A bábszínház csodája az óvodában

Házhoz megy a bábszínház és a népi kultúra a Vitéz László Alprogram segítségével, amely a Déryné Program keretében az óvodásokat szólítja meg játékos, interaktív formában.

Különleges témanapokkal látogat az óvodákba a Vitéz László Alprogram új eseménysorozata. A témanapok betekintést engednek a bábszínház világába, valamint a hagyományos népi kultúrát és annak eszközeit alkalmazva bekapcsolódnak az óvodás korú gyermekek pedagógiai nevelésébe is. A Petőfi Kulturális Program friss videója Dunakilitiben forgott, ahol a helyi Kiserdei Óvoda lakói lelkesen fogadták a sokszínű műsort.

„Nem kell az óvodásoknak a megszokott napi ritmusukat és a biztonságos környezetüket elhagyni az előadás kedvéért, hanem helyben megtörténhet a csoda. A saját színházaimban is szeretem az interakciót a közönséggel. A Déryné Programon keresztül olyan színházi közönséghez jut el a bábelőadás, akik talán nem is sejtik, hogy mit kapnak, de mégis megkapják, ezáltal beszéd tárgya lesz, és így egyre inkább beszivárog a köztudatba, hogy ez egy remek műfaj” - mondja Fabók Mariann bábművész, a Vitéz László Alprogram szakmai vezetője.

Az előadások során a gyermekek megismerhetik a bábok titkait és működését egy bábsimogató keretében, népi hangszereket próbálhatnak ki, népdalokat tanulhatnak meg, a kézműves-foglalkozás keretében pedig az előadás egyik bábfiguráját is elkészíthetik és magukkal vihetik. Így a témanapok lehetnek a színházi világ és a magyar népi kultúra első érintései a gyermekek számára.

A program Magyarország Kormányának támogatásával, a Déryné Program és a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében valósul meg.

Ez is érdekelheti

Újabb kortárs magyar dráma debütált

Magyar Boglárka Űrhajósok című, egyfelvonásos fantáziajátéka a Barangoló Előadásműhely keretében debütált a Déryné Program Színháztermében.

Hírmozaik – október 19.

Folytatódik a Lázár Ervin Program, a TOBE Gallery születésnapi kiállítása, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be a Fitos Dezső Társulat a János vitézt.

Hírmozaik – július 13.

MTA-vándorkiállítás Füreden, összművészeti estek a PIM-ben, OrgonaPont és Déryné Fesztivál: országszerte látványos kulturális programok és fesztiválok sora a nyáron.

Hírmozaik – június 26.

Az Aquincumi Múzeumban kétezer éves arcrekonstrukciók kelnek életre, Szentendrén centenáriumi kortárs kiállítás nyílik, a Néprajzi Múzeum azeri szőnyegeket mutat be, ingyenes koncertek a SopronFesten, sikeres évadot zárt a Déryné Program.