Dániel András, Enyedi Ildikó, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet és Wilhelm Droste lesznek az idei vendégek.

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) kilencedik alkalommal rendezi meg nyári táborát. Idén nem szokványos módon, a budapesti Gólyában (Orczy út 46–48.) 2021. augusztus 12–14. között.

A háromnapos irodalmi rendezvény számos szakmai programot tartogat: az érdeklődők Dániel Andrással, Enyedi Ildikóval, Szüts Miklóssal, Vojnich Erzsébettel és Wilhelm Drostéval hallgathatnak beszélgetéseket délutánonként. Napközben líra-, próza-, kritika-, gyermek- és ifjúsági irodalmi műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este szakmai beszélgetéseken, bemutatókon, társművészeti programokon vehetnek részt – így például a PesText workshopon.

A
kritikaműhely vezetője Károlyi Csaba, a prózáé Kiss Tibor Noé, Nádasdy Ádámmal
és Terék Annával dolgozhatnak a líraműhelyek résztvevői. Idén egy új műhellyel
gyarapodik a szakmai program, a gyermek- és ifjúsági irodalom műhely vezetői
Kalapos Éva és Kollár Árpád lesznek.

A tábor keretében bemutatkoznak az Erdélyi Híradó kiadóval közösen megjelent, elsőkötetes szerzők, Mărcuțiu-Rácz Dóra, György Alida és Sztercey Szabolcs. A Politikum és költészet kerekasztalon André Ferenccel, Sánta Miriámmal és Vida Kamillával beszélget majd György Péter.

A
rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap és a PesText támogatásával valósul meg.

További információ a FISZ honlapján. A jelentkezési határidőt meghosszabbították július 31-ig.

Forrás: FISZ