356 koncert- és rendezvénysorozat valósulhat meg

Kultpol

A kormány támogatásával 356 koncert- és rendezvénysorozat jut csaknem 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A kormány elfogadta a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát, amely csaknem 5 milliárd forint támogatást biztosít 356 könnyűzenei rendezvény megvalósítására. Az MTÜ közreműködésével augusztus és október között a nagyvárosokban 40 nagykoncert, a kisebb településeken 216 fesztiválkoncert, a kisebb falvakban pedig összesen 100 falunap valósulhat meg országszerte.

A kormány célja, hogy minél több könnyűzenei eseménnyel támogassa az újraindítást, és segítse ezzel a koronavírus-járvány által leginkább sújtott előadó-művészeti és rendezvényszektort. A zenei rendezvények kiemelt jelentőségűek, nagymértékben hozzájárulnak a turizmus fejlődéséhez, erősítik a kulturális életet és megismertetik az eseményeknek otthont adó településeket. Emellett sok embernek adnak munkát, nemcsak a szűken vett turisztikai szektornak, hanem a kapcsolódó vállalkozásoknak is.

A koncertek mellett szórakoztató programok és gasztronómiai élmények is várják majd a látogatókat az ország különböző rendezvényein. A programterv kidolgozása és a rendezvénysorozat lebonyolítása az MTÜ feladata. A támogatás igénybevételéről és módjáról később adnak tájékoztatást.

Kép forrása: Magyar Turisztikai Ügynökség