1. Művészetek Völgye (2019. július 19-28.)
Idén már 29. évi fennállását ünnepli a Művészetek Völgye, ám még mindig bátran kijelenthetjük, hogy a fesztivál képes évről évre megújulni. Az ország legnagyobb összművészeti kavalkádján nem csak a zene szerelmeseit várják a szervezők: Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend térségében az alkotásé, az edukációé, a közösségépítésé és a kikapcsolódásé a főszerep. Míg napközben népi hangszereket készíthetünk és kakastöke pörköltet falatozunk az újrahasznosítható tálunkból, éjszaka olyan előadók koncertjeit élvezhetjük a csillagos ég alatt, mint például Amber Run vagy a Kaláka együttes.

2. Gyulai Várszínház XV. Shakespeare Fesztivál
(2019. július 8-14.)
A gyulai fesztivált idén Vidám Shakespeare jeligére szervezik, és a magyar társulatok mellett orosz, grúz, iráni és olasz színészek is bemutatkoznak. A fesztivál a tószínpadon és a város több terén zajlik párhuzamosan, így érdemes részletes programtervet készíteni, ha nem szeretnénk lemaradni a kiszemelt előadásokról. Az eseményt idén a Gyulai Várszínház és a Sztalker Csoport közös műsora, a Vízkereszt, de amúgy mindegy nyitotta meg, amit ifj. Vidnyánszky Attila állított színpadra.

3. Ozora (2019. július 29.-augusztus 4.)
Bár legtöbben a goa zenével és a pszichedelikus világgal azonosítják a fesztivált, ennél jóval többről szól ez az esemény. A szervezők törekednek rá, hogy minden évben színes művészeti programmal, workshopokkal, cirkusszal, jógával és különböző műfajú zenei eseményekkel szélesítsék a fesztivált, így az is bátran ellátogathat ide, aki még soha életében nem vett részt egy trance bulin sem. Az idei év egyik legvártabb programja a Beyond the wall Floyd experiment, amelyen a Pink Floyd egykori tagjai idézik meg vendégzenészekkel az ikonikus banda show-ját.

4. Kaposfest (2019. augusztus 13-19.)

Kilóg az eddig felsorakoztatott fesztiválok sorából a Kaposfest, ahol nem a kísérleti rétegműfajok, hanem a komolyzene kerül a fókuszba. A fesztivál művészeti vezetői, Baráti Kristóf és Várdai István, valamint Bolyki György igazgató minden évben a nemzetközi viszonylat legrangosabb művészeit hívják meg Somogy megyébe, így idén több mint 30 szólista, például Alekszey Vologyin, Julien Quentin és Lars Anders Tomter is színpadra áll a magyar közönség előtt. A kiegészítő programokra is érdemes odafigyelni: díjnyertes barista, fesztiválséf, lovasíjász és zenetörténész látogat Kaposvárra, a szkeptikus diákokat pedig beavató foglalkozás várja.

5. Paloznaki Jazzpiknik (2019. augusztus 1-3.)
Bár eredetileg szó szerint egy kis Tájház udvarán tartott piknikként indult a happening, az elmúlt 7 év során 3 napos, 4 színpados, 20 koncertes rendezvénnyé nőtte ki magát. Az eseményt elsősorban azoknak ajánljuk, akik a kis méretű, családiasabb fesztiválokat kedvelik, de közben a nagyobb fesztiválok zenei felhozatalára szomjaznak, ugyanis Paloznakon idén a The Jacksons, a Peet Project és Rick Astley is színpadra lép. És hogy mit csinálunk a koncertek között? Naná, hogy a fűben fekve kóstoljuk a térség legjobb borait!