A székelyföldi származású Molnár Levente katartikus előadást ígért a közönségnek. A világhírű énekes úgy vélekedett: „a kultúra a nemzet immunrendszere". Nagyszerű dolognak nevezte, hogy olyanokkal állhat a marosvásárhelyi Kultúrpalota színpadjára, akiknek korábban segített elindulni a pályán.
Úgy vélte: 2020-ban, a nemzeti összetartozás évében „olyan tetteket kell végrehajtani, hogy 100 év múlva is azt gondolják, milyen méltóságteljesen ünnepeltünk". Véleménye szerint az előadás büszkévé fog tenni mindenkit a magyarságára, és arra, hogy a magyarok milyen fantasztikus dolgokat hoztak létre. Hozzátette: jó dolog külföldi színpadokon fellépni, de az itthoni fellépés sokkal több izgalommal jár, hiszen itthon „meg akarja váltani a világot."
Novák Péter rendező szerint az előadásban fontos szerepet kapnak a karakterek, a történet, de benne van az az írói és zeneszerzői szándék is, hogy az éppen kortárs közönségnek megfelelő tanulságokat fogalmazzák meg. A rendező hozzátette: lehet kultúra nélkül élni, de semmi értelme.
Immár szokásossá vált, hogy a főkonzulátus és a Maros megyei önkormányzat a magyar kultúra napján nagyszabású közös eseményt szervez. Az eddigi előadásaikra órák alatt elfogytak a jegyek, most is óriási az érdeklődés.
Képek forrása: Kultúrpalota