Egy üveg műtárgy nézegetése közben csak ritkán gondolunk arra, hogy az esztétikai érzéken, ízlésen és művészi önkifejezésen túl egy alkotó milyen magas fokú technikai tudást is beledolgoz a munkájába. Ennek a különleges – egyszerre erős és ellenálló, ugyanakkor átlátszó és törékeny – anyagnak a megformálására ugyanis számos technológiát kidolgoztak már az elmúlt évszázadokban, amelyek mind más lehetőséget rejtenek magukban.
Hosszú folyamat, mire egy művész elsajátítja az üvegfúvás, színezés, festés, lüszterezés, csiszolás, gravírozás, ólmozás, hutaüvegöntés valamely módszerét, nem beszélve az olyan eljárásokról, mint a homokfúvásos cameo, a pâte de verre, casting vagy a rogyasztás. Általában az a jellemző, hogy az üvegművességet tanulók először a tanáraik, mestereik által használt technológiákat ismerik meg, majd saját, egyéni hangjuk keresése közben nyitnak más technikák felé, egyénileg sajátítják el a fortélyokat.
Az idén már hatodik alkalommal megrendezett GlasSpring üvegművészeti seregszemle erre a kettősségre hívja fel a figyelmet. Ahogy Koós Ágnes, a kiállítás kurátora elmondta, a Glass is forever – Az üveg örök! című tárlattal egyrészt arra akarják felhívni a figyelmet, hogy mennyire sokszínű az üvegművészet, milyen magas fokú anyagismeretre, technikai tudásra van szükség a kreativitáson és ihleten túl ahhoz, hogy egy üveg műtárgy létrejöjjön.
Ugyanakkor azt is szeretnék bemutatni, hogy generációról generációra hogyan hagyományozódik át a tudás, amely elengedhetetlen a művészeti ág továbbéléséhez és fejlődéséhez. Idén az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára felkerült „a kézműves üvegkészítés mesterségbeli technikája és képességei” című örökségelem, amelynek kapcsán öt magyarországi üvegművészeti szellemi-gyakorlati központ kapott az ezt elismerő oklevélből. Míg a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium – a szerk.) a középfokú, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Soproni Egyetem a felsőfokú, akadémikus tudásmegőrzésben és átadásban járnak elöl. A hosszúhetényi Nemes János Művelődési Központ a szimpóziumrendszerű tudásmegosztásban, a pannonhalmi Hefter Galéria üvegre szakosodott magángaléria pedig a szcéna szereplőinek összekötésében jeleskedik.
Ágnes úgy látja, hogy a 2022-es üveg éve nagy lendületet adott az üvegművészet hazai ismertségének és elismertségének, egyre többen érdeklődnek az üvegtárgyak iránt. Ugyanakkor még mindig fontos szerepe van az ismeretterjesztésnek, például annak elfogadtatása, miért is olyan drága műfaj az üveg: nemcsak az alapanyagok, de a gépek, valamint azok működtetése (egy üveghutát például 1200-1300 fokra fel kell fűteni – a szerk.) is rengeteg anyagi forrást igényelnek. Miután a magyarországi ipari jellegű üveggyártás teljesen megszűnt, így a művészeknek saját műhelyeikben, stúdiókörülmények között kell dolgozniuk.
Az idei GlasSpringen 58 alkotó tárgyai láthatóak, közülük tíz kiállító még egyetemi hallgató. A kiválasztás során fontos szempont volt, hogy minél többféle üvegműves technológiát be tudjanak mutatni a tárgyakon keresztül.
Viczán Zoltán Áramlat című műve az itthon szinte elfeledett üveggravírozásra szép példa. A síküvegekből összeállított alkotás rétegei közé gravírozott hal különleges fény-árnyék játékkal mutatkozik meg, motívumaiban megidézi a Távol-Keletet is, ahol az alkotó több évet eltöltött. Czibor Éva Sérülés című munkája jól mutatja, hogy egy más művészeti ágból érkező alkotó – jelen esetben szobrász – hogyan viszonyul és nyúl egy üvegtárgyhoz.
Vida Zsuzsa, a hazai üvegművészet nagyasszonya, aki üvegművészek generációit oktatta a Kisképzőben, idén lett nyolcvanéves. Mutánsok című alkotása arra gyönyörű példa, hogy az üveg használati tárgyi funkciójából kiindulva, azon túllépve hogyan lehet a hagyományos formát képzőművészeti irányba eltolni. Remekül reflektál rá Telegdi Balázs Protected címet viselő két „buborékja”, amelyekben az alkotó munkásságából már jól ismert üvegszálak most nem a tárgyakon kívül, hanem azokon belül kavarognak.
Grünfelder Judit Merre? című alkotása egy egészen szokatlan kísérlet, amely a pâte de verre (üvegpaszta-technika, amelyben nagyon finom üvegport olvasztanak össze – a szerk.) módszert használja. A láb- és szandállenyomatok nem mentesek a humortól és a groteszktől, miközben gondolkodásra is késztetnek.
Amikor arról kérdezem Ágnest, hogy a kiállító művészek vajon mind meg tudnak-e élni alkotásaikból, nemmel válaszol. Akik igen, azok többnyire nem a magyar műtárgypiacra dolgoznak, hanem külföldi galériákon keresztül értékesítenek, vagy építészeti üveggel foglalkoznak, ékszert készítenek, esetleg megrendelői igényekre készítenek tárgyakat. A legtöbbjüknek viszont van egyéb szakmája, sokan tanítanak vagy egyéb, kreatív foglalkozást is űznek, például grafikusok. A most már hagyománnyá váló GlasSpringnek az is az egyik célja, hogy meg tudják magukat mutatni még akkor is, ha csak egy tárgyat tudtak létrehozni abban az évben.
Az éves tárlat ugyanakkor jó találkozási pont a művészek számára, hogy gyűjtőkkel, érdeklődőkkel és más üvegművészekkel találkozzanak. Ahogy egy lelkes üvegrajongó megfogalmazta: „A GlasSpring az üveg olimpiája.” Vagy legalábbis magyar bajnoksága.
A 6. GlasSpring kiállítás, a Glass is forever – Az üveg örök! címmel május 18-ig tekinthető meg a Klebelsberg Kultúrkúria Barbakán termében.
Fotók: Kakas Mihály
