Már 14 éves korában publikálták a fiatal Heltai verseit, aki 1913-ig a Herzl Jenő nevet viselte. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt, de megjelentek versei a Borsszem Jankóban, a Magyar Szalonban, az Ország-Világban és a Magyar Géniuszban is. Katonai pályára lépett, 1892-ben tartalékos hadnagy lett. Sokat utazott, élt többek között Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben és Isztambulban is. Már 1900-ban titkárként, 1914?1918-ban dramaturg-igazgatóként dolgozott a Vígszínháznál, 1918-tól az Athenaeum Kiadó irodalmi igazgatója, 1916-tól a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke volt. Később, 1929-től a Belvárosi Színház, majd 1932-től 1934-ig a Magyar Színház egyik igazgatója volt. Dalszövegek is fűződnek a nevéhez: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket.

Heltai_Jeno

 

Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: nagy sikerrel mutatták be 1936-ban, a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. Más ünnepelt szerzők mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények, elhagyta az országot és csak 1945 után tért vissza Magyarországra. Később műfordítói tevékenységéért a Francia Becsületrenddel tüntették ki, 1948-ban pedig Kossuth-érdemrend elismerést kapott. A PEN klub magyar elnökévé választották és már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott. Heltai Jenő 86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.

 

Heltai verseinek szinte egyetlen tárgya a szerelem. Felfogása, hangja a romantika és a pátosz éles tagadása. Hosszú évtizedekre Heltai az utolsó igényes költő, aki a tréfát a lírával összeegyeztethetőnek tartja. Némely költeménye rímbeszedett élc. Közhellyé vált állítás, hogy verseiben a nagyváros, az új Pest szelleme szólalt meg. Érdeme az is, hogy kamaszos szemtelenséggel felfrissítette a költészet nyelvét, elfogulatlan bátorsággal használva a nagyvárosi élet szavait. Érdemei közül nem szabad kifelednünk, hogy ő mutatott először példát a zenéhez simuló magyaros operettszövegre: megnemesítette a sanzont.

 

Ifjúságát kifejező lírájára úgyszólván átmenet nélkül, csaknem húsz éves hallgatás után, az öregkor lírája következett. Egykor egy bohém társadalmi réteget, majd egy életkort fejezett ki: az öregséget. Nyelve természetes, könnyed és dallamos, szavai és gondolatai maguktól állnak össze verssé, rendeződnek költeménnyé. Heltai utolsó verseiből sem hiányzik a tréfa, szellemessége azonban diszkrétebb, nem önmagáért való, hanem az érzések kifejezését szolgálja.

Forrás: Wikipédia/mek.oszk.hu

Fotó: Wikipédia