Három remek együttes mutatkozik be, a jazz különböző képviselői, fiatal és ismertebb formációk egyaránt.

Az Intergeese három fiatal zenészből (Horváth Áron, Mohácsy Lőrinc Ágoston, Fekete Zoltán) álló triója vallja: „Célunk olyan zenei utat találni, amely hű az elődökhöz, de releváns és friss marad a mai kor zenei világában is.” A tagok mindegyike különböző zenei háttérből érkezett, jelenleg Budapesten tanulnak és új, aktív résztvevői a feltörekvő zenészszcénának. Repertoárjaukat elsősorban a magyar népzenéből táplálkozó saját kortárs jazzkompozíciók képezik.

Generációjának egyik legkiforrottabb és legtehetségesebb jazz-zongoristája, Balázs József is színpadra lép triójával. A számos formációban és földrészen sikert sikerre halmozó zongorista ezúttal olyan ismert zenésztársakat hívott maga mellé a színpadra, mint testvére, Balázs Elemér (dob) és Pecek Lakatos Krisztián (bőgő), szaxofonon Zana Zoltán közreműködik. A jazzben elért sikerein kívül más könnyűzenei műfajokban is elismert hangszerelőként tartják számon Balázs Józsefet. 2010-ben alapította meg etnojazz formációját, az East Gipsy Bandet, mely a világ minden tájáról származó roma zenét fűszerezi jazz-zel, és amely számos jelentős jazzklubban színpadra lépett New York, Toronto, Brüsszel és London városaiban.

https://www.youtube.com/watch?v=1I2R41GQjjM

Hasonlóan magas zenei minőségben folytatja az előszilveszteri koncertfolyamot a Tóth Viktor Skylark Metropolitan. Legendás szaxofonosunk, a többszörösen az év altszaxofonosa és zeneszerzője díjjal kitüntetett alkotó, Tóth Viktor muzsikájával, előadásaival és workshopjaival bejárta az egész világot. Ahogyan eddig megjelent nyolc albumán is megszokhattuk, úgy ezen a koncerten is a nagyszerű zenészektől egy különleges repülésre számíthatunk a swing alapú modern jazz tájai fölött. A trió további tagja Cseh Péter (gitár) és Fonay Tibor (bőgő).

A képen Tóth Viktor. Forrás és fotó: Fonó