Libri irodalmi díj_Marék Veronika_gyermekirodalom életműdíj_20240614.JPG

12 kategóriában hirdették ki a Libri Irodalmi Díj nyerteseit

Az idén megújult formában visszatérő könyvszakmai elismerés 2023 legolvasottabb műveit díjazza.

A tavalyi év közönségkedvence Frei Tamás Puccs Moszkvában című kötete lett, a legsikeresebb szépirodalmi alkotásként Náray Tamás Barbara című regényét ismerte el a könyvkereskedő, míg a Libri gyermekirodalmi életműdíját Marék Veronika vehette át.

„Nagy öröm számunkra, hogy a megújult Libri irodalmi díjat a hazai könyvszakma legnagyobb közös ünnepén, az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódva adhattuk át. A 2024-ben megújult formában visszatérő díjjal a korábbinál jóval több, összesen 12 kategóriában díjazzuk a legsikeresebb műveket, így a Libri irodalmi díj sokkal inkább képes lesz majd olvasásnépszerűsítő missziójának betöltésére” – mondta Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója a megújult díjról.

Az olvasók döntése alapján a 2023-as év közönségkedvence Frei Tamás Puccs Moszkvában című regénye lett, míg az év szépirodalmi műveként Náray Tamás Barbara – A végzet című regényét ismerték el. Díjazták az év határon túl legnépszerűbb könyvét és 2023 legjobb tényirodalmi kötetét is – míg az előbbi elismerésben Visky András Kitelepítés című regénye, utóbbi kategóriában Karikó Katalin Áttörések című életrajzi műve részesült. Az év történelmi tényirodalmi könyve elismerést Mező Gábor A kultúra megszállása című könyvéért kapta. Az elmúlt évtizedek legsikeresebb könyve az eladási adatok alapján Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című bestsellere lett, a legolvasottabb debüt író díját pedig Iglódi Csaba vehette át Dreher-szimfónia című regényéért. Libri irodalmi emlékdíjat kapott Szőcs Géza.

Frei Tamás
Ludvig Orsolya, a Libri marketing és kommunikációs igazgatója, Frei Tamás, Köbli Gyula, a Libri vezérigazgatója

„Kiváló szerkesztőkkel dolgozhattam együtt, a könyveim nélkülük nem lennének azok, amik. A könyvkiadás csapatmunka, és a végeredményre a szerzőtől kezdve a szerkesztőkön át a borítót tervező grafikus vagy a fülszöveget jegyző szövegíró munkája is hatással van” – mondta az idei év szépirodalmi díjazottja, Náray Tamás.

A megújult Libri Irodalmi Díj három kategóriában is jutalmazza a jelentős gyermekirodalmi alkotásokat és szerzőket: az elmúlt évtizedek gyermekirodalmi sikerkönyveként ismerték el Berg Judit Rumini című művét, az év gyerekkönyve Bartos Erika A csigaház kincsei című alkotása lett, míg Marék Veronika írót és grafikust gyermekkönyv életműdíjjal tüntették ki.

„A gyerekekhez mindig őszintén kell szólni, nem szabad hazudni. A mai gyerekek és a régi gyerekek abban teljesen egyformák, hogy kíváncsiak és válaszokat várnak – mi a meséinkkel segíthetünk nekik  ebben” – mondta el Marék Veronika, a gyermekirodalmi életműdíj kategória nyertese.

Karikó Katalin
Ludvig Orsolya, Karikó Katalin, Köbli Gyula

A Libri irodalmi díj 2023-as nyertesei

  1. Az év közönségkedvence / A 2023-as év a legnagyobb eladási példányszámú könyve: Frei Tamás: Puccs Moszkvában

  2. Az év szépirodalmi könyve / A 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott szépirodalmi könyve – Náray Tamás: Barbara – A végzet
  3. Az év tényirodalmi könyve / A 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott tényirodalmi könyve – Karikó Katalin: Áttörések
  4. Az év legsikeresebb debütáló könyve / A 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott debütáló könyve – Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia
  5. Az év történelmi tényirodalmi könyve / A 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott történelmi témájú tényirodalmi könyve – Mező Gábor: A kultúra megszállása
  6. Az év üzleti könyve / A 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott üzleti tematikájú könyve – Walter Isaacson: Elon Musk
  7. Az év határon túl legnépszerűbb könyve / A 2023-as év határon túl legnagyobb példányszámban eladott szépirodalmi könyve – Visky András: Kitelepítés
  8. Az év gyerekkönyve / A 2023-as év legnagyobb példányszámban eladott könyve a 0–12 éves korosztály körében – Bartos Erika: A csigaház kincsei
  9. Libri irodalmi emlékdíj – Szőcs Géza: Összegyűjtött versek
  10. Libri évtizedek közönségkedvence / Az elmúlt 16 év legjobb eladási számokat hozó könyve - Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
  11. Libri évtizedek kedvenc gyerekkönyve / Az elmúlt 16 év legjobb eladási számokat hozó gyerekkönyve – Berg Judit: Rumini
  12. Szerzői életműdíj gyerekirodalom kategóriában – Marék Veronika
A 2023-as Libri Irodalmi Díjakat az Ünnepi Könyvhét eseményeihez kapcsolódóan június 14-én a Gerbeaud Cukrászdában adták át. Jövőre a döntőbe jutásnál ugyancsak az értékesítési adatokat veszik figyelembe – vagyis első körben az olvasók szűrnek –, a hosszúlistán szereplő alkotásokat pedig egy online zsűri szűkíti majd tovább. Az így kialakult rövidlista zsűrije között többek között tanár, könyvtáros, boltvezető és irodalmár is helyet kaphat.

Forrás és fotók: Libri

Ez is érdekelheti

Kucsov Borisz színművész kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt

Kucsov Borisz, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést, a Pataki-gyűrűt október 29-én Szabadkán. A színész a Kosztolányi Dezső Színház Lenz című előadásában a címszereplő megformálásával érdemelte ki az elismerést. Georg Büchner darabját Hegymegi Máté rendezte.

Leslie Mandoki rangos bajor kulturális és művészeti kitüntetést kapott

Leslie Mandoki megkapta a Bajor Szabadállamban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum díjat. Markus Söder, a Bajor Szabadállam miniszterelnöke, valamint Markus Blume, a tudományos és művészeti ügyek minisztere október 2-án tüntette ki Leslie Mandokit ezzel a kiemelkedő, a kulturális és művészeti életművet elismerő díjjal.

Lakos Nóra filmje újabb hét fesztiváldíjat kapott

A hétvégén három országban összesen hét díjat nyert a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Véletlenül írtam egy könyvet. A legnézettebb magyar családi film eddig összesen huszonhárom trófeát nyert rangos fesztiválokon, emellett nyolc európai országba vették meg moziforgalmazásra. Ezzel a Véletlenül írtam egy könyvet az egyetlen olyan, a fiatal közönséget megszólító magyar film lett, amely mind a közönség, mind a szakma szeretetét és elismerését kivívta.

Turczi István kapja idén a koszovói albán Nemzetközi Költészeti Díjat

Az Azem Shkreli Nemzetközi Irodalmi Találkozót idén szeptember 10-11-én rendezik meg Koszovó főként albánok lakta, nyugati régiójának székhelyén, Peja városában. A nagy sajtónyilvánosság előtt zajló eseményen a 25 éves díj történetében először magyar költő, Turczi István veheti át a legrangosabb, pénzdíjjal is járó, nemzetközi költészeti díjat.