„Három mecseki napnak köszönhető, hogy az üveg felé fordultam” – Telegdi Balázs új munkáiról

A Glass Focus kortárs nemzetközi üvegművészeti kiállítás az Európa Kulturális Fővárosa egész éves kulturális programsorozat eseményeként nyílt meg a veszprémi Dubniczay-palotában. Négy üvegművész, köztük Telegdi Balázs munkáit vonultatja fel, akivel a megnyitó napján beszélgettünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba az üveggel?

Érettségi előtt álltam, biológiára és/vagy építészetre készültem felvételizni, amikor üvegfúvós hétvégére mentem a Kelet-Mecsekbe az édesanyámmal. Ott találkoztam későbbi mesteremmel, mentorommal, Pattantyús Gergellyel, aki egy gyönyörű kis völgyben állította fel a mobilhutáját, ahol a barátaival üveget fújtak. Három napon keresztül csak néztem, hogy mit csinálnak, teljesen lenyűgözött a látvány. Megpróbálkoztam én is a dologgal: az a ronda kis tárgy, amit ott fújtam, még mindig megvan. Már akkor jelentkeztem a MOME-re, de nem vettek fel, mert még semmit sem tudtam az üvegről. Ezért a Szimultán Művészeti Iskolában, ahol Gergő is tanított, OKJ-s üvegművesképzést végeztem. Később aztán bekerültem a MOME-ra is, ahol üvegtervező szakon végeztem.

Akkor amiatt a hétvége miatt beszélgetünk most a Glass Focuson? 

Igen, annak a három mecseki napnak köszönhető, hogy az üveg felé fordultam.

Azóta azért történt más is, hiszen Dániában is tanultál, dolgoztál. Hogyan kerültél ki oda?

Az már hosszabb történet. A MOME-n az utolsó szemeszteremben már leadtam a diplomamunkámat, és csak két hét lett volna a diplomaosztóig, amikor a tanulmányin szóltak, hogy hiányzik két kreditem, amit még az első évem első szemeszterében felejtettem el felvenni, ezért nem kaphatok diplomát. Azt mondták, várjak egy évet, csináljam meg azt a két kreditet, és utána megkapom majd a papírt. Fel is vettem a tárgyat, viszont megbeszéltem a tanárommal, hogy ne kelljen rá bejárnom, és helyette egy dániai népfőiskolán üvegfújással tölthessek el egy félévet. Mivel nagyon jól éreztem magam abban a bentlakásos iskolában, a diplomázást követően még egy félévre visszamentem.

Ezután elkerültem Bornholmra, erre a Balti-tengeren fekvő kis szigetre Svédország alatt. Üvegfúvó stúdióban kezdtem el dolgozni, majd jelentkeztem a Dán Királyi Képzőművészeti Akadémiára, amelynek a kerámia- és üveg tanszéke a szigetre van kihelyezve. Ezt három és fél év alatt elvégeztem, majd még másfél évig dolgoztam a szigeten üvegfúvóként. Tavaly decemberben költöztem haza, összesen hét évig voltam Dániában.

Akkor a mostani tárlaton látható műtárgyaidat még Dániában készítetted? 

Igen, ezeket nem is lehetne itthon elkészíteni, mert nincs alkalmas üvegfúvó stúdió.

A kiállításon a tieid mellett George William Bell (USA, UK), Alexander Kirkeby (DK), valamint Pattantyús Gergely munkái láthatóak. Az első két kiállítót Dániában ismerted meg. Olyan nagy hagyománya és presztízse van ott az üvegfújásnak, üvegművészetnek? 

Amikor a MOME-n voltam diák, még nem volt az iskolának üveges műhelye, csak a Magyarországon élő, angol származású üvegművésznél, James Carcassnál, valamint Pattantyús Gergelynél tudtunk időnként fújni. Nekem annyi szerencsém volt, hogy Gergő többször hívott segíteni, így nála nagyon sokat tanultam.

A dán akadémián más az oktatás, mint itthon. Nincs üvegfúvótanár, hanem a felsőbb évesek tanítják, adják át a technikákat a fiatalabbaknak. Az üvegfújás egyébként is csapatmunka, gyakorlat közben kell és lehet elsajátítani a fogásokat. Folyamatosan hívnak nemzetközi üvegművészeket is, akik két-háromhetes kurzusokon mutatják be a módszereiket. Mindig meg szoktak lepődni, hogy milyen jól felszerelt az iskola, és mennyire támogató és jó hangulatú a közeg. Valóban nagyon jó lehetőség volt számomra ott tanulni.

Dániában az iskolai éveid előtt, alatt és után is dolgoztál üvegfúvóként. Hogy kell elképzelni egy üvegfúvó stúdiót? 

Nyugaton már több évtizede elindult az a tendencia, hogy nagy gyárak helyett kisebb stúdiókban készülnek üvegből használati és műtárgyak. Dániában is sok olyan stúdió van, amelynek az egyik fele kiállítótér, a másikban viszont megy a termelés, az üvegfújás. Tehát gyakorlatilag látványműhely, ahol a vásárló láthatja, hogyan készülnek a termékek. Szeretném ezt itthon is meghonosítani, csak nagyobb tőke nélkül nem érdemes belevágni, mivel a kezdeti beruházás és a fenntartás is meglehetősen drága. Épületre, engedélyekre és minimum egy emberre van hozzá szükség, aki segít a munkában. Hutát akkor érdemes üzemeltetni, ha 365 napon keresztül 24 órában működik. Ennek a költségeit pedig ki kell tudni termelni. Ami egyébként külföldön nem is lenne probléma, de itthon még nagyon kevesen ismerik az üvegfújással készített műtárgyakat, ezért kicsi a fizetőképes kereslet. Emiatt szeretnék több pop-up eseményt szervezni, amelyeken mobilhutával kitelepülve bemutathatom a technikákat.

