A nemzetközi koncertélet elismert orgonaművésze, Daniele Dori szeptember 25-én ad koncertet a Belvárosi Főplébánia-templomban, Liszt Ferenc kedvenc budapesti templomában.

A Sienában született Dori 2021 óta orgonistája a firenzei dómnak, egyben vezetője a katedrális kórusának. Rendkívül aktív a koncertéletben, mintegy 200-szor lépett már fel Olaszországtól Franciaországon át Svédországig a lenevesebb zenei fesztiválokon. Szólókarrierje mellett olyan legendás művészekkel játszott már együtt, mint Andrea Bocelli vagy Luca Benucci. 2015-ben Ferenc pápa hivatalos látogatása során Firenzében élőben játszott a rádió által közvetített nemzetközi eseményen. Művészeti igazgatója az olaszországi Chiantiban évente megrendezett orgonafesztiválnak, művészei tevékenysége mellett zeneszerzőként is jegyzik.

„Régóta szerettem volna megnyerni a programunkba Daniele Dorit, nagyon örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat, és a hazai közönség megismerkedhet kiváló játékával. Igazi, hamisítatlan olasz életérzésre számíthatnak a koncertre látogatók, hiszen a műsor gerincét a 19–20. század ikonikus olasz orgonavirtuózainak és zeneszerzőinek művei alkotják, amelyek mellett a francia romantika jeles alkotóinak legnépszerűbb kompozíciói is elhangzanak majd csodálatos orgonánkon, amely az ország egyik legkiválóbbika” – ismertette a programot Mészáros Zsolt Máté orgonaművész, Liszt-kutató, a Belvárosi Főplébánia-templom zeneigazgatója, aki nemrég hatalmas sikerrel mutatkozott be Berlin után Philadelphiában is.

Részletek itt.

Nyitókép: Daniele Dori orgonista