Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője elmondta, az idei kötet összeállításakor mérlegelnie kellett, hogy a kötetbe kerülő művek viszonylag teljes képet adjanak az elmúlt év magyar költészetéről, ugyanakkor a legjobbakat válogassa ki.

“Akkor vagyok szerencsés helyzetben, amikor a két a dolog fedi egymást” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy napjaink magyar lírájában sokféle vers születik, amelyek az idei válogatásban gyakran párbeszédbe kerültek egymással.

A szerkesztő felhívta a figyelmet arra, hogy sok generáció kapott helyet együtt a kötetben a 89 éves Vasadi Péter versei mellett a huszonéves Szenderák Bence költeményei is olvashatók benne. Jó pár év kihagyás után újra bekerült a válogatásba Bereményi Géza, Nádas Péter vagy Kukorelly Endre, aki sok év után tavaly publikálta összegyűjtött verseit.

szepv

Markó Béla és Kántor Péter egy-egy Vincent van Gogh-festményről született leíró költeménye is helyet kapott a válogatásban, amely elképzelhetetlen Ágh István vagy Oravecz Imre költeményei nélkül – mondta a szerkesztő.

Emlékeztetett arra, hogy az antológiában szereplő műveknek reflektálniuk kell az előző évek történéseire, ezért az idei válogatás sem feledkezik meg a 2014 februárjában elhunyt Borbély Szilárdról. Míg a tavalyi könyvet a tragikus hirtelenséggel elhunyt költő, író emlékének ajánlották, addig az idei kiadás a költőtársak gyászverseit tartalmazza.

“A kötetnek egyszerre kell elindítania a fiatalokat, megmutatnia a középnemzedéket és az idős alkotókat” – hangsúlyozta Szegő János, felhívva a figyelmet a kiadásban először szereplő, 1929-ben született Szili Józsefre, aki irodalomtörténészként dolgozott és csak néhány éve kezdett el verseket írni.

MTI