Bornholm szigete egyébként a kézművesek Mekkája, meg is kapta az UNESCO-tól a World Craft Region címet. Mindenféle kézműves szakma képviselteti magát a keramikusoktól kezdve a textileseken át a fa- és fémmegmunkálókig. Üvegfúvó stúdióból is hat-nyolc van a mindössze negyvenezer lakosú szigeten. Ráadásul minden dán ötödikest elvisznek oda osztálykirándulásra, hogy megnézzék a műhelyeket, megismerkedjenek a kézműves szakmákkal. Ezért felnőttként már sokkal nyitottabbak az egyedi termékekre, hajlandóak áldozni rájuk. Például Koppenhágában sétálva is feltűnhet, hogy szinte minden utcasarkon lehet kézműves üvegtárgyakat kapni.

Adódik a kérdés, hogy ha ilyen ideális körülményeket találtál a munkádhoz, miért jöttél haza? 

Meguntam az ottani időjárást, és hiányoztak a hegyek.

A hegyek? 

Minden relatív. Dánia legmagasabb pontja 172 méteren van, így ehhez képest az itthoni hegyek már egész nagynak tűnnek. De persze más indokaim is voltak. Hiányzott a családom, és a barátnőm is itthon van. Valamint abban a bornholmi stúdióban, ahol dolgoztam, már mindent megtanultam, amit lehetett, ezért tovább kellett lépnem. Egyébként is az a célom, hogy saját műhelyem legyen, ahol szabadon alkothatok. Minden hazahúzott.

Mielőtt rátérnénk a most kiállított üvegszálas munkáidra, beszéljünk egy kicsit a Through the Scope című sorozatodról, amelyet tavaly, az üveg évében több hazai kiállításon is látni lehetett, és a látogatók polárszűrőn keresztül figyelhették meg az üvegben rejlő feszültséget. Honnan jött az ötlet, hogy ilyen tárgyakat készíts? 

Dániában a harmadik évben elkezdtem azokat a hibákat kutatni, amelyeket az üvegfúvás során el lehet követni; akár technológiailag, akár kémiailag. Ha az üvegben feszültség keletkezik, akkor nagy valószínűséggel el fog törni. Azzal kísérleteztem, hogyan tudom ezt a feszültséget – ami az emberi szem számára láthatatlan – szándékosan beletenni az üvegbe, és polárszűrőn keresztül megmutatni. Végül ez a sorozat lett a diplomamunkám: úgy érzem, hogy sikerült benne a művészeti ambícióimat és a különböző technikák iránti kíváncsiságomat egyesítenem.

Sőt a Stanislav Libensky-díjat is elnyerted vele 2021-ben. Az lökést adott további kísérletezésekhez? 

Csodálatos érzés volt, hogy a szakmai zsűri ilyen szinten elismerte és érdekesnek tartotta az alkotásaimat. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor a New York-i Corning üvegmúzeumból meghívtak egy egy hónapos rezidenciaprogramra, ahová ősszel megyek majd. A büszkeség mellett ezek a visszajelzések jó adag motivációt is adnak, hogy folytassam az elkezdett munkát, és továbbra is jól teljesítsek. Szeretnék olyan tárgyakat létrehozni, amelyek számomra, valamint a szakmai és a nem szakmai közönség számára egyaránt izgalmasak, újat tudnak mutatni.

Mint például az ezen tárlaton látható Wrapped Forms című sorozatod, ami alaposan eltér a korábbi munkáidtól. Ezt mi ihlette? 

Bornholmban minden szemeszterben más-más projekten dolgoztunk, így egy adott ötletből maximum két-három tárgy készült, majd jött a következő feladat. Az egyik félévben üvegszálas technológiával is foglalkoztam, és mindig bennem volt, hogy ezzel később még alaposabban meg kell ismerkednem. Nagyon tetszik, ahogy a megfújt üveg felszínére rá lehet illeszteni a már lehűlt üvegszálakat, majd lángszóróval ráolvasztani őket. Az üvegszál vékonysága miatt ez a technika nagyon más gondolkodást igényel, mint a többi: nem kell mindennek ugyanolyan hőfokúnak lennie, nem keletkezik jelentős feszültség a részek között. Mostanában ezüsttartalmú üvegszálakkal kísérletezem. Ezek fémes felületet adnak a tárgyaknak, amelyek színárnyalatait az határozza meg, hogy milyen szintű redukciónak tettem ki őket. Így látványos színátmeneteket lehet kialakítani.

Ezeket a munkáidat április közepéig lehet megnézni Veszprémben. Mivel foglalkozol majd addig, amíg nem lesz meg a saját stúdiód?

Ami biztos: ebben a félévben a Szimultán Művészeti Iskolában és a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban is fogok tanítani. Dohnál Szonjával – aki ennek a kiállításnak a kurátora – szeretnék továbbra is együttműködni, mert nagyon jól alakult a közös munka. Dolgozom a saját stúdió létrehozásán, és természetesen a tárgyötleteimen is. Olyan nagyobb, bonyolultabb munkákat, mint amik a Glass Focuson láthatók, nem tudok készíteni, de tervezni igen. Mostanában leginkább az üvegszálas technika érdekel, idén főleg azzal fogok foglalkozni.

A Glass Focus kortárs nemzetközi üvegművészeti kiállítás 2023. április 16-áig látható a veszprémi Dubniczay-palotában. 

Fotók: Beliczay László/Kultúra.hu