1992 tavaszán találkoztak először a hazai hivatásos bábszínházak Kecskeméten. Ekkor még csak hét társulat mutatkozott be a rendezvényen, három nap alatt összesen kilenc produkciót láthatott a közönség. Az elmúlt három évtizedben folyamatosan nőtt a műfajjal foglalkozók száma, ami a Bábszínházak Találkozóját is alaposan átformálta. Az idei, 15. találkozón már 25 társulat produkciója szerepel a programban.

Öt nap alatt 34 színháztermi, és 14 szabadtéri előadás látható.

A rendezvény hatodik napján szakmai fórumokon vehetnek részt az érdeklődők.

Rómeó és Júlia (Kabóca Bábszínház)

A bábszínházak találkozójának ötlete 1991-ben indult útjára. „Bár a fesztivál – szándéka szerint – nem verseny jellegű, a szakmai testületbe meghívott animációs mesterek, szakújságírók és színházi szakemberek aktív jelenléte értékes lehetőséget nyújt majd fontos beszélgetésekre és a megmérettetésre” – állt a Ciróka első felhívásában.

A rendezvény jellege azóta sem változott:

a találkozó továbbra is olyan szakmai rendezvény, amely nem válogatott produkciókat hív meg, hanem minden társulat maga dönt arról, hogy milyen előadással lesz jelen.
Helló, Héraklész! (Budapest Bábszínház)

Programjában kiemelt helyen szerepelnek a napi szakmai megbeszélések, amelyen a bábos szakma elismert alkotóinak közreműködésével vitatják meg a látott előadások mentén a bábműfaj aktuális kérdéseit, a továbblépés, a fejlődés lehetőségeit.  

1997 óta hagyományosan az egyetemi képzésben részt vevő bábszínész szakos hallgatók bemutatkozására is lehetőséget nyújt a rendezvény. A 15. találkozón a végzős bábszínész osztály mellett a rendező szakos hallgatók három produkciója is látható lesz.

Ezúttal is jelen lesznek a határon túli színházak képviselői

Rozsnyóról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Szabadkáról, akik szakmai résztvevőként a kezdetektől figyelemmel kísérik a rendezvényt.

Emma csöndje (Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház)
A fesztivál június 11–12-én szabadtéri programsorozattal egészül ki Kecskemét főterén,

amelyen népszerű előadások, szórakoztató játékok várják az érdeklődőket. A Hírös Agórában és a Katona József Színházban további négy izgalmas színháztermi produkció közül választhatnak a tanév végén kikapcsolódásra vágyó családok.

Nyitókép: Kelekótya haramiák. Forrás: Ziránó Színház