EKF

Marx szobrától egy semmiből felhúzott városig zakatol a Bohinji nosztalgiavonat

2025-ben három város osztozik az Európa Kulturális Fővárosa címen: egy történelmi iparváros, egy modernista álom és a Habsburgok egykori kedvenc üdülőhelye.

Észtország kulturális-innovációs keltetőjében idén még nagyobb fokozatra kapcsolnak

A kis balti ország nemcsak a Skype, az e-állampolgárság és a füstszaunák miatt izgalmas hely, de természeti, történelmi és kulturális öröksége miatt is. Idén a második legnagyobb észt város, Tartu Európa Kulturális Fővárosa is, amelyet a változatos programkínálat mellett állandó látványosságaiért is érdemes útba ejteni.

Óriás falfestmények lepték el Veszprém utcáit

Elkészültek a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa utcaművészeti programjában az első street art alkotások. A Művészetek Háza Veszprém tavasszal meghirdetett pályázatára 32 munka érkezett, amelyből szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket.

Tömegek a Brâncuși-kiállítás bejáratánál

A valaha volt legnagyobb Brâncuși-kiállítás látható a temesvári Szépművészeti Múzeumban. Érdemes végigállni a bejárat előtt kacskaringózó sort, mert odabenn csoda fogad bennünket.

Így születik a mű a Magyarpolányi Nemzetközi Művésztelepen

A Bakony délnyugati lejtőin, a Polányi Hosszúhegy és a Kálvária-hegy közötti völgyben, festői környezetben helyezkedik el Magyarpolány. A zsáktelepülés mindennapi életének szerves része a kultúra, itt működik ugyanis az egész VEB 2023 EKF-régió egyik legaktívabb művészközössége.

„Ragyogj, világítsd meg a városod” – Temesváron, Európa kulturális fővárosában jártunk

Temesvár a kontinentális Európában elsőként, már 1884-ben bevezette az elektromos közvilágítást, erre reflektálva választották a címben szereplő mondatot az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat szlogenjévé. Aki még nem járt ott, idén ne hagyja ki! Mutatjuk, miért.

Egy hétig minden a Balatonról szól a Balatorium Ökológiai-Kulturális Héten

A Balatorium a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt ökológiai-művészeti-kulturális projektje, amely a Pad Alapítvány koncepciója alapján és szervezésében jött létre. Az eseménysorozaton koncertekkel, ökológiai előadásokkal és interaktív sétákkal várják az érdeklődőket.

Átadták a megújult veszprémi Auer-házat

Hangszerkészítő műhelyt és bemutatótermet, valamint vendégművészek fogadására alkalmas lakásokat is kialakítottak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban több mint 274 millió forintból megújított veszprémi Auer-házban, amelyet kedden adtak át.

Május 15-én indul a 25 éves jubileumi Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál Veszprémben

Különleges külföldi produkciókkal, az elmúlt évad válogatott hazai előadásaival és koncertekkel várja a látogatókat Veszprém legnagyobb tradícióra visszatekintő fesztiválja. Idén a szervezők köztéri és ingyenesen látogatható előadásokkal is készülnek.

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál

2023. június 7-én a veszprémi Szentháromság téren A nemzet aranyai című film gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek ünnepe, a Magyar Mozgókép Fesztivál. Az esemény keretében filmes szakemberekből álló zsűri dönt majd a Magyar Mozgókép Díjakról is.

Folytatódik az Európa Kulturális Fővárosa program Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban

A program január 21-22-i megnyitó napjain csaknem másfélszeresére nőtt a városban érkezők száma. A szervezők szerint ezek még csak a tél végi, kora tavaszi számok, de az EKF programjai májustól pörögnek fel igazán Veszprémben és a csatakozott 116 településen.

Nemzetközi és hazai kiállításokkal indítja a tavaszt a Művészetek Háza

Az Európa Kulturális Fővárosa program hatására fennállásának eddigi legaktívabb időszakát éli a Művészetek Háza Veszprémben.

Április végén rendezik meg a hatodik Lélektől lélekig fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban

Április 20. és 23. között rendezik meg a hatodik Lélektől lélekig érzékenyítő fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban, a programsorozat kapcsolódik a 10. Színházi Olimpiához, így külföldi és határon túli teátrumok előadásait is láthatják majd a nézők.

Színes programok a veszprémi bluesfesztiválon

Workshopok, beszélgetések, kiállítások és ingyenes koncertek várják a nagyszabású Veszprém Blues Fesztivál látogatóit április 13. és 16. között.

EKF – Programsorozat indul 13 Balatonhoz közeli településen

Kulturális programsorozat indul a Balaton északi partjához közel eső településeken: az áprilistól októberig tartó rendezvénysorozat a víz fontosságára hívja fel a figyelmet.

EKF – Kórustalálkozót tartanak júniusban Veszprémben

Június elején rendezik meg a Dalvölgy – Az éneklő Magyarország ünnepe kórustalálkozót Veszprémben, a rendezvényre március 15-éig jelentkezhetnek a résztvevők. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa támogatásával megvalósuló találkozót koncertek, szakmai programok és ősbemutatók színesítik.