A színház 2003. május 30-án mutatta be a musicalt Szirtes Tamás rendezésében. A 900. előadásra 2022. november 11-én került sor.

Az operaház fantomja, Andrew Lloyd Webber darabja világszerte a musicaltörténet egyik legszebb és leglátványosabb produkciója. 41 ország 183 városában mutatták be, 17 nyelvre fordították le, és már több mint 145 millió néző látta. A musical Gaston Leroux regénye alapján készült, ősbemutatója 1986-ban volt Londonban.

A Madách Színház 2003. május 30-án mutatta be a művet Szirtes Tamás rendezésében. Akkoriban három színház versengett a bemutató jogaiért, végül a Webber-musicalek magyarországi otthonát, a Madách Színházat választották a jogtulajdonosok, és adtak engedélyt arra, hogy a világon először nonreplica változatban, azaz saját koncepció szerint készíthessék el a produkciót.

A jubileumot követően a Christine-t eddig megformáló Fonyó Barbara, Krassy Renáta és Mahó Andrea, valamint a két Raoul, Bot Gábor és Homonnay Zsolt búcsúzik a szerepektől. A novemberi előadásokon Christine szerepében Jenes Kitti, Haraszti Elvira és Széles Flóra, Raoulként Borbély Richárd és Jenővári Miklós, Monsieur André szerepében Sánta László debütál.

Nyitókép: Posta Victor, Csengeri Attila és Sasvári Sándor, akik a Fantom szerepét játszották az előadásban. Fotók: MTI/Lakatos Péter