Ma este lesz A Dal 2021 első elődöntője. A Duna Televízió nézői tíz akusztikus produkciót láthatnak a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

Az első elődöntőben Gerendás feat. Dárdai Blanka (Senkié), Szőke Nikoletta (Új esély), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), Katona Petra (Viszlát múlt), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Galda Levente (Eredő), a Beneath My Skin (Ébredj!), a Kaukázus (Egyetlen szó), valamint Bari Laci (Féltelek) lép színpadra.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezi.

Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét sms-szavazáson keresztül, így ezúttal is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A döntőbe négy dal jut tovább. Az első elődöntő extra produkciója a zsűri tagja, Ferenczi György és a Rackajam lesz. Eddig még soha nem látott formációban, Janicsák Vecával zenélnek a műsorban. 

Az adás után, 21 óra 50 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza az M2 Petőfi TV-n. A műsorban az előadók és a zsűri is számos érdekességgel szolgál a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetőkkel, Forró Bencével és Lolával.

A Dal 2021 honlapján (adal.hu) a verseny mind a negyven dala meghallgatható, emellett a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatók részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Nyitókép: Tortuga zenekar, fotó: MTI/ Mónus Márton