Anyja a Franciaországot egykor irányító Mazarin bíboros unokahúga, apja hivatalosan Savoya-Carignan hercege, a szóbeszéd szerint azonban maga a Napkirály, XIV. Lajos volt. Anyja nem sokat törődött gyermekei nevelésével, jobban izgatták az udvari intrikák, amelyekben végül alulmaradt, és 1673-ban Brüsszelbe kellett menekülnie. A gyenge fizikumú, kis apátnak gúnyolt Jenőt a Napkirály papnak szánta, a katonai pályafutás lehetőségét megtagadta tőle. A sértett fiatalember húszévesen elhagyta szülőföldjét, és a franciák legnagyobb ellenfelének, Habsburg-házi I. Lipót német-római császárnak, magyar királynak ajánlotta fel kardját.
1683-ban részt vett a Bécset ostromló törökök szétverésében, s vitézsége révén hamarosan egy dragonyosezred parancsnoka, 22 évesen pedig már tábornok lett. 1686-ban a Budát felszabadító keresztény hadak alvezére volt, 1687-ben ő vihette meg a második mohácsi csataként emlegetett, de ezúttal a törökök katasztrofális vereségével végződő nagyharsányi diadal hírét Bécsbe. Az 1688-ban kitört pfalzi örökösödési háborúban a franciák ellen harcolt rokona, a végül különbékét kötő Viktor Amadeus savoyai herceg oldalán. Jenő azonban szilárdan kitartott a császár mellett, aki 29 évesen tábornaggyá léptette elő.
I. Lipót 1696-ban Savoyai Jenőt állította a török magyarországi kiverésére induló sereg élére, s ő élete első önálló hadjáratában 1697. szeptember 11-én a zentai csatában tönkreverte a törököt. A rá záporozó kitüntetéseket és birtokokat (ezek nagy része a felszabadított Magyarországon volt) nem sokáig élvezhette: az 1701-ben kitört spanyol örökösödési háború ismét a csatatérre szólította.
Az Alpokon átkelve sikert sikerre halmozott a csatamezőn, de nemcsak a franciákkal kellett hadakoznia, dolgát nehezítették a bécsi udvar hivatalnokai is. A helyzet csak 1703-ban változott meg, amikor az Udvari Haditanács elnökének nevezték ki, ő pedig ütőképessé formálta a császári hadsereget. 1704-ben Blenheimnél a brit Marlborough herceggel szövetségben legyőzte a franciákhoz átpártolt bajorokat, 1706-ban torinói győzelmével megszerezte Ausztriának Észak-Itáliát, 1708–1709-ben Németalföld nagy részét. Győzelmei döntően hozzájárultak a háborút lezáró békék megkötéséhez.
A Rákóczi-szabadságharc komoly gondokat okozott a hadvezérnek, aki nagyra becsülte a magyarokat, és többször felemelte szavát Magyarország alkotmányos jogai érdekében. A császárnak tett esküjéhez mégis hű maradt, minden engedményt ellenzett a „lázadó” II. Rákóczi Ferenccel szemben. A szabadságharc után, az 1712–15-ös diétán honosságot (indigenátust) nyert, azaz külön törvényben kitüntetésként magyar nemességgel ruházták fel.
Savoyai Jenő 1714-ben Németalföld helytartója lett, de amikor a Porta 1716-ban megszegte a karlócai békét, VI. Károly császár ismét őt küldte a török ellen. Savoyai Péterváradnál legyőzte Ali pasa 150 ezres hadseregét, visszafoglalta az utolsó jelentős magyarországi török erősséget, Temesvárt, majd 1717 augusztusában Belgrádot (Nándorfehérvárt) vette ostrom alá. A vár felmentésére érkező 200 ezres török sereget alig 40 ezer emberével szétverte, ezután bevette Belgrádot, amely aztán 1739-ben ismét oszmán fennhatóság alá került. A fényes diadal eredményeként a vereségét belátó szultán tárgyalásokat ajánlott, ennek eredményeként született meg az 1718-as pozsareváci béke, amely végleg kiszorította a törököt Magyarországról.
A herceg a harctéri győzelmek után ismét Németalföldet kormányozta, de többnyire bécsi palotájában, a Belvederében időzött. 1734-ben még egyszer hadba szállt a lengyel örökösödési háborúban, kora miatt azonban hamar visszahívták. A Habsburgok egyik legnagyobb hadvezére 73 évesen, 1736. április 21-én Bécsben szélütésben halt meg, a Szent István székesegyház egyik kápolnájában nyugszik.
A német nyelvterületen Prinz Eugenként ismert Savoyai Jenőnek oroszlánrésze volt abban, hogy a Habsburg Birodalom győztes hatalomként emelkedett ki a 17–18. századforduló nagy európai háborúiból. Katonai sikereit kiváló stratégiai döntései, magával ragadó lendülete magyarázzák, az elfoglalt területeket nemcsak meghódította, de meg is tartotta. Személyes bátorságát mutatja, hogy 24 csatája közben 13 alkalommal maga is megsebesült. Ő oktatta a harcművészetekre Nagy Frigyes későbbi porosz királyt, Napóleon egyedül az ő hadjáratait tartotta tanulmányozásra érdemesnek.
Pártolta a művészeteket és a tudományt, kora legnagyobb elméivel levelezett, hatalmas könyvtárat és képtárat gyűjtött (15 ezer kötetes könyvgyűjteménye az Osztrák Nemzeti Könyvtárban kapott helyet). Kiválóan értett a pénzügyekhez is: fiatalon 25 forinttal érkezett Ausztriába, s 25 milliót hagyott maga után. Bécsben ő építtette a Belvedere palotát, ettől nem messze lévő téli palotája halála után császári tulajdonba került, és többek között az Udvari Kamara működött ott, 1848 óta az osztrák pénzügyminisztériumnak ad otthont. A hercegnek Magyarországon is hatalmas birtokai voltak, többek között övé volt az egész Csepel-sziget, itt építtette meg a ráckevei kastélyt. Birtokához tartozott Promontor – a mai Budafok –, amelynek egyik központi tere az ő nevét viseli, rá utal a Savoya Park bevásárlóközpont elnevezése is. A bécsi Hofburg és a Budavári Palota előtt is lovas szobra áll.
Nyitóképen Jacob van Schuppen portréja Savoyai Jenőről. Forrás: Wikipédia
