Számos könyv, film és képregény szól Drakuláról, aki egyszerre XV. századi történelmi alak és a fantáziairodalom titokzatos, borzongató hőse, azonban eddig nem készült róla horrorrockopera.

E különleges műfaji köntösben mutatja be szeptember közepén a Békéscsabai Jókai Színház – még a 2021–22 es évad utolsó bemutatójaként – Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas igazgató rendezésében a Drakula-fantázia című darabot. A magyar–román együttélés konfliktusait is vizsgáló mű születése – Seregi Zoltán ötletéből – még a kétezres évek elején kezdődött, de  Bella István Kossuth-díjas költő és Horváth Károly zeneszerző halálával a munka abbamaradt.

A direktor a nemzeti összetartozást központba helyező évadra elővette a félig kész darabot, és Zalán Tibor dramaturggal, valamint Szűcs István zeneszerzővel, a Kormorán együttes billentyűsével – a korábbi verseket megtartva  és újakkal kiegészítve – új zenével elkészítették a teljes művet. A szeptember közepén esedékes ősbemutató címszerepeiben vendégművészként kettős szereposztásban Kocsis Dénest és Török-Ujhelyi Tamást, a főbb szerepekben pedig Csonka Dórát, Bartus Gyulát, Katkó Ferencet és Lénárt Lászlót láthatják a nézők.

Nyitókép: Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a darab rendezője. Fotó: MTI/Cseke Csilla