Szokatlanul nagy érdeklődést váltott ki, és végül a becsült ár mintegy duplájáért, 37 500 fontért (17 millió forint) kelt el egy aukción Nagy-Britanniában J. K. Rowling írónő Harry Potter és a bölcsek köve című könyvének, a sorozat első kötetének egyetlen ismert kefelenyomata.

A Kultúra.hu is hírt adott arról, hogy elárverezik a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásának a szerző, J. K. Rowling által dedikált, eddig ismeretlen kefelevonatát. Az aukció lezajlott, és az előzetes várakozásoknál jóval magasabb áron ütötték le a tételt.

A 109 lapon 224 számozott oldalt tartalmazó nyomat az egyetlen létező kefelevonat a Harry Potter-sorozat első, 1997-ben megjelent kötetéből, amelyre Rosamund Walker, a kiadó, a Bloomsbury Children’s Books marktingmenedzsere és Fiona Waters, a kiadó akkori szerkesztője közötti levelezéssel együtt lehetett licitálni. Igazi különlegesség ez a nyomat, a létezéséről sem tudtak, Philip W. Errington etalonnak számító Rowling-bibliográfiájában sem szerepel. A szakértők úgy vélték, a tétel legalább 25 ezer fontot (kb. 11 millió forintot) érhet el a Chiswick Auctions árverésén.

Egy külföldi magángyűjtő kínálta telefonon a legmagasabb árat, 37 500 fontot, ami körülbelül 17 millió forint.

„Erős versenyre számítottunk, mivel a kefelevonat egyedülálló bepillantást enged az irodalomtörténet ikonikus művévé vált kötet történetébe” – mondta Clive Moss, a könyvekkel, kéziratokkal és más papíralapú művekkel foglalkozó Chiswick Auctions árverezőház vezetője.

Nyitókép forrása: Chiswick Auctions