A fővárosiak 75%-a szerint a fejlesztések erősítik Budapest családbarát kínálatát.

A megkérdezettek 76%-a szerint fontos, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Ligetbe oly módon, hogy közben a zöldfelületet is növelik és megújítják, az új épületeket pedig lebontott épületek vagy parkolók helyén építik fel. A válaszadók 74%-a szerint Budapest kulturális hírnevét és nemzetközi turisztikai vonzerejét is kedvezően befolyásolják majd a felépítendő új épületek, melyek közül a döntő többség a Magyar Innováció Házát és az Új Nemzeti Galériát kedveli a legjobban.

 A Városliget
Zrt. megbízásából az Inspira Research Group készített közvélemény-kutatást a
Városliget átfogó megújítását szolgáló Liget Budapest Projektről. A kutatás
adatait személyes interjúk során rögzítették egy ezer fős, reprezentatív
fővárosi mintán, ahol a megkérdezettek a Projekt terveinek megismerése után alkothattak
véleményt.

„A kutatás bizonyítja, hogy amennyiben a Liget Budapest Projekt valós tartalmi elemeiről és céljairól kérdezik meg őket, akkor a budapestiek döntő többsége egyetért a projekttel és támogatja annak megvalósítását" – hangsúlyozta Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

Mint az ismeretes, a Liget Projekt alapvető célkitűzése, hogy a park évtizedek óta elhanyagolt zöldfelületét rehabilitálja és a zöldfelületek nagyságát a Városligeten belül – a feleslegesen lebetonozott területek feltörésével – a mostani 60 százalékról 65 százalékra növelje, és ezzel együtt valósítsa meg a már több mint száz éve itt lévő számos épület felújítását és az új kulturális intézmények létrehozását.

„A megépíteni tervezett épületek Budapest új jelképei lesznek, s a már eddig átadott projektelemekhez hasonlóan mindenki örömmel fogja használni őket. Visszaigazolja ezt a jelenlegi kutatás is, mely alapján a projekt valamennyi új épülete elnyerte a fővárosiak nagy többségének a tetszését, a legnépszerűbbnek a Magyar Innováció Háza és az Új Nemzeti Galéria bizonyult”  – hangsúlyozta Baán László.

Az egykori Közlekedési Múzeum torzójának helyére, valamint a lebontott Petőfi Csarnok területére tervezett új épületek a fiatalok és fiatal középkorúak, a belvárosiak, illetve a nagycsaládosok körében kiugróan népszerűek.

További fontos megállapítása a kutatásnak, hogy a válaszadók 72 százaléka szerint a tervezett új épületek megvalósítása a Városliget eddigi állapotához képest pozitív irányú változást jelentene, míg 74 százaléka szerint Budapest kulturális hírnevét és nemzetközi turisztikai vonzerejét kedvezően befolyásolják a fejlesztések. A megkérdezettek 75%-a szerint a megújított zöld területekkel, az új játszóterekkel, valamint az újonnan épülő kulturális intézményekkel kiegészült Városliget Budapest családbarát jellegének a megerősítését szolgálja.

A kutatás módszertanáról és a mintavételről Géczi Tamás, az Inspira Research Kft. ügyvezető partnere elmondta: „Az 1000 fős, laptoppal támogatott, kérdezőbiztosok által végzett személyes megkérdezés során a válaszadók a Liget Projekt látványtervei alapján először a tervezett épületeket, majd (több szempont szerint) a Liget Projekt egészét értékelték. A kutatási minta nem, életkor, iskolai végzettség és kerületi megoszlás szerint reprezentálja a 18 év feletti budapesti lakosságot.”