Hrabal házasságon kívül született 1914. március 28-án Brnóban. Hároméves koráig a nagyszülők nevelték. Anyja, miután férjhez ment Francin Hrabalhoz, magához vette gyermekét. A család 1920-ban Nymburkban telepedett le, ahol Francin a helyi sörgyár igazgatója lett.
Az író ekkori életét, környezetét Sörgyári capriccio című írásában mutatta be, a műből Jirí Menzel rendezett nagysikerű filmet.
Hrabal az iskoláit nem túl sikeresen végezte, tanulmányi hiányosságait stiklikkel pótolta, jó mulatságot nyújtva társainak. Tízéves korában szüleihez költözött apja bátyja, az apró termetű, ám annál nagyobb hangú Pepin bácsi, akinek történetei Hrabal írásművészetének alapját képezték. Ő volt az író szellemi atyja, múzsája, igazi nevelője.
A nehezen letett érettségit követően Hrabal a prágai Károly Egyetem jogi karára iratkozott be, ám a jognál jobban érdekelte a filozófia, a zene, a képzőművészet és az irodalom. Erre az időre tehetők első írói próbálkozásai, a szürrealisták hatását mutató versei, amelyekből néhányat a nymburki Polgári lap is közölt.
Az ország 1939-es német megszállásakor bezárták az egyetemet, és Hrabal vasutas lett: volt írnok, pályamunkás, forgalmista. Erről a korszakról szól a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelyből szintén Menzel rendezett Oscar-díjas filmet.
A háború után lediplomázott, ám jogászként soha nem dolgozott.
1946 és 1963 között volt biztosítási ügynök, kereskedelmi utazó, eladó, kohómunkás, egy hulladékbegyűjtő bálázója, színházi díszletező.
1956-ban megnősült. Feleségével Prága Liben negyedében, a Gát utcában („az Örökkévalóság gátján”) laktak igen szerény körülmények között. Itt zajlottak a Hrabal műveiben oly sokszor megírt „házimurik”, amelyeken sok művész vitatkozott a jó sör és a disznósült mellett életről és művészetről.
1963-tól csak az írásnak élt, ekkor jelent meg első könyve, a Gyöngy a mélyben, amely óriási sikert aratott. Az utána kiadott műveket is gyorsan elkapkodták, írójuk hamar népszerű lett. Az 1968-as prágai tavasz leverése után Hrabal hallgatásra kényszerült, művei csak szamizdatban vagy külföldön jelenhettek meg, így az Őfelsége pincére voltam című regénye is, amelyből újfent Menzel rendezett később filmet.
A hetvenes évek némi enyhülést hoztak az író számára. Megszületett a szülei és Pepin bácsi történetét elmesélő trilógiája (Capriccio, Díszgyász, Harlekin milliói), majd egy évtizeddel később feleségéről, barátairól és legfőképp magáról készült trilógiája (Házimurik, Vita Nuova, Foghíjak). Közben sokat utazott, Kelet-Európától kezdve Amerikáig szinte az egész világot bejárta.
Igazán elemében azonban Prágában, majd Kerskóban, a kicsiny üdülőfaluban volt felesége és macskái társaságában.
Továbbra is rendszeresen járta a kocsmákat, törzshelyén, a prágai Arany Tigrisben fogadta a világ minden tájáról érkező rajongóit.
A politikai fordulat, a kommunista rendszer bukását hozó „bársonyos forradalom” után, 1991-ben megkezdték összegyűjtött műveinek kiadását. 1993-ban megkapta a rangos cseh irodalmi kitüntetést, a Jaroslav Seifert-díjat, az ezzel járó összeg felét a boszniai nélkülözőknek utalta. Az idős író egyre jobban megfáradt, egészsége megromlott, köszvénye egyre súlyosbodott. Így került a prágai Bulovka-kórházba, amelynek ablakából 1997. február 3-án galambetetés közben kilépett az örökkévalóságba.
Hrabal legfőbb erőssége írásainak nyelve és hősei, „az önvilágámítók”, a sokat beszélő, látszólag lehetetlen figurák, ám különös képzelőerejük a gyakran visszataszító valóságot varázslatos szépségű művészi alkotássá formálja át.
Nevét Budapesten – stílszerűen – söröző viseli.
Nyitókép: MTI/CTK
