Derkovits-kiállítás lesz a szombathelyi Savaria Múzeum idei nagy dobása

Program

A Derkovits Gyula születésének 130. évfordulójára megnyíló nagyszabású életmű-kiállítás valószínűleg sokakban felülírja a „proletárfestő” sztereotípiát, de érdemes lesz helyi és országos érdekű fotótárlatokért, egy új kerámiatárlatért, a Leopold Bloom Art Award miatt és a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé ürügyén is Szombathelyre utazni.

Derkovits Gyula: Halas csendélet
Derkovits Gyula: Halas csendélet. A Szombathelyi Képtár gyűjteményéből

„Proletárfestő” helyett „igazságkereső”

2024-ben Derkovits Gyula (1894–1934) születésének 130. évfordulóját ünnepeljük. Derkovits képzőművészeti és társadalmi szerepvállalása, szociális gondolkodása eltért kortársai szemléletétől, és – ahogy ezt első monográfusa, Oltványi-Ártinger Imre írta – „önmagával szemben is igazságtalan volt”. Konoksága családi vonás lehetett, műbútorasztalos édesapja is az igényes munkát helyezte mindenek elé, a család és a megélhetés háttérbe szorult. Derkovitsot erős akarata és életösztöne mentette meg a háborúban, szétroncsolódott bal karját később sem engedte amputálni, mondván, jó lesz majd az ecsetet tartani. Saját útját járta egész életében, elutasította a Római Magyar Akadémia ösztöndíját, és több alkalommal is a nehéz életkörülményein enyhíteni próbáló, segítő kezeket. Makacs, semmiféle megalkuvást el nem viselő magatartását Hamvas Béla „igazságkeresőnek” jellemezte. A személyiségét átható kérlelhetetlen őszinteségéből született alkotásai teszik Derkovitsot kiemelkedő művésszé kortársai között.

A klasszikus életmű-kiállítás tizenegy képcsoporton át mutatja be Derkovits festészetének főbb témaköreit és a korábban „proletárfestőnek” kikiáltott képzőművész életét. A Szombathelyen készült ifjúkori festményektől – amelyek még alig-alig sejtetik a későbbi, korszakos jelentőségű művészt – egészen legutolsó, Anya című képéig ível az itt látható művek sora. Hangsúlyt kapnak feleségével harmonikus kapcsolatára utaló kettős önarcképei, és Budapesten kívül most először szerepelnek együtt Halas csendéletei.

A kiállításon összesen 64 alkotás látható: 39 festmény és 25 grafika. Ezek túlnyomó része a Szombathelyi Képtár gyűjteményéből származik, de érkeznek munkák a Magyar Nemzeti Galériából, a Magyar Nemzeti Múzeumtól és a pécsi Janus Pannonius Múzeumtól is. Mindezek mellett megtekinthetők a festőművész személyes dokumentumai, iratai és fotói, amelyeket a Szombathelyi Képtár archívuma őriz.

Derkovits Gyula Éhesek télen.jpg
Derkovits Gyula: Éhesek télen. A Szombathelyi Képtár gyűjteményéből

A kiállítás kurátora Cebula Anna művészettörténész. A tárlat figyelmet szentel annak is, hogy Derkovits emlékének és tehetségének szülővárosa is tisztelettel adózott: két évvel halála után, 1936-ban rendezték meg első önálló kiállítását Szombathelyen. Emléktábla jelzi Rumi úti (ma: Mátyás király utcai) szülőházát, a róla elnevezett lakótelepen szobor, a nevét viselő iskolán egy féldombormű emlékeztet rá, és a Szombathelyi Képtár alapítása is az ő életműve méltó bemutatásának szándékával történt. A február 22-én megnyíló és május 19-ig látható kiállítás kettős ünnep az intézmény számára, hiszen a Szombathelyi Képtárat 1985. február 20-án adták át hivatalosan.

Időszaki fotókiállítások, ősztől új állandó tárlat

A március 15-én nyíló sajtófotó-kiállítást követi április 25-től a Párhuzamok – A két Reismann című időszaki kiállítás, amely Reismann János és Reismann Marian Szombathelyen született fotográfusok életművéből nyújt válogatást. Képeik segítségével egyebek mellett választ kapunk arra: Hogyan alakult a Bábaképző melletti lakóházból indult két gyermek pályája? Hogyan hatottak egymásra? Meg lehet-e különböztetni stílusukat, megközelítésmódjukat? Milyen az a világ, amely képeiken megjelenik 1930 és 1985 között?

Június 16-án szokás szerint megrendezik a Bloomsday eseményeit, átadják az egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti díjat, a Leopold Bloom Art Awardot, június 21-én pedig a tűréshatár hívószóval rendezendő VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé nyílik meg.

A Szombathelyi Képtár kerámiagyűjteményében Geszler Mária Garzuly 39 alkotását őrize. Ez egészült ki 2023-ban a művésznő által felajánlott 45 kerámiával. Ezek alkotják a törzsét a 2024 szeptemberében megnyíló állandó kiállításnak, amely a városban közel hatvan éve alkotó művész életművének keresztmetszetét adja. A kiállításon az Ipari táj költészete, a Belső hang, Hang és forma, a Vágy tájképi formációi, Portrék a természet részeként és a Fotografálás tematikus egységei jelennek meg. A Geszler–Garzuly családban a zene különös jelentőséggel bír. Geszler Mária Garzuly felmenői, testvérei, gyermekei között hivatásos zenészekkel találkozhatunk, így az állandó kiállítás családtörténettel is kiegészül.

Részletek a programokról a múzeum honlapján.