1821. november 11-én született Moszkvában, apai ágon papok, katonatisztek, anyai ágon kereskedők leszármazottjaként. Apja, a moszkvai szegénykórház orvosa mereven és roppant szigorral nevelte gyermekeit, anyja szelídsége, érzelmes vallásossága azonban ellensúlyozta az atyai szigort. Váratlan haláluk (apját 1839-ben saját jobbágyai verték agyon birtokán) hatalmas traumát okoztak Dosztojevszkijnek, akinek epilepsziája ekkor kezdődött.
1838 és 1843 között a pétervári Hadmérnöki Intézetben tanult bátyjával, Mihaillal, s bár tanulmányait sikerrel végezte, érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult. 1845-ben megírta első kisregényét, a Szegény embereket, amelyet a kritika lelkesen fogadott. Az ezt követő, 1846 és 1849 közötti időszak pétervári témájú elbeszélései azonban mérsékeltebb sikert arattak.
Épp csak kezdődő írói pályáját 1849-es letartóztatása törte derékba: ekkor rendelte el a cári rendőrség a francia utópista szocializmussal kacérkodó Petrasevszkij-kör tagjainak elfogását. A csoport 21 tagját, köztük Dosztojevszkijt golyó általi halálra ítélték, s a vesztőhelyre kísért rabokkal csupán az utolsó pillanatban közölték, hogy a cár kegyelméből "csak" szibériai száműzetés vár rájuk. Dosztojevszkij az omszki erődbe került négy év kényszermunkára, majd 1858-ig Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot. 1857-ben feleségül vette a beteges és kissé egzaltált Maria Iszajevát, egy tanár özvegyét, akivel hét évig élt meglehetősen boldogtalan házasságban.
1859-ben visszatértek Szentpétervárra, ahol családja eltartására igyekezett ismét elismert íróvá válni. Börtönélményei nyomán írói és gondolkodói pályája új irányt vett: a testi-lelki szenvedések és a Biblia hatására mélyen hívővé vált, ifjúkori radikalizmusa helyébe pedig a fennálló rend iránti tisztelet és az egyszerű emberek messiási küldetésébe vetett hit lépett. Eszméit a Mihail fivérével alapított Vremja, majd az Epoha című folyóiratok oldalain tette közzé. A Vremjában jelentette meg folytatásokban a börtönévek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényeit. A művek sikere lehetővé tette számára, hogy nyugat-európai körutat tegyen: Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába látogatott el, tapasztalatairól a Téli jegyzetek nyári élményekről című munkájában számolt be. Hazatérése után nem sokkal újra külföldre ment azzal az ürüggyel, hogy egyre súlyosbodó epilepsziáját gyógyítassa. Valójában azonban leküzdhetetlen játékszenvedélyét kívánta kielégíteni szerelme, a rendkívül intelligens, ám zaklatott lelkű Polina Szuszlova oldalán. Ebből az élményből született később A játékos című kisregénye.
Az 1864-es év több szempontból is nehéz időszak volt az író életében: meghalt a felesége és Mihail bátyja, betiltották a Vremját, a szerencsejátékon is sokat veszített, s hogy kikeveredjen az adósságokból, erejét megfeszítve dolgozott. Ekkor kezdődött művészetében a nagyregények korszaka. 1866-ban befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, amelynek alapötlete valószínűleg még a börtönévek alatt született meg. Ezzel a művével vált világhírűvé, s egyes kritikusok szerint, ha csak ezt az egyetlen regényt írta volna, akkor is a világirodalom egyik legnagyobb alakja lenne.
Dosztojevszkij azonban nem elégedett meg ennyivel, az emberi lélek, a mérhetetlen nyomorúság és szenvedés ismerője Raszkolnyikov után más felejthetetlen irodalmi alakok sorát teremtette meg. Ehhez segítségére volt, hogy élete átmenetileg rendeződni látszott: 1867-ben feleségül vette Anna Sznyitkinát, akivel regényei gyorsírásos lejegyzése során ismerkedett meg. Felesége nagy szeretettel és melegséggel gondoskodott betegeskedő férjéről, hosszabb külföldi útjára (Németország, Svájc, Itália) is elkísérte.
Dosztojevszkij külföldön is intenzíven dolgozott, Firenzében fejezte be A félkegyelmű című regényét. 1869-ben újabb nagyszabású munkába kezdett: kidolgozta egy öt önálló részből álló regény tervét, amelynek az Egy nagy bűnös élete címet adta. A mű ugyan nem készült el, de utolsó regényeiben a vázlatban szereplő alakok, jelenetek sokaságát használta fel. 1872-ben befejezte egyik legnagyobb hatású regényét, a megtörtént esetet feldolgozó Ördögöket, majd - már hazatérése után - megírta A kamasz című regényt, amelyről maga az író is elismerte, hogy gyengébbre sikerült a többi nagyregényhez képest.
Az 1870-es évek végén Dosztojevszkij egészsége megromlott, epilepsziája egyre gyakrabban jelentkezett, de még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, amelyre egész életében készült. A folytatás azonban, amelyben a hívő Aljosa Karamazov történetét akarta megírni, már nem születhetett meg: néhány hónappal A Karamazovok megjelenése után, 1881. február 9-én Dosztojevszkij meghalt.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)
