A pályázat célja az volt, hogy olyan új magyar nyelvű prózai művek szülessenek, amelyek érintik a Kádár-kor magyarországi zsidó asszimilációjának tényeit, meghatározó elemük ezek bemutatása, elemzése, felhasználása.
A 12
regényszinopszis nagyon különböző és annál érdekesebb felvetések alapján
mutatja be a kiírásban megfogalmazott tematikát.
A Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány irodalmi bizottsága, melynek tagja Kálmán C. György, Milbacher Róbert és Szécsi Noémi, anonim módon kapják kézhez a regények tervezetét, csakis a tartalom alapján fogják eldönteni, ki juthat a második fordulóba, ahol már a regények két fejezetét is be kell nyújtani a pályázóknak.
A verseny legnehezebb szakasza a harmadik fordulóban várható, hiszen ekkor a továbbjutóknak a teljes művet prezentálniuk kell.
Forrás és fotó: Firgun