Molnár Levente

Jubilál az Ars Hungarica

Az Ars Hungarica, Nagyszeben és környéke sokszínű magyar kulturális fesztiválja, idén huszadik alkalommal várja a közönséget november 7. és 16. között.

Idén is lesz fesztivál Eszenyi Enikő szülővárosában

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.

Puccini remekműve a MÁV Szimfonikusokkal a Zeneakadémián

Koncertszerű előadás keretében tűzi műsorra Puccini Tosca című operáját a MÁV Szimfonikus Zenekar április 24-én a Zeneakadémián. A nagyszabású hangversenyt – amelyen neves operaénekesek működnek közre – az opera nem hivatalos nagyköveteként ismert Kesselyák Gergely vezényli.

Háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Temesváron a népfölkelés 35. évfordulójára

Rendezvénysorozatot szervezett a temesvári népfelkelés 35. évfordulója alkalmából a Temesvári Integratio Alapítvány, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Új Ezredév Református Egyházközség és a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség december 13–15. között a Bánság fővárosában.

Soltész Rezső Lennont és Schubertet énekel

A decemberi világpremieren először lép fel együtt a négy tenor: Dolhai Attila, Klein Otokár, Molnár Levente és Vadász Dániel. Ezt követően Soltész Rezső is kétórás koncertet ad a Nagytemplomban. A Kölcsey központban fellép Hobo, Rúzsa Magdi, Zorán és Charlie is.

Mesterre és menedzserre találtak a fiatal művészek a Musicum Lauden

Második alkalommal rendezték meg Nagyváradon a fiatal énekesek számára alapított rangos nemzetközi énekversenyt és mesterkurzust, a Musicum Laude találkozót. A verseny végén kihirdették a kategóriák győzteseit, de minden résztvevő szakmai jövője szempontjából sorsdöntő lehet az eseményre meghívott élvonalbeli művészeti vezetők figyelme is.

Musicum Laude Nagyvárad 2024

Július 13-án a junior szekcióval kezdődött a Musicum Laude énekverseny a Partiumi Keresztény Egyetemen. Hétfőtől mesterkurzusokkal és a további kategóriák elődöntőivel folytatódik a program.

Pünkösdkor Mária evangéliuma csendül fel a Margitszigeten

2024-ben újra látható Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 33 éve bemutatott nagy sikerű darabja, a Mária evangéliuma. A húsvéti debreceni előadást követően legközelebb május 19-én, pünkösdvasárnap, a Margitszigeti Színházban láthatják az érdeklődők a Szűz Mária történetét bemutató rockoperát.

Debrecenben tér vissza A helység kalapácsa

A Coopera 2023-ban életre hívott új vígoperáját a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színpadán mutatják be február 9-én. A premiert hét előadás követi majd a felújított színházban, a Csokonai Teátrumban. Az előadás a Petőfi200 emlékév keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Isztambulban is elkezdődött a Magyar-Török Kulturális Évad

A magyar kultúra napjához igazítva január 21-én és 22-én a Pannon Filharmonikusok isztambuli és ankarai hangversenyével indult útjára Törökországban a Magyar-Török Kulturális Évad 2024. programsorozata.

Megjelent A kékszakállú herceg vára lemez

A Coopera által kiadott lemezen különleges, kétzongorás kísérettel szólal meg Bartók műve Mester Viktória és Molnár Levente előadásában.

Molnár Levente: „Nekem a kutya olyan, mint egy ember”

A kutyák emberfelettiek. A tisztelet nyelvét beszélik. Az ő törvényeik a mennyországban is tökéletesen tudnának működni, és ha ők nem a mennyországba kerülnek, én oda akarnék menni inkább, ahová ők – mondja Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes.

Békedal huszonkét magyar előadóval

Huszonkét énekes, zenész és színész közreműködésével jött létre a Molnár Levente operaénekes által életre hívott összefogás, amely a megbékélést hirdeti. Pünkösd vasárnap, június 5-én mutatták be a Géczy Dávid rendezte videóklipet, amelyben Bodrogi Gyula, Keresztes Ildikó, Miklósa Erika, Molnár Piroska és Oszvald Marika is szerepel további neves művészek mellett.

A legjobb színész díjat kapta Molnár Levente Sao Paulóban

A színészt a Hasadék című filmalkotás főszerepében nyújtott alakításáért jutalmazták az elismeréssel az április végén 11. alkalommal megrendezett brazíliai Cinefantasy nemzetközi filmfesztiválon.

Ingyenes bel canto mesterkurzust és énekversenyt hirdet a Coopera

Fiatal, pályakezdő operénekeseknek indít bel canto mesterkurzust és énekversenyt Musicum Laude címmel a Coopera együttműködő partnereivel.

Schubert dalesttel zárja az évet a Coopera

Dalok, kvintettek, versek, prózák Franz Schubert emlékére címmel rendez ingyenes, online zenei és irodalmi estet a Coopera december 19-én.