30 zenekart és 34 klubot támogat a Cseh Tamás Program

Egyéb

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által gondozott Cseh Tamás Program fővároson kívüli klubok támogatására, illetve induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására írta ki első pályázatait a 2015/2016-os évadban. Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma harminc tehetséges együttes és harmincnégy vidéki klub támogatása mellett döntött. A sikeres pályázatot igazoló elismeréseket Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője, valamint Krucsainé Herter Anikó, az NKA Igazgatósága főigazgatója adta át.

 

_dsc1346__copy__600x400.png
Doncsev András

Doncsev András megnyitóbeszédében hangsúlyozta: most a tavalyinál is magasabbra tették a színvonalat, melyet 30 zenekar ért el, így ők részesülnek támogatásban: összesen 60 millió forintot kapnak. A Cseh Tamás Program ebben az évadban 960 millió forintból gazdálkodhat, melyből 760 millió forint a nyílt pályázati keret. 100 millió forint jut a Cseh Tamás Programiroda működtetésére, a fennmaradó 100 millió forintos címzett keretet pedig a tervek szerint egy könnyűzenei képzést célzó pilotprogramra fordítják annak érdekében, hogy minél több iskolás megszeresse a zenét. Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy két újabb pályázatot írtak ki a Cseh Tamás Program keretében: az előzenekari, valamint a helyi és közösségi médiumokat támogató alprogram pályázatait 80?80 millió forintos kerettel. A pályázatok benyújtási határideje 2015. november 11-e.

_dsc1439__copy__600x400.png
Doncsev András, Császári Gergely (Császári PillanatmŰvek), Krucsainé Herter Anikó, Bajnai Zsolt

A pályakezdő előadók, zenekarok kategóriájában összesen 347 pályázat érkezett az augusztus 3-ai határidőig. Közülük a leendő mentorokból és az Ideiglenes Kollégium tagjaiból álló szakmai zsűri 78 zenekart hallgatott meg szeptember 27. és 30. között. Az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium a színvonalas pályázatok és előadók miatt úgy döntött, hogy a tervezett 25 helyett 30 pályázót támogat összesen 59 219 832 forinttal. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy az induló előadók kép- és hangfelvétel elkészítése mellett koncertezésre is fordíthatják az elnyert összeget.

 

A vidéki könnyűzenei klubok zenei programjainak támogatására kiírt pályázat célja, hogy a fővároson kívül olyan könnyűzenei koncerthelyszínek működjenek, ahol élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek. Az Ideiglenes Kollégium felhívására 73 pályázat érkezett, amelyek közül végül 34 részesült összesen 84 millió forintos támogatásban. A koncerthelyszínek azt vállalták, hogy 16 különböző együttes önálló koncertjét rendezik meg.

_dsc1683__copy__600x392.png
Bajnai Zsolt

Bajnai Zsolt, az Ideiglenes Kollégium vezetője gratulált a támogatottaknak, és arra biztatott minden jelenlévőt, hogy figyeljék a kiírásokat és pályázzanak, hiszen a Cseh Tamás Program alprogramjai sokféle lehetőséget biztosítanak. A nyolc alprogram és a már említett könnyűzenei képzést támogató alprogram mellett felvetette egy zeneszerzői alprogram indításának tervét is.


A sikeresen pályázó zenekarok a 2015/2016-os évadban:

Anton Vezuv

Bognár Szabolcs

Csaknekedkislány

Császári PillanatmŰvek

Diggieman Live

Éva Presszó

Face Today

Garamvölgyi Dániel (Seaside Project)

Hello Hurricane

IAMYANK

Junkie Jack Flash

Köles Eliza

Magidom

Mongooz And The Magnet

Mörk

Nyilas Reni and Ők

Organism

Planet Void

Run Over Dogs

Saverne

StabilFrazír

Stahl Barbara

Szatmári Juli és zenekara

Szeder

Tha Shudras

The Devils Trade

The Immigrants

The SoulClap Band

Twentees

Uzipov

_dsc1891__copy__600x404.png
Ian O'Sullivan (Mongooz And The Magnet)


A sikeresen pályázó klubok a 2015/2016-os évadban:


Agora Kulturális Központ

Bálint Ágnes Kulturális Központ

Club 68 Café

Csabagyöngye Kulturális Központ

Debreceni Egyetem klubjai

Dharma Klub

E78

Egri Kulturális és Művészeti Központ

Est Café

Expresszó Klub

Fehérgyarmati Művelődési Központ

Fezen Klub

Fröccs

Gödör Klub

Hang- ár Music Pub

Hangár Music Garden

Helynekem

Jászberényi Mozi

JATE Klub

Keresztury Dezső VMK PopUp Café

Madách Imre Művelődési Központ

Madách Mozi

Nappali Bár

Park Music Hall

Rómer- ház

Roncsbár

Rongy kocsma

Roxxy Café

Rugby Hotel

Stop- Shop

SVT- Ady Pince

Tiszapart Mozi

Trafó Club

Zebra Club

Szombathely

Vecsés

Nyírbátor

Békéscsaba

Debrecen

Debrecen

Pécs

Eger

Pécs

Veszprém

Fehérgyarmat

Székesfehérvár

Kiskőrös

Eger

Kaposvár

Sopron

Miskolc

Jászberény

Szeged

Zalaegerszeg

Vác

Balassagyarmat

Pécs

Győr

Győr

Debrecen

Szeged

Tatabánya

Székesfehérvár

Kapuvár

Salgótarján

Szolnok

Gödöllő

Szarvas

(Fotók: Csákvári Zsigmond)