Ha több mint háromszáz évvel a gyilkosság után egy angol utazó fontosnak tartja közölni ezt az információt, el tudjuk képzelni, hogy a maga korában mekkora feltűnést keltett Európa-szerte. Számos krónika és történetíró számol be a Kis Károly ellen elkövetett merényletről, de jó részük csak szűkszavúan, vagy megbízhatatlanul ír az eseményről. Nemcsak ezért nehéz az 1386. február 7-én elkövetett merénylet rekonstruálása, hanem a forrásbőség miatt is: számtalan leírás közöl jelentős részleteket, ezek viszont sok és lényeges vonásban eltérnek egymástól.
I. (Nagy) Lajos halála után lánya, Mária lett Magyarország uralkodója. Kiskorú lévén azonban anyja, az anyósa által hosszú évekig háttérbe szorított Erzsébet kezébe került a tényleges hatalom. Az ország vezetéséhez azonban nem értett, régensségét a hatalomvágy, határozatlanság, meggondolatlan lépések és gyengekezűség jellemezték. Környezete csakhamar fejére nőtt, különösen Garai Miklós nádor, akinek szavai leginkább számítottak Erzsébet döntéseiben. Lajos hatalma után egy ilyenfajta uralkodási mód szükségszerűen zavargásokhoz vezetett. A délvidéki elégedetlenkedők odáig mentek a tiltakozásban, hogy új királyt hívtak a magyar trónra. Horváti Pál zágrábi püspök azzal az ürüggyel, hogy Rómába megy zarándoklatra, elhagyta az országot, és meg sem állt Nápolyig, ahol az uralkodónak, Durazzói (Kis) Károlynak felajánlotta a magyar koronát. (A jelölt mellékneve a termetére utalt.)
Károly durazzói herceg 1354-ben született. Apja fellázadt Johanna királynő ellen, aki ezért fogságra vetette, életét ott is fejezte be. Johanna után I. (Nagy) Lajos lett a gyámja, aki a magyar királyi udvarba hozta a herceget, hogy nevelését átvegye. 1371-ben már Dalmácia és Horvátország hercegeként állt e terület élén, Lajos régi kipróbált hívei támogatásával. A főurak és a katonák is igen megkedvelték Károlyt, finom modora, bőkezűsége miatt. A nápolyi koronához Lajos segítette: amikor VI. Orbán letette trónjáról Johannát, és fegyveres segítséget kért a magyar királytól a rendelkezés végrehajtására, Lajos előrehaladott kora és betegsége miatt lemondott nápolyi öröklésének jogáról és azt katonáival együtt Károlyra ruházta, akit 1381-ben nápolyi királlyá szentelt a pápa. A magyar főurak Lajos halála után, mint az Anjou ház egyetlen nagykorú férfi tagját, őt, vagy Máriával összeházasítva fiát, Lászlót tekintették a korona jogos várományosának. Elindult tehát Horváti Nápolyba, hogy meghívja Károlyt a magyar trónra. Fő érve a jogcím, ami alapján Károly trónra léphet, továbbá ostorozta a nőuralmat, arra hivatkozva, hogy az ország veszélyben van.
A meghívásra Károly csak hosszas töprengés után mondott igent, felesége rosszallása ellenére. Margit annak a Durazzói Károlynak volt lánya, akit Nagy Lajos Nápolyban az András herceg ellen elkövetett merénylet megbosszulásaként megöletett; érthető, ha gyűlölte a magyarokat, és férjét a hasonló sorstól féltette. Károly 1385 decemberében érkezett Magyarországra; előbb kormányzónak választották, az év utolsó napján pedig Dömötör érsek megkoronázta. Uralkodói címét bő egy hónapig bírhatta: ennyi idő elteltével állították őt félre a volt királynők és Garai. Károly jövendő sorsát a nádor eszelte ki részletesen.
A terv: a királyt valamilyen fontos és bizalmi ügyben a hölgyek lakosztályára kell csalogatni, és ott egyszerűen végezni vele. Arra is remek indokot talált, hogyan csempéssze be saját katonáit a várba. Azt állította, lánya esküvőjére készül utazni a fegyveres kísérettel, de előtte el kíván köszönni Erzsébettől és Máriától. A gyilkosság végrehajtását Forgács Balázs pohárnokmester vállalta magára, valószínűleg előre kialkudott jutalomért, Gimes váráért és a hozzá tartozó nagy uradalmakért.
