Augusztus 15-én ötvenéves Ben Affleck amerikai filmszínész, forgatókönyvíró, rendező, aki a Good Will Hunting című film forgatókönyvéért és a legjobb filmként díjazott Az Argo-akció producereként nyerte el az Oscar-díjat.

Benjamin Géza Affleck – magyar keresztnevét a család magyar szomszédjával való barátság okán kapta – Kaliforniában született, de a keleti parton, Massachusetts államban nőtt fel. Testvére, Casey Affleck 2016-ban A régi városért nyert Oscar-díjat mint a legjobb férfi főszereplő. Ben tízévesen tűnt fel egy tévésorozatban, és ekkor ismerkedett meg a szomszédjukban lakó Matt Damonnal, aki máig az egyik legjobb barátja. A filmes karrierről ábrándozó fiúk együtt jártak színészválogatásokra, és együtt tűntek fel a filmvásznon – igaz, csak tömegjelenetekben. Néhány évre aztán elvált útjuk – Damon a Harvardra, Affleck egy vermonti egyetemre iratkozott be, de egyikük sem szerzett diplomát, inkább nagy reményekkel Los Angelesbe indultak.

Affleck a független filmes Kevin Smith szinte valamennyi alkotásában játszott, de a kiugrás egyre váratott magára. Barátjával úgy döntöttek, hogy megírják maguknak a nagy szerepet, így született meg a Good Will Hunting forgatókönyve. Az ötletet megvette a Miramax filmstúdió, amely még abba is beleegyezett, hogy a két fiatalember játssza a főszerepet. Nem bánták meg: a hányatott sorsú fiatal matekzseniről szóló film a költségek tízszeresét hozta be, a páros 1998-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Golden Globe-díjat, magát a filmet kilenc kategóriában jelölték Oscar-díjra. A legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában győzött is, s a 25 éves Affleck a kategória addigi legfiatalabb nyerteseként szoríthatta magához az aranyszobrot.

A siker a legnagyobb csillagok közé röpítette. A következő időszakban olyan szuperprodukciókhoz hívták, mint az Armageddon vagy a több Oscar-díjjal kitüntetett, romantikus vígjáték, a Szerelmes Shakespeare. A színész arra is talált időt, hogy független filmekben szerepeljen. Ezek közül a formabontó Dogma kavarta a legnagyobb vihart.

Affleck az új évezredben különböző műfajokban bizonyította tehetségét. Forgatott romantikus darabokat (Szívörvény, Apja lánya), nagyszabású háborús filmeposzt (Pearl Harbor – Égi háború), filmdrámát (Ütközéspont), családi komédiát (Túlélni a karácsonyt), politikai krimit (A dolgok állása). A Hollywoodland című krimiért Golden Globe-díjra jelölték.

Rendezőként a Hideg nyomon című bűnügyi drámával debütált.

Ezt követte a Tolvajok városa című thriller és Az Argo-akció című túszmentő dráma, ezekben a főszerepet is ő játszotta. Az iráni iszlám forradalom idején játszódó, megtörtént eseményeken alapuló Az Argo-akció rendezéséért 2013-ban Golden Globe- és Bafta-díjat, nem sokkal később producerként Oscar-díjat kapott. 2016-ban a Batman Superman ellen Az igazság hajnala című amerikai akciófilmben ő volt Batman, s a legrosszabb páros kategóriában Arany Málna-díjat kapott Henry Cavill-lel megosztva. A 2017-es Az igazság ligája című alkotásban, amelynek tavaly rendezői változata is elkészült, ugyancsak a Denevérembert alakította.

Az utóbbi évtizedben forgatott bűnügyi thrillert (Holtodiglan), az alkoholtilalom idején játszódó gengszterdrámát (Az éjszaka törvénye), politikai krimit (Az utolsó akarat). A visszaút című sportfilmben egy kosárlabdaedzőt formált meg. A Ridley Scott rendezte, a 14. századi Franciaországban játszódó Az utolsó párbajban hosszú idő után újra együtt játszott Matt Damonnal. Tavaly a George Clooney rendezte, igaz történeten alapuló Iskola a pult mentén (Tender Bar) című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjra nominálták.

A sajtó szívesen foglalkozik magánéletével, amihez bőségesen szolgáltat alapanyagot.

1998-ban a Szerelmes Shakespeare forgatása idején Gwyneth Paltrow-val szövődött románca. Ezt követte két évig tartó viharos kapcsolata Jennifer Lopez énekesnő-filmsztárral, akivel 2003-ban, a Gengszterrománc forgatásán jött össze (közös szakmai munkájukat a legrosszabb filmnek járó Arany Málna-gálán a legrosszabb párnak járó díjjal honorálták). Egy időre úgy tűnt, Jennifer Garner oldalán révbe ér, három gyermeke is született. A People magazin által kétszer egymás után a világ legszexisebb férfijának választott Affleck azonban nem tudott úrrá lenni függőségein: többször is önként vállalt sikertelennek bizonyuló alkoholelvonó kúrát, Lopezzel történt szakítása után rákapott a kaszinózásra és a kártyára. Bár profikat maga mögé utasítva megnyert egy kaliforniai pókerbajnokságot, szenvedélyétől egy időre el is tiltották. Házassága végül válással végződött. Legutóbb azzal került a lapok címoldalára, hogy újra összejött Jennifer Lopezzel, akit néhány hete feleségül vett.

Generációjának egyik legnépszerűbb amerikai színésze liberális nézeteiről ismert. Forgatott dokumentumfilmet a kongói menekülttáborokról, gyakran adja nevét jótékony eseményekhez. Gyermekkori barátjával, Matt Damonnal közös produceri céget alapítottak, és mindketten lelkes szurkolói a Boston Red Sox baseball-, valamint a Boston Celtics kosárlabdacsapatnak.

A nyitóképen Ben Affleck a tavalyi Velencei Filmfesztiválon. Fotó: NurPhoto via AFP/Luca Carlino