A darab monumentális díszletben játszódik, amelynek szemet ábrázoló szerkezete folyamatosan újabb és újabb funkciókkal gazdagodik, így végig szerves része marad a dramaturgiának. A történet elején a padlóba vágott csapóajtókon kopognak a darabontok, és rajtuk át jelennek meg az udvarhoz tartozó személyek. A „szemfehérje” kiszögellései trónusok, míg a szivárványhártya olykor az országot, a halált okozó vermeket, valamint a kísértést jelentő helyszíneket szimbolizálja. És bár a díszlet nem mozog, a szereplők mozgásai és a vetítések által dinamikusnak hat.
Benedek Elek A csillagszemű juhász című népmeséjét Szálinger Balázs dolgozta át színpadra. A szöveg ugyan őrzi a mese ízességét, ám a mondatok szintjén nagyon mai, és jól illeszkedik a mindennapjainkhoz. Nincsen benne éles aktuálpolitikai felhang, de a kiszólások szintjén egyaránt összekacsint gyermek és felnőtt nézőivel. A szülők érdeklődését azok a jelenetek tartják fenn, amelyek világossá teszik a mindenkori hatalom visszásságait, a kicsik pedig a lényegtelent, az értelmetlent, a céltalant nevetik ki. Azt, ami komolynak akarja mutatni magát, ám valójában csak felfújt lufi.
A gyerekek az első pillanattól kezdve értik, hogy a juhász miért nem teljesíti a király követeléseit.
Érzik a törvény értelmetlenségét, ők ugyanis még olyanok, mint a juhász, aki kérdez és számon kér, hogy megértse a dolgok (törvények, szabályok) hasznát és értelmét. Számukra még semmi sem kőbe vésett, ők még képesek az evidenciának beállított dolgok képlékenységét érzékelni.
Barna Zsombor remek juhász, fürdik ebben a szerepben.
A karakter kellően huncut és pimasz, ám tisztában van a világ forgásával, értékrendje szilárd. Egy pillanatra ugyan átadja magát a földi javaknak: az ezüsterdő, az aranyvár és a gyémánttó különlegessége őt is elvarázsolja, de a tisztasága nem engedi, hogy végképp elcsábuljon, és lemondjon az igazi értékről: az őszinte és tiszta szerelemről.
A Szálinger Balázs-féle átdolgozás egyik szépsége az, hogy itt nemcsak a juhásznak, hanem minden karakternek helyén van a szíve.
A konfliktust a mindenkori hatalom kritizálhatatlansága szüli. A százados és a darabontok (Ács Norbert, Pethő Gergő, Tatai Zsolt) ugyan követik a parancsokat, és igyekeznek betartatni a törvényt, esetlenségük azonban rengeteg humoros helyzetet szül. És világossá válik, hogy e szögletesnek látszó végrehajtóknak is van lelkük, hiszen nem képesek belökni a juhászt a kaszatömlöcbe. Csak a szűk látókörű kancellár (Kovács Judit) tart ki a végsőkig a jog mellett, ám a felcicomázott jelmeze annyira babaszerűvé teszi, hogy a fontoskodását nem tudjuk komolyan venni.
A királyné (Pallai Mara) bölcs asszony, akinek elejtett mondatai világossá teszik, hogy mennyi mindent kellett átélnie a férje mellett. És bár ő látja a királyon a változást: azt, hogy mit tett vele a hatalom, szereti és kitart mellette. A királylány (Spiegl Anna) belevaló, laza csaj, aki gátlás nélkül, nyíltan kommunikálja az érzelmeit. És olykor elkényeztetettnek látjuk. De nem fél a juhász segítségére sietni, amikor a bíborsünökkel való harcban kimerül.
A csillagszemű juhászban nincsenek hatalmas varázslatok és a hétköznapoktól elrugaszkodott csodák.
A juhász maga sem varázserejű: a nép egyszerű gyermeke. A határozottsága és a lelki tisztasága teszi különlegessé. A darab azt hirdeti: semmiféle bűbáj nem kell ahhoz, hogy az önmaga kedvéért létező hatalmat megdöntsük. Csupán igaz hit és tiszta szív.
A népmese transzcendens síkját azonban ez a feldolgozás is hozza.
A vadállatok bábokként jelennek meg a színen, ezzel is erősítve mesebeliségüket. A medve teste több, külön mozgatott tagból áll össze, így még gigantikusabbnak hat. Egészen varázslatosak azok a képek is, amelyek az ezüsterdőnél, az aranyvárnál és a gyémánttónál játszódnak. Az álomszerűséget a fénnyel való játék, a koreográfia és a király hangjának torzítása is erősíti.
Az előadás végéhez közeledve világossá válik, hogy a hatalomtól megrészegült király valaha éppolyan tiszta volt, mint a juhász. Ezen a ponton felvetődik a kérdés, hogy vajon mindenkit megrészegít-e a másokon való uralkodás. Amint egyre inkább fény derül a király emberi oldalára, és a szigorú álarc mögötti esendőségét meglátjuk, ráébredünk, hogy a jóság nem tud kiveszni az emberből, csak a külső körülmények hatására háttérbe szorulhat.
A darab fontos üzenettel enged utunkra.
Miután a szerelmesek egymásra találnak, és mindenki boldogan táncra perdül, a juhász a díszlet legmagasabb pontjáról megszólítja a közönséget: „Ez az ország megérett a változásra” – mondja, és ígéretet tesz, hogy jó uralkodó lesz. „Nekem most nagy dolgom van, és mindent megpróbálok, hogy rendet tegyek a fejekben. A birodalom minden polgára boldog lesz, én erre teszem fel az életem…” Ez a néhány mondat reményt ad, hogy talán nem minden lázadóból lesz hataloméhes zsarnok, és hogy jönnek majd még olyanok, akiknek tényleg az a legfőbb szándékuk, hogy jobb hellyé tegyék a világot és boldoggá az embereket.
Fotók: Budapest Bábszínház/Éder Vera
