Tizenöt év kutatási eredményeit összegzi egy rendhagyó monográfiában Menyhárt László kritikus, művészeti író.

A szerző a legtöbbek számára eddig ismeretlen Csontváry-, illetve vele alaposan „meggyanúsítható” képeket elemez az életmű tükrében.  Módszere időben-térben, valamint tudományos szempontból szerteágazó, egyszersmind izgalmas szellemi utazás az általában tiltott hit és művészettörténet világában.

Nyelvészeti, néprajzi, matematikai, geometriai, gemátriai, fizikai, csillagászati, asztrológiai, történeti, művészettörténeti síkon közelít a kora egyik legműveltebb alkotójának nem mindennapi személyiségéhez és a festményeibe kódolt – az egész emberiségnek, de mindenekelőtt a magyarságnak szánt – igen hosszú távon is érvényes üzenetekhez. Mert az ő esetében „nem az a kérdés, hogy néhány műve  »meg fogja-e állni az idő próbáját«, hanem az idő meg fogja-e állni az ő próbáját” – állapította meg idestova hatvan éve Fülep Lajos akadémikus művészettörténész.

Az öt részből álló, 1170 oldalas, több mint 1000 illusztrációt tartalmazó, az egyetemes művelődéstörténetből vett analógiát közlő monográfia az E-book Könyvház és Kiadónál jelent meg.

Nyitókép: A taorminai görög színház romjai