nem tud sem tudomány, sem művészet, sem filozófia megmagyarázni. Vagyis azt, hogy miként keletkezik a szerves anyagok összességéből egy magasabb, metafizikai minőség, az élet.
Az ő életét és pályáját ez a három kifejezés, az organikus, a szerves és az élő építészet kísérte végig és határozta meg. Mindez egy állandó keresési folyamat, amelynek a vége nem mindig az, amit az építész elgondol, de a végén aztán megmarad egy mag, amely már nem az épület kinézetéről és funkciójáról szól, hanem az életről. Az építés drámája, a kudarcélmény Makovecz életművében is többször megjelenik. Magam minden munkában ezt a magot, ezt a legmélyebb réteget igyekszem megtalálni.
Puskás-relikviák
Nem lenne tisztességes, ha azt állítanám, hogy óriási futballszakértő vagyok, azt azonban még így is képes vagyok megítélni, hogy amit a felcsúti Pancho Arénában tapasztaltam, valami egészen különleges élmény. Bár érezni a monumentalitást, mégis a családias jelző az, ami először eszembe jut, ha most utólag visszagondolok az ott töltött órákra. A gyerekek edzettek, a szülők figyelték őket. Az egészben volt valami meghitt, valami harmonikus. Mint ahogyan abban is sikerült megtalálnia a kellő egyensúlyt a tervezőnek, hogy az épület ne csak szép, de modern és jól használható is legyen. Dobrosi Tamás azt mesélte, hogy számára az egyik legnagyobb elismerés az volt, amikor az egyik nemzetközi tévétársaság munkatársa a közvetítés után efölötti elégedettségének adott hangot.
Azt is meg kell említenünk, hogy az UEFA 3-as kategóriába sorolta a stadiont, amely eredetileg a Puskás Akadémia FC mérkőzéseire, valamint nemzetközi és válogatott ifjúsági tornákra készült. A hivatalos megnyitó 2014. április 21-én volt, amelyen a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Real Madrid U17-es csapata játszott egymással. A stadion az egyik helyszíne volt a 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak. A nyitómérkőzést és az egyik elődöntőt is itt rendezték. Érdekesség továbbá, hogy az Omega is koncertezett már ebben a fantasztikus arénában, ahol Puskás-relikviák is találhatók. A fotók mellett az egyik legértékesebb darab az az olimpiai aranyérem, amelyet 1952-ben Helsinkiben nyert el az Aranycsapattal. S ha már az Aranycsapatot említettem, beszámolok arról is, hogy az aréna előcsarnokába belépve a már említett válogatott játékosainak mellszobrai fogadják a vendégeket. Fejük felett szintén egy becses relikvia látható, mégpedig Puskás Ferenc focimeze, amelyet akkor viselt, amikor először lépett pályára a Real Madriddal.
Sétánk során benéztünk a VIP-részlegre is, ahol a bérelhető páholyok is találhatók. Ami a sajtót illeti, öt tévés közvetítőhely, ötvenfős sajtótájékoztató terem, hetven férőhelyes médiatribün és stúdiók biztosítják bármilyen rendezvény élő közvetítésének magas színvonalú lebonyolítását. Az aréna beépített, fűtött alapterülete meghaladja a 12 ezer négyzetmétert, a telek szűkössége miatt az északi és déli, pályára nyúló konzolos lelátók alatti tér kivételével minden talpalatnyi terület beépült. A terep adottságának köszönhetően az épület különböző részein három szintnek is közvetlen, akadálymentes kültéri bejárata van. A pinceszint nyugati oldalán található a hazai és a vendégcsapat − az UEFA ajánlásainak megfelelő − öltözőblokkja, edzői, bírói öltözőkkel, doppingvizsgáló részleggel, és mindkét öltözőhöz saját, műfüves burkolatú bemelegítőteremmel. A pinceszinten az akadémia növendékei számára további tizenkét öltöző, valamint kondicionálóterem és rehabilitációs részleg áll rendelkezésre.
S bár Puskás Ferenc már nem érhette meg a stadion átadását, felesége, Erzsébet még ott volt a megnyitón – idézi fel emlékeit Dobrosi Tamás, aki munkája révén a Makovecz családdal is tartja a kapcsolatot.
Miközben kisétálok a főbejáraton, furcsa érzés lesz rajtam úrrá, mintha valaki egészen fentről figyelne. Pókfonallétrát húzok elő a zsebemből, nekitámasztom egy bodros felhőnek. A Mestert várom, születésnap van, talán ő is eljön.
Fotók: Kurucz Árpád / Magyar Kultúra
