A Színiakadémián 1931-ben szerzett színész-rendezői diplomát, mesterei Ódry Árpád és Hevesi Sándor voltak, utóbbinál rendezői tanfolyamot is végzett. Pályafutását Alapi Nándor Országos Kamaraszínházában kezdte, később fellépett a Budai Színkörben és az Új Színházban is. 1933-tól nyugdíjba vonulásáig, 1968-ig a Nemzeti Színházhoz kötötte a szerződése. Ismert volt baloldali elkötelezettségéről, a második világháború idején részt vett az ellenállási mozgalomban, ezért 1943-ban letartóztatták, s csak a háború végén szabadult a sopronkőhidai fegyházból.
1948-tól beszédművészetet tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1957 és 1961 között az intézmény főigazgatója volt. Működése idején, 1959 februárjában nyílt meg a főiskola színháza, az Ódry Színpad, amelynek létrehozásában aktívan közreműködött.
A tanítást hivatásának tartotta, a hallgatók rajongtak érte,
tanítványai sorában a magyar színjátszás számos kiválósága megtalálható.
„Mindig kaptunk tőle valamit, egy kis ösztöndíjat vagy az elég magas tandíj elengedését. És persze a színpadon látott alakításokat is mi kaptuk ajándékba. Ilmát, a frenetikus Dorinát, aztán azok a jóízű beszédek évadnyitón, évadzárón. Kemény szavak, mindig nagyon aktív, tettvágyó és szeretettel teli lélekről tanúskodtak. Különös alkat az övé. Kardos asszony, rengeteg humorral. Nem fogalmazott cikornyásan, de egyszerű, formás mondatokban. És tegyük hozzá, hihetetlenül erős sugárzása volt” – emlékezett vissza rá Sztankay István.
Férje a korán elhunyt Pálos György színművész volt.
Rengeteg színdarabban lépett fel, tragédiákban és vígjátékokban egyaránt megállta a helyét. Noha
alapvetően klasszikus naiva volt, bármilyen szerepet képes volt eljátszani,
a hálátlan figurákból kabinetalakításokat produkált.
Első szerepe Csiky Gergely Nagymama című színművének Piroskája volt, majd jött a Liliomfi Mariskája, a Csongor és Tünde Ilmája. Első nagy sikerét Marcel Pagnol Fanny című színjátékának címszerepében aratta. Kitűnő alakítást nyújtott Molière darabjainak talpraesett, cserfes szobalány-szerepeiben: Toinette (A képzelt beteg), Marianne és Dorine (Tartuffe), Nicole (Az úrhatnám polgár). Emlékezetes volt Shakespeare A windsori víg nők című darabjában mint Mrs. Page és az Othello Emiliájaként is. További fontos szerepei: Beatrice (Shakespeare: Sok hűhó semmiért), Jessica (Shakespeare: A velencei kalmár), Varvara (Osztrovszkij: A vihar), Zsuzsi (Beaumarchais: Figaro házassága), Varja (Csehov: Cseresznyéskert), Canina (Ben Jonson: Volpone), Candida (Shaw: Candida).
Kellemes énekhangja volt,
számos operettben és zenés játékban is fellépett.
1963-ban főszerepet játszott volna a Nemzetiben Albee: Nem félünk a farkastól című drámájában, de az előadást az utolsó pillanatban betiltották. Olty úgy érezte, vége a pályafutásának, és nem is sokat tévedett: 1968-ig ugyan még tagja volt az ország első társulatának, de ezalatt csak három szerepet kapott. Nyugdíjba vonulása után többé nem lépett színpadra, életének utolsó másfél évtizedét teljes visszavonultságban, nagykovácsi parasztházában töltötte.
Az egyik első magyar rendezőnőként több színdarabot sikerrel állított színpadra,
köztük Peter Zvon: Sírva vigadunk, Lope de Vega: A furfangos menyasszony és Sándor Kálmán: A harag napja című drámáit.
1935-től filmekben is szerepelt (A királyné huszárja, A nagymama) de főleg az ötvenes években forgatott alkotásokban látható (Dandin György, Ünnepi vacsora, Melyik a kilenc közül?), utolsó filmjei egyike az 1966-os Hogy szaladnak a fák! volt.
Művészi munkáját 1935-ben Farkas–Ratkó-díjjal, 1954-ben Jászai Mari-díjjal, 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1960-ban érdemes művészi, 1968-ban kiváló művészi címet kapott. Olty Magda Budapesten halt meg hetvenévesen, 1983. február 22-én.
Nyitókép: A fösvény (Dániel Vali, Olty Magda, Császár Angela, Fülöp Zsigmond). Fotó: Keleti Éva. Forrás: Manda
