A tél még javában tart, ám nincs jobb védekezés a hideg ellen, mint egy remek könyv. Az elmúlt időszak könyvterméséből válogattunk izgalmasnak és elgondolkodtatónak ígérkező olvasmányokat, és természetesen a gyerekekről és a kalandos történetek kedvelőiről sem feledkeztünk meg.

1. Dr. Babosi László: Költő a diktatúrában – Ratkó József pályaképe

Magyar Napló – Rádiusz Könyvek, 2019

Az ötvenhárom éves korában elhunyt Ratkó József pályája megannyi érdekességet tartalmaz, elég, ha azt mondjuk, a diktatúrával terhelt évtizedek egyik legkövetkezetesebb és legbátrabb költője, aki az állandó ellenállásban nem mellékesen komoly életművet hozott össze. A nem rég kiadott, dr. Babosi László jegyezte Költő a diktatúrában című kötet megpróbálja a maga teljességében rekonstruálni a költő életrajzát, egyes életszakaszain precízen végigmenni. Nem kevésbé érdemel említést, hogy a korszak kulturális életéről és közéletéről is sokat megtudhatunk, s mindezt olvasmányos, pillanatig nem unalmas tálalásban kínálja a szerző.

2. Tóth Krisztina: Legyünk barátok!

Manó Könyvek, 2019

A költőként ismert és népszerű Tóth Krisztina szinte mindegyik újonnan megjelenő mesekönyve zsigerig ható meglepetés, a ránézésre unalmasnak és szürkének értékelt világ az ő képzeletében új színt kap és új értékekkel, varázslattal töltődik fel. Nemrég kiadott mesekönyve egy tanyán élő malac és liba érzékeny kapcsolatán keresztül beszél barátságról, szeretetről, humorosan és szórakoztatóan, s oly módon, hogy a felnőttek is örömüket lelik majd a kalandos történetekben.

3. Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából – drámai és más művek

Napkút Kiadó, 2020

A Gion-életműkiadás hatodik kötete az egyik legjelentősebb vajdasági szerző drámai szövegeiből válogat. Ezek eddig még nem kerültek sehol színpadra, nem készült belőlük film vagy rádiójáték. Különlegesség, hogy a kiadvány helyet adott a még kiadatlan prózai munkáknak is, tehát valóságos kuriózumként veheti kézbe az olvasó. Az egymás után következő szövegek tudatos kiválasztás eredményei: pontos képet kaphatunk Gion Nándor életrajzi és írói pályájának alakulásáról. Ha valaki korábban nem olvasott volna a szerzőtől, a mostani kötet felkeltheti az érdeklődését a páratlan teljesítménynek tekinthető életmű iránt.

4. Páskándi Géza: Az intellektus méltósága (válogatott esszék)

Magyar Napló – Rádiusz Könyvek, 2020

Páskándi Géza író, költő, drámaíró, esszéista, szerkesztő az erdélyi szellemi élet egyik legkiemelkedőbb életművével rendelkezik. Dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténészé, szerkesztőé az érdem, hogy ez a kiadvány megjelenhetett, ő járt utána az eddig publikálatlan vagy folyóiratokban megjelent esszéknek. Alig van olyan téma, ami Páskándit ne érdekelte volna: irodalomról, építészetről, kisebbségi létről, Istenről, nyelvről, történelemről írt szövegei igazolják, hogy a magyar és az európai kultúra és gondolkodás terén átfogó ismereteket szerzett, esszéi a magyar irodalom megkerülhetetlen darabjai.

5. Bereményi Géza: Magyar Copperfield

Magvető Kiadó, 2020

Bereményi Géza hosszú ideje várt, több mint hatszáz oldalasra sikeredett életrajzi regénye, a Magyar Copperfield irodalmi szenzáció: betekintést enged egy különleges ember életébe, egy nem akármilyen kalandok és történelmi szituációk közt zajló gyerekkorba. A filmjeiben, novelláiban, regényeiben, verseiben tudatosan életrajzi elemeket használó szerző mostani munkájában szintén saját szemszögéből ismerhető meg a több évtizeddel ezelőtti Magyarország, az akkori légkör. Még a leghétköznapibb figurák, akik Bereményi életében akár pozitív, akár negatív értelmemben véve valamit is jelentettek, hősökké, izgalmas alakokká lényegülnek át. A könyv hamarosan a boltokban.