Napóleon Francois Joseph Charles Bonaparte (az osztrák udvarban természetesen nevének német megfelelőit használták) 1811. március 20-án született, és már
világra jövetelének pillanatában megillette az apja által kreált Róma királya és Franciaország császári hercege cím, háromévesen Párma hercege is lett.
A francia császárság néhány héttel később, 1814 áprilisában összeomlott, és bár Napóleon a fia javára mondott le a hatalomról, a trónra két évtized után ismét a bosszút lihegő Bourbon-dinasztia került, királlyá a forradalom alatt kivégzett XVI. Lajos öccsét koronázták XVIII. Lajos néven.
Az Elba szigetére száműzött Napóleonnak 1815-ben száz napra sikerült visszatérnie, de a waterlooi csatában végső vereséget szenvedett. A császár újfent a fia javára mondott le, akit a francia képviselőház uralkodónak ismert el, de az európai nagyhatalmak bevonulása két hét után véget vetett a négyéves fiú regnálásának.
A kis Napóleon Bécsbe került, gyakorlatilag fogságba, ahol a Habsburg család, de még saját édesanyja is hűvösen kezelte.
Mindazonáltal kiváló nevelésben részesült, a francia mellett folyékonyan beszélt németül és olaszul, de a latinnal és az ógörög nyelvvel sem voltak nehézségei. 1818-ban addigi címei helyett Reichstadt hercege lett, a politikától azonban távol tartották.
Bécsben szoros barátságot kötött a nála hat évvel idősebb Zsófia főhercegnővel, Ferenc Károly főherceg bajor feleségével, aki szintén kívülállónak érezte magát az udvarban. A két fiatal Bad Ischlben is gyakran találkozott, ahol II. Napóleont tüdőbetegsége, Zsófiát gyermektelensége miatt kezelték. Gyakran jelentek meg együtt bálokon és koncerteken, így – talán nem is alaptalanul – az a hír járta, hogy kettejük között nem csak barátság van. A pletyka szerint a Sasfiók volt Zsófia első két fiának, a későbbi Ferenc József császárnak és Miksa főhercegnek, a balsorsú mexikói császárnak az apja. Az mindenesetre tény, hogy a két főherceg közül egyik sem hordozta a Habsburg családra olyannyira jellemző külső jegyeket, így például a teltebb alsóajkat.
II. Napóleon alig 21 évesen, 1832. július 22-én tuberkulózisban halt meg Bécsben.
A mai napig sokan vélik úgy, hogy az udvar elősegítette az egyébként is beteges herceg korai halálát, mert tivornyázó, a gyertyát két végéről égető életmódra tanították. Megint mások úgy vélik, Metternich kancellár mérgeztette meg ólommal vagy arzénnal.
A császári városban temették el, de Hitler 1940-ben úgymond ajándékként Párizsba szállíttatta hamvait.
Itt az Invalidusok templomában apja mellé került; később áthelyezték az altemplomba. Hitler azonban nem volt tisztában a Habsburgok bonyolult temetési rendjével, így azt sem tudta, hogy II. Napóleon szíve és belső szervei külön lettek eltemetve: a szív a St. Augustin-templom hercegi kriptájában, szervei pedig a Stephansdom hercegi kriptájában találhatók.
Nyitókép: Reichstadt hercege csapatai élén (színezett nyomat). Fotó: Photo12 via AFP/Hachedé
