Kilencéves volt, amikor apját, egy szinte bigottan vallásos lapkiadó-diplomatát kínai konzullá nevezték ki. Az ötgyermekes család ezután egy ideig Hongkongban, majd Sanghajban élt. Hazatérve a kaliforniai Ojaiban telepedtek le. Wilder az átlagost meghaladó műveltségével és intellektusával kilógott iskolatársai közül, akik a legváltozatosabb módokon gyötörték, ő pedig a könyvtárban talált menedéket.

A nyomasztó középiskolai évek után rövid katonai szolgálat, majd az Oberlin College következett, ahol görög és római klasszikusokkal foglalkozott. A Yale Egyetemen töltött évek során született meg első darabja, a The Trumpet Shall Sound.

Diplomájának megszerzése után, 1920-ban Rómába utazott régészetet tanulni, majd New Jersey-ben egy középiskolában tanított francia nyelvet. 1926-ban bölcsészdoktori fokozatot szerzett francia irodalomból a Princeton Egyetemen. Ugyanebben az évben jelent meg első regénye, a Kabala, s egy kísérleti színházi társulat bemutatta első darabját is.

1927-ben látott napvilágot legismertebb regénye, a Szent Lajos király hídja, amelyért Pulitzer-díjat kapott. A 18. század eleji Peruban játszódó történet azt kutatja, hogy az ország legszebb hídjának leszakadása, az ott tartózkodó öt ember halála véletlen baleset vagy isteni elrendelés volt-e. A vizsgálatot folytató Juniper atya nyomozása során feltárul az áldozatok története, s kiderül, hogy mindegyikük élete válságos pontra jutott, így a halál egyfajta megváltás volt számukra. A regényt a magyar közönség számára felfedező és lefordító Kosztolányi Dezső azt írta róla:

„Oyan alkotás, mely érzéseket közöl, oly közvetlenül, hogy arcomon végigcsorog a könny.”

A regényt többször is filmre vitték, legutóbb 2004-ben, olyan sztárokkal, mint Robert de Niro, Kathy Bates, Geraldine Chaplin, Gabriel Byrne, Harvey Keitel.

Wilder 1928–30-ban európai tanulmányutat tett, majd 1937-ig a Chicagói Egyetemen összehasonlító irodalomelméletet tanított, s vendégprofesszorként Honoluluban, a Hawaii Egyetemen is oktatott. Miután azzal a kritikával illették, hogy túlságosan a régmúlt története foglalkoztatja, írt egy jelenkori regényt Mennyei ügyekben utazom címmel, amelyben egy naivan idealista tankönyvárus tragikomikus útját mutatja be a gazdasági válság sújtotta Amerikában.

1938-ban jelent meg A mi kis városunk című darabja, amely jó ismerőse, Gertrude Stein egyik műve alapján készült. Ebben Wilder, szakítva a hagyományokkal, az avantgárd színház elemeit is magába foglaló sajátos színpadi technikával dolgozik, narrátort alkalmaz, és a közönséget is bevonja a játékba. A nagy sikerű darabot, amelyért 1938-ban ismét megkapta a Pulitzer-díjat, Magyarországon is többször bemutatták.

Az 1942-ben James Joyce Finnegan’s Wake című műve nyomán készült Hajszál híján afféle modern és derűs időutazás az emberi történelmen keresztül, az emberi tapasztalat időtől és tértől független voltának bemutatása. Wildert ezért a művéért harmadszor is Pulitzer-díjjal jutalmazták.

A második világháború alatt az író a földközi-tengeri légierőnél teljesített szolgálatot, s helytállásáért többször is kitüntették. A háború után egy ideig a Harvard Egyetemen tanított költészettant. 1954-ben jelent meg az osztrák Nestroy műve nyomán készült Házasságszerző című darabja, amelyet 1958-ban filmre vittek, 1964-ben pedig Hello, Dolly! címmel nagy sikerű musical készült belőle. Wilder 1963-ban megkapta az egyik legrangosabb amerikai kitüntetést, a Szabadság Érmet, majd 1967-ben A teremtés nyolcadik napja című regényéért a Nemzeti Könyvdíjat is elnyerte. Utolsó regénye, az 1973-as Theophilius North kritikusai szerint a leggyengébb műve, színvonala nem éri el korábbi munkáiét.

Wilder művészete mélységesen humánus, emberközpontú, szinte minden regénye és színdarabja az egyetemes emberi igazságokat keresi.

Azt kutatja, milyen szerepe van a köznapi és az isteni szeretetnek az emberek életében. Hangja többnyire ironikus, de olykor túl modoros és finomkodó is.

Thornton Wilder 1975. december 7-én hunyt el a connecticuti Hamdenben, ahol Isabel nevű nővérével élt együtt. Magánélete szigorúan zárt terület volt közönsége számára, soha nem vallotta be nyíltan homoszexualitását, s műveiben is kerülte az erre való utalást. Egykori társa, az író és egyetemi professzor Samuel M. Steward azonban több interjúban is vallott kapcsolatukról. A külső szemlélő számára finoman fogalmazva is furcsa volt ennek a két oly igen eltérő habitusú embernek a viszonya: Wilder visszahúzódó, csendes és zárkózott ember volt, míg Steward habzsolta az életet, Phil Andros néven pornóregényeket írt, Phil Sparow névvel pedig több tetoválószalont is működtetett.

Nyitókép: Thornton Wilder. Forrás: thorntonwilder.com