Százharminc éve, 1890. szeptember 15-én született Agatha Christie, az irodalom talán legnagyobb „tömeggyilkosa." Portré.

Agatha Mary Clarissa Miller a délnyugat-angliai Torquay-ban látta meg a napvilágot egy jómódú középosztálybeli családban. Anyja és amerikai apja otthon tanították, de nem akarták, hogy nyolcéves kora előtt megtanuljon olvasni. Az éles eszű lány unalmában egyedül is boldogult a betűkkel, ötévesen már folyékonyan olvasott. Apját tizenegy évesen vesztette el, s bár a család ezután nehéz anyagi helyzetbe került, tovább tanult énekelni és zongorázni, de a zenei karrierről lámpaláza miatt le kellett tennie.

Tizennyolc évesen saját szórakozására kezdett novellákat írogatni. Négy évvel később ismerkedett meg Archibald Christie repülőtiszttel, akivel 1914 karácsonyán összeházasodtak. Ekkor azonban már folyt az első világháború, férjét a mézeshetek után a frontra vezényelték, Agatha pedig ápolónőnek jelentkezett. Együttélésük csak a háború után kezdődhetett el, egyetlen lányuk 1919-ben született meg.

Agatha a háborús években kezdett újra írni, első detektívregénye, A titokzatos stylesi eset húgával kötött fogadás eredménye. A cselekmény egy mérgezés körül bonyolódik, szereplőit a villamoson látott emberekről formázta meg. A mérgek tudományába a hadikórházban, gyógyszerész-asszisztensként nyert bepillantást, így sikerült elkészítésüket olyan jól leírnia, hogy egy gyógyszerészeti újság kitüntette.

A kiadóknak kevésbé tetszett műve, a kéziratot hatszor utasították vissza, s 1920-ban csak úgy jelenhetett meg, hogy a tárgyalótermi nagyjelenetet következetlenségek miatt újraíratták vele. Az írónő ezután mindig konzultált szakértőkkel kivéve, ha mérgekről volt szó. Már első könyvében szerepelt a különc, fura bajszú belga mesterdetektív, Hercule Poirot, nem titkoltan Sherlock Holmes szellemi gyermeke.

Eredetileg neki is volt egy segédje az egyenes, korlátolt, fantáziátlan és pedáns Hastings kapitányt sokak szerint Archibald Christie ihlette. Hogy így volt-e, nem tudni, de a házaspár válása után Hastings kapitány is eltűnt a Poirot-regényekből.

Christie ugyanis 1926-ban magánéleti válságba került: anyja meghalt, golfrajongó férje bejelentette, hogy válni akar, mert beleszeretett egyik sporttársába. A kétségbeesett asszony 1926 decemberében gyermekét hátrahagyva eltűnt, s hiába kereste egy egész ország, csak tizenegy nappal később ismerték fel egy harrogate-i szállodában, ahová álnéven jelentkezett be, férjét nem ismerte meg, sőt azt sem tudta, ő kicsoda. A valós krimit azóta sem sikerült megfejteni, az írónő soha nem beszélt róla. Magánéletét egyébként is féltékenyen óvta, interjút csak ritkán adott, szinte soha nem dedikált. A válóper 1928-ra záródott le, s két év múlva Mezopotámiába utazott, hogy feledje bánatát. Itt ismerkedett meg a nála tizennégy évvel fiatalabb Max Mallowan régésszel, akivel év végére már össze is házasodtak, és 46 évet éltek együtt tökéletes boldogságban. Christie szerint a titok az volt, hogy minél idősebb egy asszony, annál jobban érdekel egy régészt...

A második világháború idején ismét egy kórházban dolgozott, az ötvenes évektől gyakran vett részt férje ásatásain Irakban és Szíriában. Mallowant tudományos teljesítménye elismeréseként 1968-ban lovaggá ütötték, felesége 1971-ben kapta meg hazája legmagasabb kitüntetését. Az idős hölgy ugyanabban az évben lábtörést szenvedett, egészségi állapota megromlott. Utoljára 1974-ben jelent meg a nyilvánosság előtt a Gyilkosság az Orient Expresszen című film bemutatóján, amelyen részt vett II. Erzsébet királynő is (állítólag ez volt az egyetlen filmadaptáció, amellyel Christie is elégedett volt). Az irodalom talán legnagyobb „tömeggyilkosa" 1976. január 12-én halt meg wallingfordi otthonában. Alakjai közül Hercule Poirot mellett a leghíresebb Christie személyes kedvence, a saját magáról is mintázott Miss Marple.

Az éles eszű vidéki vénkisasszony kötögetés közben, társalogva úgy oldja meg a rejtélyeket, hogy párhuzamot von a kis falujában élő emberek viselkedésével, természetével. Poirot 33 regényben és több tucatnyi novellában dolgoztatja agysejtjeit, Miss Marple az 1930-as Gyilkosság a paplakban című regényben jelent meg és még 11 alkalommal bogozta ki a rejtélyeket. Christie számos művét vitték filmre, különösen jól sikerült a Gyilkosság az Orient Expresszen, A vád tanúja, a Tíz kicsi indián és a Halál a Níluson.

Agatha Christie összesen 147 kisregény, 15 dráma, és 90 regény szerzője, publikált Mary Westmacott néven hat romantikus regényt és négy egyéb művet, köztük önéletrajzát és beszámolót férje expedícióiról. Az 1952-ben bemutatott Egérfogó a világon a leghosszabb ideje műsoron tartott színpadi mű, amely még ma is fut Londonban. A Guinness Rekordok Könyve szerint Agatha Christie minden idők legnagyobb bestseller írója, műveit állítólag 103 nyelvre fordították le, kétmilliárdnál több példányban keltek el, a rangsorban csak a Biblia és Shakespeare művei előzik meg. A születésének 125. évfordulóján rendezett felmérés szerint a legnépszerűbb Christie-regény a Tíz kicsi néger, ezt a Gyilkosság az Orient-expresszen és Az Ackroyd-gyilkosság követi. 

Kiemelt kép: Wikipedia