
![]() |
Fotó: salzburg.info |
A dal már a következő években elterjedt. A hagyomány szerint egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester tette ismertté, aki 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta a művet. Mások szerint egy környékbeliekből álló énekegyüttes vette fel műsorába és adta elő Európa-szerte a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. A dalt előadták Lipcsében is, ahol meghallotta August Robert Friese szász kiadó is, aki hamarosan megjelentette az éneket a tiroli énekesek egyik dalaként. A Csendes éj így népdallá vált, íróját és zeneszerzőjét nem tartották számon.
A dal futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre fordították le, angolra John Freeman Young ültette át Silent Night címmel. Ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor.
![]() |
Enya: Silent Night |
A Csendes éjt szinte minden énekes előadta, aki karácsonyi albumot készített, a The Dickies nevű punkbandától Bing Crosbyig és Elvis Presleyig, a kelta Enyától Mariah Carey-ig és Christina Aguileráig, s olyan népszerű filmek betétdala volt, mint az Igazából szerelem.Az ősbemutatónak helyet adó egykori templomot a 19. század végén elbontották, mert az épületet súlyosan megrongálták az árvizek. Helyén ma a Csendes éj-kápolna áll, mellette az azonos nevű, a dalszerzők emlékének szentelt múzeum. Oberndorfban karácsony előtt minden évben megnyílik a különleges Csendes éj postahivatal, ahol azonos nevű postai bélyegzővel és bélyeggel látják el a leveleket és képeslapokat.
Forrás: Múlt-kor