A Fehérlófia-mítosz és a magyarok

Lezsák Leventéről azt olvastam, hogy lovas kaszkadőr, az elmúlt harminc év alatt több száz filmes és színházi produkcióban vett részt. Olyan hollywoodi sztárokkal is dolgozott, mint Angelina Jolie, Brad Pitt, Christopher Lambert, Bruce Willis, és még sorolhatnám. Egyik legjelentősebb munkája a The Last Kingdom című Netflix-sorozat, amelynek nemcsak kaszkadőr szakértője, hanem akciórendezője is. Két egyetemen is tanít, és hamarosan megjelenik második meseregénye.

– Kaszkadőrként nagyon sok helyre elvetődtem a világban. Három dolgot mindenhol tudtak rólunk, magyarokról. Azt, hogy gulyást gulyással eszünk, hogy Puskás Öcsivel egy helyen születtünk, és hogy mi magunk vagyunk a nagybetűs Lovas Nemzet. Sokat gondolkodtam azon, miért vélik azt mások, hiszen az önmagában még kevés, hogy a történelmünk ezer szállal összefonódik a lovakéval, hiszen az ő hátukon száguldoztuk be a fél világot, jöttünk be a Kárpát-medencébe, szereztünk otthont magunknak, aztán tartottuk meg, lovak segítségével szerveztük társadalmunkat, akár a nomádra vagy a feudálisra gondolunk, hiszen ez más nemzetekre is igaz.

Aztán rájöttem, hogy egyetlen nép van a világon, egyetlen kultúra, amely eredetét a lovakhoz köti. Ez a Fehérlófia-mítosz. Arról szól, hogy van egy csodálatos kanca, amely embergyereknek ad életet. Ennek a gyereknek a története tulajdonképpen a magyarság megszületésének a története. Vagyis a magyar kultúra, a magyar nemzet önmagát egy csodálatos hófehér lóhoz köti.

Ha mi, magyarok a saját kezdetünket egy hófehér lóhoz kötjük, az azt jelenti, hogy a mi kultúránkban erősen jelen van a ló, és meghatároz bennünket, akár akarjuk, akár nem. Mi, magyarok, amikor néppé szerveztük magunkat, ez Belső-Ázsiában egy olyan tájon történt meg, ahol az ember először szelídítette meg a lovat és kötött vele örök szövetséget. Ez teljes mértékben átalakította a kultúrát. Lovaik hátán az akkori pásztoremberek sokkal nagyobb területet tudtak bejárni, sokkal több állatot tudtak egyben tartani, mint előtte lábon. Mivel a ló meghatározta és átalakította az emberi társadalmat, a magyarság születése ehhez a mozzanathoz köthető.

Mi egy olyan nomád társadalomként definiáltuk aztán magunkat, amelyet alapvetően a ló alakított ki. A magyarság a lovak által alakult azzá, ami. Másfelől olyan őstudást rögzít ez, amelyet elvesztettünk a racionális kultúrában, amely a szintetikus én túlerejét hirdeti. Ez azt jelenti, hogy egy olyan szintetikus világot építünk fel magunk körül és magunknak, amely az organikus, animális énünket teljes egészében háttérbe szorítja. Márpedig a Fehérlófia-mítosz éppen arról szól, hogy az énünknek két része van, egy animális-organikus, valamint egy racionális-szintetikus én. Ha bármelyik túlsúlyba kerül, akkor félemberek egészségtelen civilizációját építjük. Ez a legenda azt is rögzíti számunkra, hogy mi az egészséges és teljes élet záloga – egyensúlyban tartani az animális-organikus énünket a racionális-szintetikussal. Ha erre képtelenek vagyunk, akkor mindenképpen bukásra ítélt civilizációt építünk.

Szerintem éppen ennek a válságtüneteit látjuk ma. A Fehérlófia-mítosz arra figyelmeztet bennünket, hogy vissza kell térni az egyensúlyhoz. Az a fantasztikus a lóval való munkában, hogy csak ebben a formában működik jól, amiről beszélek, ezt az egyensúlyt kell velük megteremteni. Ha ma felcsapsz egy lovaskatalógust, látsz benne mindenféle szerszámot, ami arra szolgál, hogy a természetnek ezt a nyers erejét megfékezzük. Pedig ha egészséges kapcsolat van ember és ló között, és létrejön a kommunikáció, semmiféle eszközre nincs szükség, hogy betörd, megtörd ezt a természeti erőt. Hiszen ettől kezdve úgy működik majd együtt veled, ahogy lélegzed a levegőt vagy beszívod a napfényt, és feltölt energiával.

A teljes írás a Magyar Kultúra magazin 2022/9. számában olvasható.

Fotók: Kurucz Árpád