Nyolcvan produkció meghívását tervezi Magyarország, amennyiben megkapja a 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia szervezési jogát.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta: Magyarország szervezési szándékát Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház vezérigazgatójával együtt jelentették be Szentpéterváron, az idei olimpiát záró sajtótájékoztatón. A találkozó több hónapon keresztül tart majd több mint hetven ország színtársulatainak a részvételével.

A 2019-es találkozót két helyszínen rendezték, Szentpéterváron és egy japán faluban, Togában, amely jelentős színházi központ. Magyarország vállalta, hogy amennyiben megkapja a szervezési jogot, a bemutatók helyszínei az országon belül, a vidéki színterek bevonásával történik majd.

Vidnyánszky Attilának és a Nemzeti Színház gárdájának nagy tapasztalata van a szervezésben, ennek jeles példája a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, amely Európa egyik legjelentősebb színházi fesztiváljává vált, és amelynek tapasztalatai megalapozták az olimpiai rendezési szándékot.

Az olimpia alapítói és tanácsadó bizottságának tagjai támogatják Magyarország rendezési szándékát, de végleges döntés csak a hivatalos eljárás végén, a következő néhány hónapban várható.

Kiemelt fotó: Mohai Balázs, MTI