A . Károly megérkezett a volt királynőkhöz, hogy tárgyaljon velük. Zsoldosait vagy ő bocsátotta el, vagy megunták a kint várakozást, a lényegen nem változtat, a király ugyanis nagyjából védtelen maradt. Innentől egyre bonyolultabb az események rekonstruálása, a már említett forrásbőség, pontatlanságok, eltérések miatt. A szobában Erzsébet valószínűleg egy levelet adott át Károlynak, aki ezt rögtön el is olvasta. Forgács - kihasználva, hogy az uralkodó a levélre figyel - Károlynál termett, és megsebesítette fegyverével. A 16. századi krónikás hagyomány tudni véli, hogy ekkor hangzott el a merényletre jelet adó mondat: "Balas ewld meg a' Kyrált, Neked adom Ghimes Váráth". A források egyetértenek abban, hogy a többszöri találat a fején érte Károlyt, homlokán, szemöldökén, illetve bal szemén, amit el is vesztett.
Több kérdés merül azonban fel: Ha biztosra akartak menni a merénylők, akkor miért a fejét, arcát sebesítették meg Károlynak? Milyen fegyvert használt Forgács? Mi történt a találatok után? Mi történt a várban, a lakosztályon kívül? Ezeket a kérdéseket Süttő Szilárd tisztázta, 2000-ben megjelent tanulmányában.
A gyilkos fegyver bicellus lehetett, ezt bizonyítja Mária királynő Forgács Balázsnak kiadott oklevele, amely latinul bicellust említi. Az a tény is alátámasztja ezt a nézetet, miszerint ez egy ismert és kedvelt fegyverfajta az Anjou-kori Magyarországon. Oklevelekben gyakran említik, használják nemesek, polgárok és jobbágyok is, hatalmaskodásnál, utcai verekedéseknél. Hosszú, egyenes, kétélű tőrfajta lehetett, amelynek markolata szögekkel odaerősített bőrrel volt bevonva, és amellyel a nyak és a lapocka közé sújtva halálos sebesülést lehetett ejteni. (Záh Feliciánt is így terítették le 1330. április 17-én.)
Hogy sérült meg Károly mégis a fején? Valószínűleg valaki-talán Horváti János bán- figyelmeztette, mire ő belefordult a lezuhanó bicellus csapásába, anélkül, hogy egyetlen védekező mozdulatot tett volna. Ezután a bán párbajra kelt Forgáccsal, ezzel megakadályozva, hogy a félresikerült találatok után mégiscsak megöljék a királyt, aki valahogyan - esetleg saját lábán botorkálva - elhagyta a termet, és néhány nap múlva Visegrádon fejezte be életét. A merénylet után a várban teljes fejetlenség uralkodott. Károly olasz zsoldosai is, Garai fegyveresei is kölcsönösen tartottak egymástól, hiszen az olaszok tudomást szerezve a történtekről gondolhatták, hogy körbe vannak véve, Garai emberei viszont a sikeres merénylet híre helyett a vérző Forgácsról hallhattak. Mindenesetre mindkét fél saját uralkodóját dicsőítette Buda utcáin. Ahogy Süttő némi iróniával megjegyzi: "A zsoldot valahogy csak meg kellett szolgálni, tehát...csaptak egy kis károlypárti ricsajt, majd mikor erre sem történt semmi, hanem a palota falai továbbra is fenyegetően meredtek rájuk, elhatározták, hogy távoznak".
Reggelre valószínűleg erősítést kaptak Garaiék, erőfölényükben azonban még a merénylet után egy héttel sem lehettek biztosak, hiszen átszállították Károlyt Visegrádra. Talán azért, hogy később túszként használják fel, talán azért, hogy helyzetük megszilárdulása után nyugodtan tudjanak vele végezni. Így is történt. Károly halálának közvetlen okát nem ismerjük, egyesek szerint súlyos sebesülésébe halt bele, mások a mérgezés és/vagy megfojtás mellett érvelnek. Bárhogyan is történt II. (Kis) Károly február 28-án már halott volt, mivel a Forgács Balázs számára ezen a napon kiállított adománylevél már nem említi az élők sorában. Szertartás nélkül hantolták el a visegrádi bencés kolostor közelében. Erre azért került sor, mivel a pápa egy korábbi szembekerülés miatt kiátkozta.
A szerencse forgandóságát jól mutatja, hogy ez a tény, amíg Károly hatalommal rendelkezett, senkit sem érdekelt. II. (Kis) Károly csak évekkel később, 1391-ben nyerhette el a végtisztességet.
