„A gitár mindig azt mondja: I love you”

2002-ben, pont húsz éve alakult a Zeneakadémián a gitár tanszak. Ha mérleget szeretne vonni, ez egy pozitív mérleg?

Igen, abszolút pozitív. A gitárt eddig talán sokan könnyűzenei hangszerként ismerték, és nem értették, mit keres itt, Liszt és Bartók fellegvárában. Pedig annak, amit mi játszunk, pontosan helye van ebben az épületben: a klasszikus gitár repertoárja ugyanolyan színvonalú klasszikus zene, mint ha zenekaron vagy zongorán szólna.

Azért is meglepő ezt hallani, mert valóban ma inkább a jazzben vagy a populáris zenében találkozunk a gitárral, de ha a zenetörténetet nézzük, ez egyáltalán nem volt mindig így!

Igen, a pengetős hangszerek története nagyon ősi, talán a legősibb hangszer a hangszercsoportok között. A 19. században a kispolgárság számára a gitár egy olyan hangszer volt, mint a nagypolgárságnál a zongora: nagyon sokan játszottak rajta, és rengeteg mű született rá. Én azt hiszem, hogy a népszerűségét most sem vesztette el ez a hangszer, csak azáltal, hogy a populáris zene elkezdte használni, összekötötték a gitár hangját a könnyűzenével. Pedig a könnyűzene örökzöldjei ugyanolyan örökzöldek, mint a komolyzene örökzöldjei, és én azt hiszem, hogy összességében van jó zene és rossz zene, ez a jó felosztás.

Lehet a gitár kapcsolat a klasszikus zene irányába?

Biztos vagyok benne, hogy a gitár egy óriási lehetősége a klasszikus zenének! A gitár hangjával a fiatalok sokkal könnyebben hallgatnak klasszikus zenét. Vegyünk például egy Bach-fúgát, ami orgonán talán idegenül hangzik elsőre a fiatalok számára, de ha gitáron hallgatják meg, egyszerűen a hangszer hangja miatt, egészen más élmény, közelebb kerül hozzájuk, talán később bejönnek majd a Zeneakadémiára egy másik komolyzenei koncertre is. Egy görög gitárművész barátom, Costas Cotsiolis mondja, hogy mindegy, mit játszunk a gitáron, a gitár mindig azt mondja, hogy I love you.

Jó alkalmat kínál a gitárfesztivál, hogy aki szeretne ismerkedni a hangszerrel, az megtehesse. Mi minden vár ránk itt a Zeneakadémián november első hétvégéjén?

November 4–6. az a három nap, amikor a gitárt fogjuk ünnepelni a Zeneakadémia falai között. Pénteken a Montenegro Gitárduó fog játszani, és rögtön az ő műsorukból látszik, hogy a gitár milyen sokrétű hangszer. Ők átírták Bach összes Angol szvitjét két gitárra, fel is vették lemezre, és itt el fog hangzani az egyik Angol szvit két gitáron. A nemzetközi kritikák az egekig magasztalták ezeket a felvételeket – nagyon fontos, hogy nem a nemzetközi gitárkritikák, hanem a nemzetközi klasszikus zenei kritikusok! Borzasztó büszke vagyok arra, hogy a gitárosok ma már ilyesmire képesek. Én 1972-ben kezdtem, és azóta a gitár mint egy rakéta fejlődik. És azt hiszem, hogy most már ott van azon a szinten, hogy a többi klasszikus hangszerrel bátran együtt lehet említeni. Ezt megtapasztalhatjuk majd a Montenegrin Gitárduó koncertjén is, ahol Bach mellett Piazzolla művei is megszólalnak majd, így a barokk zene mellett koncertterembe íródott argentin tangót is hallhatunk.

Szombaton és vasárnap is lesznek koncertek. Akkor mire számíthatunk?

Szombaton Zoran Dukic horvát gitárművész lép fel, ő járt már Magyarországon, de Budapesten még nem adott koncertet. Az, aki esetleg csak a YouTube-ról ismeri őt, most meghallgathatja. Lassanként legendává alakul, rengeteg koncertet ad világszerte. Egy istenadta tehetség technikailag, zeneileg, minden téren! Sok történet kering róla, de az egyik, hogy nagyon nem tud nemet mondani koncertfelkérésre, rengeteget játszik, ezért nyaranta egy hónapra levágja a körmeit – ugye mi, gitárosok, körömmel játszunk – hogy ha fel is hívják, ne tudja elfogadni. Egy ilyen szabadságos hónap után hallottam őt Bécsben játszani, és elképesztő volt – egyáltalán nem lehetett hallani, hogy egy hónapot kihagyott, és nem volt hangszer a kezében!

Vasárnap egy Grammy-díjas előadó érkezik a Zeneakadémiára.

Azt hiszem, kevesen mondhatják el az élő muzsikusok közül magukról, hogy koncerttermet vagy utcát neveztek el róla. David Russell egy ilyen személyiség. Spanyolországban, Vigóban elneveztek róla egy koncerttermet, és utca is viseli a nevét. Ő születése szerint brit, de régóta Spanyolországban él, onnan érkezik most is hozzánk. Tényleg egy olyan legenda, aki a közönségét teljesen elvarázsolja! Fiatal kora óta ismerem, és nem hallottam tőle olyan koncertet, aminek ne emlékeznék szinte minden hangjára, annyira átütően játszik. 2019-ben már fellépett a fesztiválon, óriási sikere volt, de sokan akkor nem fértek be a Zeneakadémia Nagytermébe. Ezért is hívtam meg őt újra, hogy aki akkor kimaradt, most meghallgathassa.

Nyilván az is fontos, hogy a vájtfülűeknek, a szakmai közönségnek is adjon valamit a fesztivál és az ide érkező művészek. Ezért mesterkurzus is szerepel a programban.

Így van. Muzsikusoknak nem kell elmondani, mi az a mesterkurzus. De ezek a mesterkurzusok a nyilvános közönségnek is látogathatók, a Solti-teremben tartjuk őket. Egy ilyen műhelymunkába nincs lehetősége máskor belelesni a közönségnek, de nagy élmény látni, ahogy fejlődik egy előadás mind zeneileg, mind technikailag.

Ilyenkor már előre ünneplőbe öltözteti a lelkét? Hogyan készül a fesztiválra?

A fesztivál programjának összeállítása óriási felelősség. Én azokat a művészeket hívom meg, akiket nagyon szeretnék meghallgatni, és akiket szívesen mutatnék be a magyar közönségnek. Bízom benne, hogy a saját kedvenceim a közönség kedvencei is lesznek. Természetesen már mindenkit hallottam korábban többször is. De pontosan azért, mert ilyen fantasztikus zenészek, nem lehet elégszer hallani őket. És bár sokukat ismerhetjük felvételekről, az élő előadást nem pótolja semmi.

Az ember újra és újra rácsodálkozik, hogy a koncert minden pillanata mulandó, de amikor ilyen istenadta tehetségek játsszák, akkor minden pillanata ottmarad az ember lelkében. A személyes jelenlét és a pillanat varázsa, amikor ott ül egy hús-vér ember, aki esendő, de abban a pillanatban úgy néz ki, hogy mégsem. Ez talán mindannyiunknak reményt adhat, hogy nem vagyunk mi sem olyan esendők, ahogyan a mindennapi életben ezt néha érezzük.

Az interjút lejegyezte Hegedűs Anna. Fotók: Raffai Zsófia