A Csokonai Színház 2020 nyarán vitrinszínházi produkcióval válaszolt arra a kettős kihívásra, melyet egyrészt a koronavírus-járvány, másrészt a színház történelmi épületének rekonstrukciója támasztott a társulattal szemben. Gemza Péter igazgató a Londonban dolgozó fiatal rendezőt, Éry Franciskát kérte fel arra, hogy a társulattal közösen a távolságtartás szabályait betartó, mégis a közösségi színházi élmény jelenidejűségét kínáló előadást alkosson.

Éry Franciska szokatlan helyszínen, a Nagyerdei Stadionban rendezte meg a Hamlet című előadást. A színészek a stadion üvegfalain belül, mikroporttal játszottak, míg a nézők a stadionon kívül, egymástól biztonságos távolságban ülve, fejhallgatón keresztül követték a történéseket, illetve a stadionban és környékén további helyszínekre vándoroltak a színészekkel együtt, az előadás dramaturgiáját követve. A Rózsa László címszereplésével bemutatott előadás új funkciókkal ruházta fel az elsősorban sporteseményeknek helyet adó Nagyerdei Stadiont, emellett érvényes és innovatív választ adott a koronavírus-járvány „új valóságának” színházi útkeresésére.

„Soha nem volt még ilyen helyzet. A világ leállt, Barcelona növényeknek zenélt, az Angliában dolgozó kollégáim Zoomon próbáltak, mi pedig elindultunk a Hamlettel. Hónapok óta először, újból élőben próbáltunk, a színház költözésének kellős közepén, igen feszes tempóban, Shakespeare egyik legismertebb darabját, és ez mind nagyon sokat kívánt tőlünk” – mondta el a rendező, aki ezzel a darabbal debütált Magyarországon.

A Highlights of Hungary példaértékűnek és követendőnek gondolta, hogy a debreceni teátrum egy kényszerhelyzetben olyan kreatív, a színészeknek és a nézőknek is különleges, új perspektívát biztosító megoldást talált, ami a kulturális élményt, a színész-közönség kapcsolatot egy jól ismert történetben a megszokottól eltérő dimenzióba helyezte.

A Highlights of Hungary 2013 óta az első és egyetlen olyan hazai kreatív gyűjtés, amely szakmai alapokon, ám kategóriák nélkül, egy platformon mutatja be a hazai sikereket. A mindenkori kurátori csapata a kreatív ipar különböző területeit képviseli, ám mind az értéket kutatják, ennek alapján jelölik az aktuális év számukra legizgalmasabb projektjeit. A zártkörű díjátadó február 25-én lesz Budapesten.

Fotó: Derencsényi István